A Füleki Városi Művelődési Központ igyekszik az egész év folyamán minden korosztály számára változatos kulturális élményeket biztosítani, októberben az idősebb generációról sem feledkezett meg. Nem csupán a korábban …
kultúra
-
-
A zoboralji Lédec községben működő Hajnalkert Hagyományőrző Csoport második alkalommal tartotta meg rendezvényét, melyben a lédeci hagyományok és táncok mellett a műsorban résztvevő zenészekkel, fellépőkkel – barátaikkal – …
-
A harmincnyolcadik Pozsonyi Városi Kulturális Napok bevezető rendezvényeként került sor Méry Bea képzőművész alkotásai tárlatának megnyitójára Pozsonyban, a Csemadok székház Rákosi Ernő termében. Az Archeus- Életerő címet viselő …
-
Jó hangulatban és nagy érdeklődés mellett nyílt meg ma délután a nyékvárkonyi Fodor Péter természetfotós Élő Aranykert című kiállítása a Csallóközi Múzeum kiállítótermében. A tárlatot a Felvidék.má-t is …
-
A Galántai Népművelési Központ szeptember 26-án, csütörtökön szervezi meg a Zsidó kultúra hete c. program zárónapi rendezvényeit a galántai a neogótikus kastély északi szárnyában. A zárórendezvényen egy történelmi …
-
A „Pásztorélet Nógrádban és Gömörben” című kiállítást nyitják meg a felvidéki Füleken szerdán; a várban ezzel a tárlattal zárul a turistaidény – közölte az MTI-vel a Füleki Vármúzeum …
-
Hetedik alkalommal hirdette meg a Szlovákiai Civil Becsületrend és a fő szervező, Klemen Terézia a Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyt. A felhívásra idén rekord számú volt a jelentkezés, …
-
Szeptember 20-án ünnepelte a Csemadok megalakulásának hetvenötödik évfordulóját a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya, a pozsonyi Prímáspalota tükörtermében. „Éljük meg bár különbözőképpen magyarságunkat, de ha lemondunk róla, ha feladjuk, …
-
A Füleki Vármúzeum szeretettel meghívja a néprajz szerelmeseit és minden érdeklődőt a Pásztorélet Nógrádban és Gömörben című kiállítás megnyitójára, amelyre 2024. szeptember 25-én, szerdán 16:30 órától kerül sor a Bebek-toronyban. A kiállított tárgyak …
-
A magyar dráma napjához igazítva szervezte meg a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma rendezvényét az alsósztregovai Madách-kastélyban. A szeptember 20-ai rendezvény központjában Madách tragédiájának …