A Csallóköz nagy lelkű tája Janiga József festményein visszaköszön. Idén március 21-én lenne 70 éves a festőművész. Batta György megemlékezése.
Művelő
-
-
A Csongrády Lajos Alapiskolában március 17-én Történelmi lépcsőházat avattak.
-
Isten kegyelméből Balogiványiban (Rimaszombati járás), a református templomban nemzeti ünnepünk alkalmából magyar zászlót avattak március 19-én, szombaton. Az ünnepséget a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete, a Balogiványi Református …
-
A Rákóczi Szövetség 2016-ban 21. alkalommal hirdeti meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét.
-
Janiga József, „A Csallóköz festőjének” jubileumi kiállítása március 18-tól tekinthető meg Dunaszerdahelyen, a Kortárs Magyar Galéria Luzsicza Lajos termében.
-
„Réges-régen a mostani falu mögött – mely akkor mindössze néhány nyomorúságos viskóból állott – folyott a Bács folyó. Ez a folyó, olyan széles és mély volt, hogy nagy …
-
Még a múlt hónapban történt, hogy a Via Nova somorjai alapszervezetének két tagja, Mathédesz Lajos és Méry János kilátogatott a sámoti templomhoz és elhatározta, hogy a következő szombaton, …
-
A Szlovák Nemzeti Párt Helena Polákovát jelöli az oktatásügyi miniszteri tisztségre – erősítette meg Zuzana Kohútková, az SNS sajtószóvivője.
-
A Közép-európai Tanulmányok Karát gyakran a családiasság jelzőjével látják el. Ennek a hangulatnak nem csupán a kollegiális viszonyon alapuló tanár-diák kapcsolat az alapja, hanem a diákok összefogása is, …
-
A Nobilitas Carpathiae civil szervezet és az Érsekújvári Csemadok Alapszervezet a Medve Színpad Dankó Pista, az örök Ady-rege című előadását a Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális napok programjában …