A kormányalakítási tárgyalások pillanatnyilag egy dolgot mutatnak világosan: Radoslav Procházka „pártja” is csak „független” személyiségek választási listája, Richard Sulík, Igor Matovič, Boris Kollár csapata mellett a negyedik.
Bekövetkezik hát az, ami eddig még nem volt Szlovákiában: már a parlament alakuló ülésén legalább négy független – frakciókon kívüli – képviselője lesz a Tisztelt Háznak. (Három a Sieť, egy a Most-Híd listáján szerzett mandátumot.) A többiek majd idővel csatlakoznak hozzájuk, mert kilátás erre is van. Elvégre: Sulík listáján eredeti SaS-politikusokon kívül vannak SDKÚ-DS-es szakadárok, van OKS-es és SaS-t elhagyó, de visszatért politikus is. Matovič cége eleve a „függetlenek” listája, Boris Kollár meg a szépségtől a szörnyetegig mindenkit felsorakoztatott, aki összeállt vele, s majd az idő dönti el, képesek-e együttműködni.Valamiféle közös program, jobb-rosszabb szervezeti struktúra, véd- és dacszövetség, valamint fegyelem csak a Smert, az SNS-t, a Most-Hídat és talán Daniel Lipšic – önállóságát vesztett – Nova tömörülését meg – bármily kiábrándító is – Kotlebáékat lengi körül.
Országot igazgatni, kormányozni kiszámíthatatlan hangulatemberekkel nem lehet. Különösen, hogy mostanában politikai szempontból inkább rosszabb időkre kell berendezkedni, nem optimális, napsütötte nyárra. Választási kampánycél lehet az ellenfél kiírása a politikából, a kormányzó politikai erő megdöntése, de ha a népfelség az urnáknál másképpen dönt, a politikusnak – már ha komolyan annak tekinti magát – a valóság ismeretében újra kell értékelnie stratégiai céljait és taktikáját. A reálpolitika a lehetséges művészete.
(Persze meg lehet próbálni a lehetetlent is. Jó példa rá a Radičová-kormány, és nem csupán a megbuktatására gondolok, hanem arra is, ami a köztes időben történt, s ami az egyszerű polgárnak az idegeire tudott menni: a permanens időhúzásokra és döntésképtelenségre. Még jobb példa – s talán a mostani szlovákiai választási eredményekhez jobban illeszkedik – az első szabadon választott lengyel parlamenté, melybe 29 párt képviselői jutottak be (11 párt csak 1-1 képviselővel) és az instabilitás miatt szinte folyamatos kormányválság állt fenn.)
Egy ország kormányfőjének lenni nehéz feladat. Richard Sulíknak kevés politikusi gyakorlata van. A Radičová-kormányban fenegyerek volt. Utána európai parlamenti képviselő lett, ott is a reformisták frakciójának a tagja, élhette a maga független, egyszemélyes életét, felelősséget semmiért nem kellett viselnie. Blogolhatott, németországi tévés vitákban mondhatott kemény, Cohn-Bendittel vetekedő unióellenes szólamokat. Igazán hasznos akkor volt Sulík, amikor Ivan Mikloš pénzügyminiszter kiemelt tanácsadójaként az adóreformot szakcsoportjával kidolgozta, majd azt az első Fico-kormány idején, Ján Počiatek pénzügyminiszter kiemelt tanácsadójaként nem hagyta ízekre szedni. Liberális gazdasági-pénzügyi szakemberként nagyot alkotott és bizonyította: van értelme „paktálni” még Ficóékkal is. Szakértőknek különösen.
A mostani jobboldali padsorokban több olyan politikus ül majd, aki korábban különböző tanácsadói-szakértői megbízatással részt vett már kormányzati munkában, a kormány színezetétől függetlenül. Csak azért, mert mindenáron ki akarták ütni a nyeregből Robert Ficót, s úgy néz ki, ez mégsem sikerül, minősítő jelzőkkel teleaggatni azokat a társaikat, akik tárgyalóasztalhoz ültek vele, felesleges, kártékony – és az általános politikai kultúra nívóját sem emeli. Különösen annak tudatában, hogy a választások előtt sem Procházka, sem Bugár nem utasította el eleve, hogy Ficóval lépjen kormányra. (A tárgyilagosság kedvéért ezt is ki kell mondani.) Most inkább ki kell hát várni, milyen eredménnyel zárulnak a bizarr négyes tárgyalásai.
A koalíciós szerződés megszületéséig türelmesnek kell lennünk. A választások megvoltak. Ezt a helyzetet mi, választópolgárok idéztük elő. A parlament összetétele a mi – összesített – akaratunkat tükrözi vissza.
A döntés a kormány összetételéről már nem a mi kezünkben van. Mi csak arról döntöttünk, hogy milyen pártokból állhat össze.
-ngyr-, Felvidék.ma
