Sok szó esik napjainkban a mai fiatalokról, ifjúságról, lehetőségeikről, terveikről. Sokszor ítélkezve, de mindaz mellett bizakodva is, hisz a jövő – mint mondani szoktuk – az ő kezükben …
Régió
-
-
A határon átnyúló együttműködési programnak köszönhetően két, a turizmusra is építő településen folynak fejlesztések. Az Interreg pályázat szlovákiai partnereként a magyar–szlovák államhatártól mintegy húsz kilométerre fekvő Gyűgy fürdőváros …
-
Zselíz, a nem túl nagy Garam menti városka a folyó jobb partján fekszik, Léva és Párkány között. Környéke már több ezer éve lakott hely volt. Sokan csak áthaladnak …
-
A koronavírus-járvány miatt rendhagyó formában került megrendezésre a 9. Országos Mezőnapok az érsekújvári járásbeli Udvardon. A kiállítás területét a mezőgazdászok június 3-tól július 3-ig individuálisan látogathatják. Erről az …
-
Sajnos az anyagi nehézségek tapasztalhatók az ipolysági Charitas Saag Polgári Társulás esetében is. A civil szervezek városban és annak környékén élő rászorulókon, főleg a fogyatékkal élő gyermekeken segít …
-
A közel 5 kilométeres tanösvény megnyitására ma került sor a Gyetvai járásban található Zólyommiklós (Miklósfalva vagy Miklóshuta) községben. A falu valaha az Esterházy gróf tulajdonában lévő véglesi uradalomhoz …
-
A Nyitra Megyei Önkormányzat a kerékpárút stratégia keretében most kezdi a kerékpárutak nyomvonalainak a kijelölését. E hónapban az Ipoly menti térségben térképezték fel a lehetőségeket. Mindez a kistérségi …
-
Az 55 évvel ezelőtti volt az egyik legnagyobb árvíz az ország történetében. A Duna átszakította a gátat és elöntött 46 községet, valamint Komáromot, Dunaszerdahelyt és Gútát. Közel 60 …
-
A Nyitra Megyei Önkormányzat az elmúlt időszakban a fenntartásában lévő intézmények igazgatói posztjaira pályázatokat hirdetett meg. Számos megyei fenntartású intézmény élén maradt a régi vezető, ugyanakkor egyes kulturális …
-
A Dobsinai-jégbarlang a maga mélységével és hosszával Európa egyedülálló jégbarlangja. Szlovákiában pedig az egyik legjelentősebb természeti kincs, amelyet éppen 150 évvel ezelőtt fedezett fel a dobsinai születésű fiatal …