Harmadik napjához érkezett a Gombaszögi Nyári Tábor. Pénteken, július 17-én az MKP – Most-Híd vitát rengeteg kortárs irodalmi program ölelte körbe, valamint emlékkiállítás is nyílt Krasznahorka váráért.
Krasznahorka
-
-
Tovább dübörög a szlovákiai magyar ifjúság nyári tábora, melyre a második napon Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, nem mint előadó – mert a vitafórum a Most-Híd …
-
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg a 2015-ös Gombaszögi Nyári Tábort július 15-én Krasznahorkaváralján. Elmondta, a jelenlegi nemzetpolitika egyik fő célja a szülőföldön való …
-
A Gombaszögi Nyári Tábor hat napja alatt, július 14-től 20-ig több mint százötven program várja a látogatókat.
-
A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői egy jótékonysági adománygyűjtést indítottak útjára, melynek célja, hogy újra tudják öntetni a 2012-ben leégett krasznahorkai vár legnagyobb haragját.
-
Levegő címmel megjelent a Gombaszögi Nyári Tábor idei himnusza: a tucatnyi felvidéki magyar zenész és énekes koprodukciójában megszólaló dalt sajtótájékoztatón mutatták be a szervezők június 15-én Komáromban.
-
Ifj. Gazdag József: Egy futballfüggő naplója c. kötetét a Kalligram Kiadó adta ki 2015 áprilisában. A szerző ezzel a kötetével házal Dél-Szlovákia területén. Április 10-én szülővárosában, Kassán mutatta …
-
A kulturális minisztérium már megindította a közbeszerzési eljárást a tervdokumentáció elkészítésére, az építési felügyelet ellátására és a közműtevékenységre a krasznahorkai vár teljes felújításának megvalósítása kapcsán.
-
Nyugat-Szlovákiából már évek óta indulnak partibuszok a Gombaszögi Nyári Táborba. Idén azonban keletről is indul járat a krasznahorkai szabadegyetemre és minifesztiválra. A buszok július 14-én rajtolnak a felvidéki …
-
Az idei Gombaszögi Nyári Tábor fellépőinek listája már most is fergetegesnek ígérkezik. A július 14. és 20. között megrendezett táborban színpadra áll majd a Ghymes, a Kiscsillag, a …

