Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Dr. Puntigán József Séta Fülek városában című előadása

augusztus 23 @ 20:45

A Füleki Vármúzeum Könyvtárba, nemcsak a tudásért! című gyermek és ifjúsági rendezvénysorozat következő eseménye, a kiváló helytörténet-ismerettel rendelkező, számos térségi kiadvány társszerzőjeként ismert, losonci származású Dr. Puntigán József előadása.

Az általános iskolák felső tagozatos diákjai egy képzeletbeli sétán vehetnek részt Fülek városában, amely az előadó 2013-ban megjelent, Fülek című monográfiájához kapcsolódik. A kiadványban olvashatunk a város régi megnevezéseiről, a heraldikai jelképeiről, az itt élt híres családokról és jelentős személyiségekről, valamint az emlékhelyekről, s emléktáblákról is.

Puntigán József nemcsak Fülek múltját, hanem a város jelenét is közel hozza a hallgatósághoz. Bemutatja a helyi nevezetességeket, mint például a középkori várat, a legjelentősebb épületeket és történelmi érdekességeket.

A Séta Fülek városában című előadásra, melyet a diákok szlovák és magyar nyelven is meghallgathatnak, október 26-án 10.00 és 11.00 órától kerül sor, a Füleki Városi Könyvtárban. A pályázat által megvalósuló rendezvényt a Szlovák Művészeti Alap támogatta.

Print Friendly, PDF & Email

Részletek

Dátum:
augusztus 23, 2025
Időpont:
20:45
Esemény kategória:
Esemény címkék: