Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírásai.
Pályázat benyújtási időszaka: 2019. január 16. – 2019. február 19.
A Nemzeti összetartozás kollégium megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek számára, működésük vagy szakmai programjuk és működési költségeik támogatására.
NEA-NO-19-Ö-M esetében: A civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi
szerepvállalásának segítése, a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás révén.
NEA-NO-19-Ö-V esetében: A civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi
szerepvállalásának segítése, a civil szervezetek működési költségeihez való hozzájárulás révén, illetve a Kárpát-medencei együttműködés, mint a határon túli magyarsággal kapcsolatos nemzetközi tevékenység, az európai integráció és a vallási tevékenység elősegítése, továbbá a Magyarországon élő nemzetiségek, valamint az emberi és állampolgári jogok védelme területén működő civil szervezetek, egyéb kulturális tevékenység (zene, tánc, népzene, néptánc), hagyományápolás támogatása.
NEA-NO-19-Ö-M esetében:
A támogatás a civil szervezet alapcél szerinti tevékenysége működési feltételeinek biztosítására fordítható.
NEA-NO-19-Ö-V esetében:
A támogatás a civil szervezet alapcél szerinti a Civil tv. 56. § (1) bek b) pontjában foglalt működési és az alábbi kollégiumonként eltérő szakmai tevékenységeinek biztosítására fordítható.
NEA-NO-19-Ö-V esetében:
* civil szervezeteket, határon túli civil szervezeteket érintő szakmai programok, különösen
évfordulók, fesztiválok, hazai és határon túli rendezvények, valamint a programok
megvalósításához közvetlenül kapcsolódó költségek támogatása (a Civil tv. 59. § (4)
bekezdése szerint együttesen beadott pályázatra ennél a pontnál van lehetőség);
* nemzetközi civil kapcsolatokban a magyarországi civil szervezetek jelenlétének biztosítása,
hazai és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása,
nemzetközi tagdíjakhoz támogatás biztosítása, európai integrációt elősegítő programok
támogatása;
* civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; (a Civil tv. 59. § (4) bekezdése szerint együttesen beadott pályázatra ennél a pontnál van
lehetőség). Civil tv. 56. §; 3625/2018. (11.15.) sz. NO döntés Együttesen benyújtott támogatási igény: egy Magyarországon nyilvántartásba vett (főpályázó) és egy határon túli (társpályázó) civil szervezet által, a Civil tv. 59. § (4) bekezdés a) pontja alapján benyújtott támogatási igény.
A rendelkezésre álló forrás jelen pályázati kiírás tekintetében 704 596 000 Ft a Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény XI. Miniszterelnökség fejezet 30. cím 01. alcím 29. sorának Nemzeti Együttműködési Alap fejezeti kezelésű előirányzat [ÁHT: 332995] terhére (a továbbiakban: pályázati keretösszeg).
A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
A „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019.” című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. január 16. – 2019. február 21. között.
A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019.” című pályázati kiírás tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. február 22. és 2019. március 29. között.
A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.
Jelen pályázati kiírás részét képezi a „Nemzeti Együttműködési Alap Pályázati Útmutató a Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019. ” című dokumentum, amely letölthető a www.civil.info.hu/web/NEA , illetve a www.bgazrt.hu linkeken.