A véleményrovatunkban névvel megjelent cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Drozdík József, a borrend párkányi alapítótagját kérdezte hírportálunk, hogy ismertesse a szervezet céljait és alapításának körülményeit.
A véleményrovatunkban névvel megjelent cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Drozdík József, a borrend párkányi alapítótagját kérdezte hírportálunk, hogy ismertesse a szervezet céljait és alapításának körülményeit.
Érdekes esztendeje volt 2015 a szlovák belpolitikának. A parlamenti választások előtti év ugyanis nem hozott letisztulást a politikai erők vonatkozásában.
A hagyományokhoz hűen az év első napján új évi üzenetet küldött a magyar illetve a szlovák köztársasági elnök. Áder János magyar államfő beszédjében elsősorban a szeretet, a megértés, …
Samu István kultúrantropológus, tanár. A közéletbe vianovásként robbant be, azóta az MKP Országos Elnökségének tagja lett, a Komáromi járás alelnöke, a Közösségi Összefogás listán pedig az előkelő 5. …
Mozgalmas évre tekinthetünk vissza. Emlékszik még valaki a görög válságra, az eurózóna megszűnéséről szóló hírekre vagy az internet adóra? Hát igen, a migránsválság viszi a prímet. Minden más …
Életének fele után az ember lelke immár nem kifelé tart a dantei sötétlő erdőből, hanem az egyre gazdagabb, évről évre magasabbra emelkedő időtlenségbe.
A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola (KJF) – Zürichi Magyar Történelmi Egyesület (ZMTE) – és a Révkomáromi Csemadok Alapszervezete háromoldalú megállapodásának köszönhetően az elmúlt két évben történelemtanár-továbbképző, felnőttképzési tanfolyam …
A tizenöt évvel ezelőtt LIMES-ANAVUM Regionális Kulturális Társulás néven bejegyzett civil szervezet megalakulása nem váltott ki – főleg a helyi Csemadoknál – pozitív hatást, mondván, én, mint járási …
Az év végéhez közeledve Stubendek Lászlót, Komárom város polgármesterét kértük fel, hogy értékelje az elmúlt esztendőt.
A Magyar Közösség Pártja hagyományteremtő szándékkal szervezi meg az Első Felvidéki Újévi Gálakoncertet, amelyre 2016. január 2-án kerül sor a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban 18:00 órai kezdettel.
Kapcsolat: info@felvidek.ma
