Maga az esemény egyúttal eszünkbe juttatja saját keresztelésünket is.
Jézus beiktatásának első felvonását, pontosabban: Előjátékát
I. A próféta jövendölése alkotja
A próféta évszázadokkal előre megfestette az eljövendő Szabadító alakját. Így szólt róla: „Nézzétek az én szolgámat, akiben nekem kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet.”
Jellemző vonásai közül kiemeli:
1. A szolgálat szellemét. Teljesen az Úr szolgálatáért él. Azzal lép a világba: „Íme jövök, ó Istenem, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,7) De szenvedő embertársait is szolgálni akarja: a vakoknak visszaadja látásukat, a raboknak szabadságukat.
2. Betölti Őt a Szentlélek. Isten Szent Lelkének irányításával hajtja végre üdvözítő küldetését.
3. Istennek kedve telik benne. Meg lesz elégedve vele az Úr, nem talál benne kivetnivalót.
4. Kezdetben nem kíván az embertől hősiességet: „A repedezett nádat nem töri össze. A füstölgő mécsbelet nem oltja ki.”
+! Igaziban ilyen Megváltóra várt a világ. Nem politikusra, hadvezérre, bankárra. Hanem a lélek felszabadítójára, az elesettek felemelőjére, a gyenge ember erősítőjére. Ezért kiáltjuk felé: „Krisztus, kellesz te nekünk! Azoknak is, akik tudják, még inkább azoknak, akik nem tudják. Az éhes, a szomjas, a fáradt tudtán kívül is rád vágyódik. Az az ő baja, hogy távol van tőled. Jöjj, Krisztus, és töltsd be sóvárgó vágyunkat!” (vö. Papini: Jézus élete, utolsó fejezet)
De hogy ez nem gyengeség, tehetetlenség azt igazolja a 2. felvonás: Keresztelő János színrelépése. János hatalmas tekintéllyel bírt a választott nép előtt. Egyenesen őt tartották Megváltónak. Ő azonban nem úszott a népszerűség hullámain.
II. Keresztelő János
János egyénisége, életmódja, az általa elindított mozgalom alapján sokan azt hitték, ő a megígért Messiás. Ezzel szemben a pusztai próféta nem magáról beszélt, hanem Jézusról.
1. Hirdeti Jézus nagyságát: „Köztetek áll, akit ti nem ismertek. Ő az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Nekem kisebbednem kell, neki pedig növekedni.”
2. Jézus méltóságát. Ez akkora, hogy még saruszíjának megoldására, a legalantasabb rabszolgamunkára is méltatlannak tartja magát mellette.
3. Jézus jövőépítő mivoltát. Magáról múlt időben mondja: „Én megmerítettelek titeket”. Jézusról jövő időben beszél: „Ő majd keresztelni fog benneteket.” Saját tettének értékéről azt állítja: „Én vízzel kereszteltelek titeket”. Jézusról viszont: „Ő majd Szentlélekkel fog keresztelni.
+! Ha a legnagyobb tekintély, akiről ki lehetett jelenteni, hogy asszonyok szülöttei között nem akadt nagyobb Keresztelő Jánosnál, Jézussal nem is meri összehasonlítani magát, akkor ennél fenségesebb tanúságtételre már nincs szükség. Mi is boldogan ráhagyatkozhatunk
III. Tanúságot tett róla a teljes Szentháromság
Jézus keresztelkedésekor „megnyílt az ég, a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Majd az Atya szózata hallatszott az égből: Ez az én szeretett Fiam, akiben nekem kedvem telik.” Az egész Szentháromság részt vesz a nagy beiktatásban: az Atya szava tanúskodik Jézusról. A Fiú Jézusban nyilatkozik meg, a Szentlélek pedig látható módon is megjelenik fölötte. Az Atya és a Szentlélek szavatolja istenfiúságát és bemutatják Őt a világnak. Jézus keresztelkedésekor történik meg az Úr hivatalos beiktatása.
+! Ennél fenségesebb beiktatása, méltóságteljesebb útra indítása nem volt még a történelemben senkinek. Uralkodók diadalmenete, hadvezérek dísz szemléje nem hasonlítható hozzá. Mesterünk beiktatásának látszólagos egyszerűsége miatt nem kell szégyenkeznünk.
IV. A Boldogságos Anya háttérközreműködése
Az Evangéliumban találunk egy szót, amely Mária közreműködését engedi feltételezni: „Eljött Jézus a galileai Názáretből, hogy megkeresztelkedjék.” (Mk 1,9) Én ezt képszerűen így próbálom magam elé állítani: Mária a csendes názáreti estéken többször beszélt Jézusnak unokatestvéréről, Jánosról. Elmondta születésének rendkívüli körülményeit és a pusztába való elhúzódását. De beszélt Fiának arról is, hogy János előkerült a sivatagból. Prédikál az eljövendő Megváltóról. Kijelenti: itt jár már a nép között, de még nem ismerik őt.
Szavai megrendítő hatással lehettek Fiára. Attól fogva még többet imádkozott. Mária gyakran meglepte Őt földre borulva, vagy kitárt karokkal imádkozva. Az ifjú názáreti ács nem vett fel újabb rendelést. A szerszámokat összecsomagolta, a műhelyt bezárta, ajtajára kifüggesztette az „Elutazás miatt zárva” táblát. Magára terítette köpenyét, kezébe fogta vándorbotját és elköszönt édesanyjától.
Mindaddig Mária azt hitte, hogy a Gyermek egészen az övé, mint ahogy minden más anyának övé a gyermeke. Simeon jövendöléséről már régen el is feledkezett. Talán arról álmodozott, hogy a világ megmentéséhez nem kell más, csak Fiának csendes földi élete. Hogy elég lesz az, ha Isten elrejtőzik Szent Fia emberi testében. Ha visszaemlékezett is Simeon jövendölésére, azt gondolta, nem kell félnie más tőrtől, mint attól a fájdalomtól, hogy az emberek között ő egymaga marad tanúja ennek a végtelen titoknak. Most a búcsúzásnál viszont rá kellett ébrednie: Jézustól el kell tudnia szakadni, ha nem akarja megakadályozni, hogy a világ Megváltója legyen. És Mária nem tartotta vissza egy szóval sem Szent fiát.
+! Nem tudjuk, Mária tanúja volt-e Jézus megkeresztelkedésének. A mi keresztelkedésünkkor viszont bizonnyal láthatatlanul mellettünk áll égi édesanyánk. Örül a szentségben ránk áradó kegyelmeknek. Hiszen itt elnyerjük a természetfeletti életet. Isten természete árad a lelkünkbe. Isten élő képmásává, tükörképévé leszünk. A keresztségben a Mennyei Atya gyermekévé válunk, Jézusnak testvérévé, a Szentlélek templomává. Az Egyház tagjai közé iktatódunk és az Istentől való lefoglaltság örök pecsétjét elnyerjük.
*
Saját keresztségünkre úgy tekintsünk, akár gyermekkorunkban történt, akár tudatosan átéltük, hogy az nem pusztán névadás, nem anyakönyvi bejegyzés, hanem újjászületés vízből és Szentlélekből. Akik csak vízből születtek, nagy keresztet hordanak a nyakukban, rózsafüzért kulcsolnak a kezükre, imakönyvet tartanak a táskájukban és szentképet akasztanak szobájuk falára. De akik Szentlélekből születtek, azok – mint Jézus – körüljárnak, s mindenütt jót cselekszenek. A repedezett nádat környezetükben nem törik össze, a pislogó mécsest nem oltják ki. Krisztus él bennük, s ma róluk mondja a Mennyei Atya: „Ez az én szeretett gyermekem, akiben nekem kedvem telik.”
Hajnal Róbert, Magyar Kurír