Szlovákia közútjain tavaly több mint 11,6 ezer közlekedési baleset történt, ez ugyan 455-tel kevesebb, mint az előző évben, viszont ezek sajnos több halálos áldozatot követeltek. Összesen 265 személy …
NZS
-
-
Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én elmondott beszéde Európa, az Európai Unió jövőjéről, a háború és béke kérdéséről is szólt – mondta Pócza István, a Batthyány Lajos Alapítvány szakmai …
-
A Szlovák Köztársaság Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Ifjúsági Minisztériuma (MŠVVaM) közzétette azon általános iskolák interaktív térképét, melyek idén szeptembertől új módszerrel oktatnak. A szülők és a közvélemény így …
-
Gyorsuló időben élünk. Nem csak azért, mert az életünk szinte mindenben felpörgött, korábban nem is gondolt fordulatszámra. Vajon az 1968-ban alapított Római Klub tudósai, jövőkutatói mit szólnának mindehhez, …
-
Komárom város lakossága tavaly rekordmennyiségű hulladékot osztályozott. A városi hivatal tájékoztatása szerint tavaly több mint 5000 tonna hulladék került osztályozás után a megfelelő gyűjtőkonténerbe. „A hulladékosztályozás aránya elérte …
-
A lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski nagy vihart kavart azzal a kijelentésével, hogy a NATO-katonák már Ukrajnában vannak. „A NATO katonái már ott vannak Ukrajnában. Szeretnék köszönetet mondani azoknak …
-
A Kataszteri Hivatal április elsejétől emeli a tulajdonlapi változtatások, a dokumentumok kiállítása, illetve a geometriai tervek hitelesítésének illetékét. A financnykompas.sk portál hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben ingatlan-nyilvántartási …
-
Itt és Most
Pellegrini: ha Korčok nem lett volna kellőképpen szervilis és engedelmes, nem lehetett volna nagykövet
Ivan Korčok előszeretettel nevezi az államfőjelöltek közül a legfőbb riválisát, Peter Pellegrinit szervilisnek, aki szerinte államfőként nem lenne más, mint Robert Fico parancsainak végrehajtója. Eközben viszont sokan épp …
-
Itt és Most
Lajčák: az európai parlamenti választások sokkal inkább befolyásolják az életünket, mint gondolnánk
Az európai parlamenti választások lényegesen nagyobb mértékben befolyásolják Szlovákia lakosságának az életét, mint ahogy azt az emberek gondolnák. Az Európai Parlament fontos szerepet játszik az európai döntéshozatalban, hívta …
-
Régi igazság, hogy a háborúhoz három dolog kell, pénz, pénz és még több pénz. Viszont az is tény, hogy a dolog megfordítva is igaz, a háború azon túl, …