Már csak néhány hetük maradt az egészségbiztosítóknak arra, hogy megpróbáljanak egymástól új ügyfeleket szerezni. Biztosítót ugyanis évente csak egyszer válthatunk, s a kérvényezés utolsó időpontja szeptember 30-a. Így …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Forró Krisztián Deákin: Szent István példája ott van előttünk, egységre van szükségünk a megmaradásunkhoz
Szent István-napi ünnepséget tartottak Deákin, a katolikus templomban. Az MKP szervezésében megvalósult esemény elején Forró Krisztián elnök mondott ünnepi beszédet, majd Szarka Tamás és zenekara adott koncertet. Ha …
-
Eduard Heger (OĽANO) kormányfő hétfőn (augusztus 23.) Kijevbe utazik, hogy részt vegyen a Krími Platform alakuló ülésén. A TASR hírügynökséget erről a kormányhivatal sajtóosztálya tájékoztatta. „A Krími Platform …
-
A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a rendőrségről szóló törvénymódosítást. Ez utóbbi rendelkezik a rendőrség általános struktúrájáról, illetve szabályozza a kényszerítő eszközök alkalmazását és az egyéb jogosultságokat …
-
A Smer-SD párt vagyona tavaly 10,9 millió euró volt, az OĽaNO-é 9,7 millió, az előző tagsága több mint 13 ezres, az utóbbié 45. Az ellenzéki Smer-SD párt 2020 …
-
Legnagyobb nemzeti ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Felvidéken is méltó módon emlékeztünk államalapító Szent István királyunkra és az ő örökségére – több mint ezeréves államiságunkra. (Cikkünk folyamatosan frissül!) …
-
Az előző hónaphoz képest javult a foglalkoztatottság Szlovákiában. A nyilvántartott állástalanok aránya idén júliusban 7,66 százalékon állt. Ezenkívül nőtt az elérhető munkahelyek száma. Jelenleg 73 575 ilyen munkahely …
-
Csütörtökön este felavatták és felszentelték a Könyöki József (1829–1900) régész és pedagógus tiszteletére állított, felújított obeliszket a pozsonyi András temetőben. Tavaly volt Könyöki halálának 120. évfordulója. „Tekintettel a …
-
Az augusztus huszadikai állami ünnepen a felvidéki magyarságért végzett tevékenységük elismeréseként Áder János magyar államfő által odaítélt állami kitüntetéseket adtak át két ismert felvidéki magyar személyiségnek Magyarország pozsonyi …
-
A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze szerdán vádat emelt Monika J. volt igazságügyi államtitkár, valamint Robert K., a NAKA korrupcióellenes egységének volt vezetője és Pavol V., a volt …

