Szombaton alig több mint száz ember részvételével került sor arra a kommunista párt által is támogatott tüntetésre, melyre az ún. Szlovák Békebizottság szervezésében került sor.
Ahogy sejteni is lehetett, a szerbek melletti tüntetés nem vonzott nagy tömeget a pozsonyi Hviezdoslav térre. A szervezők egyébként azért választották ezt a helyszínt, mert itt székel az Egyesült Államok szlovákiai nagykövetsége is, és az amerikai kormány a koszovói albánok elszakadási törekvéseinek legfőbb támogatói közé tartozott.
A rendezvény szónokainak szájából olyan szavak, mondatok hangzottak el, mint pl. Szerbia az Koszovó, Igazságot Szerbiának, Szerb testvérek – veletek vagyunk stb. A legnagyobb sajtószenzációt az szolgáltatta, hogy a gyér érdeklődéssel kísért rendezvény szónokai között ott volt az a Ján Čarnogurský is, aki egy rövid ideig (Mečiar első bukása után) miniszterelnök is volt és akit egyébként mély meggyőződéses antikommunistaként tart számon a közvélemény. A szerbek iránt érzett szimpátia azonban közös zászló alá hozta Čarnogurskýt a kommunistákkal.
Mint ahogy már arról korábban is hírt adtunk, a rendezvény plakátjain ismét a magyar irredentaveszéllyel riogatták a szlovák népet. Nevezetesen azzal, hogy Koszovó példáját akár a Csallóköz is követheti.
* * *
Szlovákiának miért nem követelnek igazságot?!
„Igazságot Szerbiának” – hangzott el többek között a független Koszovó elleni pozsonyi tüntetésen. Itt Pozsonyban, ahol talán meglepő, de a több száz kilométerre fekvő Szerbia jogaiért kiáltanak, és nem a sajátjukért. A szervezők bizonyára jól tudják, miért.
Ha ugyanis igazságot követelnének Szlovákiának, abba sok minden beletartozna, de a Csallóköz nem, hiszen annak sem történelmét, sem etnikai megosztását, sem a természetes régiókat tekintve sem szabadna semmi köze lennie Szlovákiához. De hogy ez mégis így van, az a szlovákiai magyarság Szlovákiához fűződő lojalitásának legékesebb kifejezése, és tulajdonképpen ez elmondható a hivatalos magyarországi álláspontról is – hiszen senki sem kérdőjelezi meg a mai Szlovákia területi integritását. Bizonyára sokan vannak azok is, akik nem értik, hogy ez miért van így, de tény, Közép-Európa nemzetei, s köztük a magyarok is, belefáradtak már az állandó torzsalkodásokba, csatározásokba, elsősorban békét és gazdasági fellendülést akarnak – és ezt az Európai Unióhoz való csatlakozással (amely részben azért Trianon igazságtalanságára is gyógyír. Ismert az a nem minden alapot nélkülöző vicc, mely szerint régen tettek olyan jót Magyarországgal, mint 2004-ben, mikor akkora területet hozzá csatoltak…) remélhetőleg el is érjük.
A döbbenetes mégis az, hogy az a Szlovákia, amely tulajdonképpen az 1989-es rendszerváltozásokat követő időszak legnagyobb nyertese, mely játszi könnyedséggel, nemzetközi ellenkezés nélkül jutott önállósághoz, amelyet a mai napig semmilyen ország kormánya, semmilyen komolyabb befolyással bíró párt, intézmény, szervezet nem veszélyeztet, miért hergeli még így is a felvidéki magyarokat?! Azokat, akik még az autonómia szót is csak alig-alig hallhatóan mondják ki néha?! Nem tudni, de ha ez a folyamat nem szűnik meg, az is előfordulhat, hogy az amúgy jámbor felvidéki magyar nép is egyszer azt mondja: Elég!
Oriskó Norbert
