A komáromi Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium 2008. szeptember 2-án a főgimnáziumi oktatás elindításának 100. évfordulója, valamint az egykori Bencés Gimnázium épületének 100. évfordulója alkalmával ünnepségsorozatot szervezett.
Archívum – Közélet
-
-
Huszadik alkalommal hívta meg idén a Rákóczi Szövetség a régió magyar főiskolásait kapcsolatépítő táborába. Közel 100 hazai és határon túli magyar diák találkozott, hogy a régió demokratizálódásáról cseréljen …
-
A két hónapos nyári szünet után ismét megnyíltak az alap- és a középiskolák kapui Szlovákiában, ahol a tanévkezdés időszaka most már évek óta szeptember másodikára esik, mivel a …
-
A koalíciós képviselők ma elhagyták a médiabizottsági ülést, és ezzel nem tették lehetővé a szavazást a szlovák sajtóirodáról szóló törvényről.
-
Gyurcsány Ferenc magyar, s Robert Fico szlovák miniszterelnök Brüsszelben találkozott, s közös sajtótájékoztatót is tartottak. Normális esetben a két kormányfő tárgyalása nem több mint egy egyszerű diplomáciai esemény. …
-
2009. február elsejétől ismét drágulnak a dohánytermékek. A pénzügyminisztérium javaslatát ma jóváhagyta a parlament gazdasági bizottsága.
-
A pozsonyi SME című lap keddi száma szerint „nagy dolgok” történtek abban a brüsszeli kávéházban, ahol a magyar és a szlovák kormányfő hétfőn találkozott, merthogy lehetséges: az épület …
-
Közeledik annak a rendkívüli parlamenti ülésnek az időpontja, amelyen az ellenzék le kívánja váltani a jelenlegi igazságügyi minisztert, Štefan Harabint. Ezzel kapcsolatban a mai koalíciós tanácsülésen a pártok …
-
A kezdő vállalkozók a következő három hónapban akár hatmillió korona értékben is pályázhatnak vissza nem térítendő pénzügyi támogatásokért.
-
Ján Mikolaj a közszolgálati rádióban elhangzott beszédében egyben összefogásra biztatta az iskolák fenntartóit, a szülőket és pedagógusokat az oktatásügy fejlődése érdekében.