Évek hosszú sora óta nemes hagyomány, hogy a szenci és Szenc környéki magyarság kulturális rendezvénnyel hajt fejet, mintegy jelképesen, a város szülötte, Szenczi Molnár Albert előtt.
A református pap, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író és műfordító 1574. augusztus 30-án született és 1639. Január 17-én halt meg Kolozsvárott. Apja a krónikák szerint kezdetben jómódú, majd elszegényedett faragómolnár volt. Tanulmányait szülővárosában kezdte 1584-ben, majd Győrben, Göncön és Debrecenben tanult. Kasán volt nevelő, innen indult külföldi tanulmányútra. Legelőször a reformáció szülővárosát, Wittenberget kereste fel, de tanult Heidelbergben és Strasbourgban is. Szencen tartózkodott egy ideig, innen bejárta a Felvidéket. Aldorfban latin-magyar szótárát kezdte el írni, mely átdolgozásokkal egészen a 19. század közepéig használatban volt, a magyar értelmiség előtt megnyitotta az utat az európai tudományosság felé. Latin nyelvű magyar nyelvtanával Sylvester János után elsőként ismertette meg Európával a magyar nyelv sajátosságait. Nagy hatást gyakorolt a magyar irodalmi nyelv és a magyar verselés fejlődésére. Szenczi Molnár Albert életútjáról, munkásságáról, zsoltárairól Dr. Molnár János, rétei református lelkipásztor emlékezett. Az 1606-ban elkészült zsoltárfordítással elérte, hogy azok magyarul is jól énekelhetők legyenek. Zsoltáraival hovatartozásunk és hitünk egyszerre fogalmazódott meg. Énekeljük minden ünnepi alkalomkor, szavait népünk a történelem folyamán a legtöbbször ismételte. Biblia fordítása páratlan a maga nemében. Sajnálatos, hogy a mai napig Szenczi Molnár Albert szülővárosában nem tudtak felépíteni egy református templomot, noha a templom tervrajza már régen elkészült. A közéleti személyiségek és a vendégek nagy számban jelentek meg, így virágerdővé vált tegnap este Szenczi Molnár Albert szobrának környéke. Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a XXXIX. Szenczi Molnár Albert Napok.
Az ünnepség a koszorúzás után előadói esttel folytatódott. Az est vendége Gáti Oszkár Jászai-, és Kisfaludy-díjas színművész volt. Önálló estje feledhetetlen élményt nyújtott. A magát nyugalmazott színművésznek nevezett előadó az elfelejtett szavakról beszélt. Azokról, amelyeket jól ismerünk még,szeretnénk elfeledni, mert félünk tőlük. Az öregedés során egyre inkább. Anya, szeretet, szerelem, tiszta érzés, gáncsok, hazugságok, halál. Elfelejtettünk beszélni. Nem kellene újra megtanulni? Tette fel a kérdést. Mindenkivel, embertársainkkal, ha kell az állatokkal, a természettel és főleg az Istennel. Erre leginkább életünk alkonyán döbbenünk rá, amikor talán már késő. Vagy mégsem? Egy teljes emberi történet belefér néhány szóba, csak azt a néhányat nehéz megtalálni, s az utasításokat betartani az utolsó betűig.
Maga a művész, Gáti Oszkár hátat fordítva a színházaknak, már nem vállalja a rivaldafényt. Elégedett. Minden lehető, megálmodott szerepet eljátszott, a színpad volt az élete, most úgy érzi eljött a pihenés, a megérdemelt nyugdíj ideje. Nem kíván részt venni alattomos, aljas emberi megnyilvánulásokban, konfliktusokban. Egyetlen vágya, hogy gyermekeit igaz emberekké nevelje, nagy E-vel, s ez nem is kevés.
Felvidék Ma, h.k.
