Idén nyáron a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson tartották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szokásos évi táborát. Az elmúlt hétvégén lezajlott írótalálkozó központi témája ezúttal a műfordítás volt. A meghívottak egyikét, Balázs F. Attila költőt, műfordítót és egyben a szlovákiai AB-Art kiadó vezetőjét kértük arra, számoljon be az eseményről.
Balázs F. Attila a pozsonyi AB-ART kiadó vezetőjeként és műfordítóként is igen sokat tett az elmúlt években a román irodalom külföldi népszerűsítéséért. Néhány kolozsvári és nagyváradi román költő szerint ő és Kőrössi P. József azok, akik többet tettek a román szerzők külföldi megismertetésért, mint az erre hivatott román állami intézmények. Így hát érthető, hogy műfordítóként miért éppen Balázs F. volt az egyik meghívottja az idei EMIL-tábornak.
Szerinte egyébként az eddigi helyszínek közül az árkosi környezet a legmegfelelőbb egy írótábor megrendezésére. A csend, a tiszta levegő, a kastély parkja és a környezet nyugalma, rendezettsége az írók gondolkodásába, viselkedésébe is nagyobb fegyelmet és tisztább gondolkodást hozott.
A három nap alatt a fedett teraszon zajló programok érdekesek voltak, a táborozó írók pedig részt is vettek ezeken. Karácsonyi Zsolt és Lövétei Lázár László, valamint Balázs F Attila a műfordítás lehetőségeiről, nehézségeiről, ösztöndíj- illetve pályázati lehetőségekről, a Román Kulturális Intézet műfordítói programjáról tájékoztatták a jelenlévőket, és ennek kapcsán kialakult egy gyümölcsöző párbeszéd, melyhez hozzászólt Bréda Ferenc író, esztéta is, aki szerint fordítói központokat kellene létrehozni ahhoz, hogy ez a szakma tanítható, elsajátítható legyen.
Fordítói műhely. Deréki Gézával, aki a mostani legismertebb magyar írókat fordította németre, többek között Tolnai Ottót, Kertész Imrét, Nádas Pétert és Szőcs Gézát, utóbbi beszélgetett a német-magyar, illetve magyar-német műfordítás problematikájáról, eddigi eredményeiről.
Szőcs Géza az EMIL-táborban egy nagyon érdekes játékra invitálta a jelenlévő költőket: egy tizenkilencedik századi német költő rövid versét fordíttatta le a jelenlévőkkel, és ezt összevetették Weöres Sándor korábbi fordításával. Elkészült egy közös nyersfordítás, és néhányan a jelenlevő költők közül megpróbálták a saját stílusukban lefordítani a verset. Karácsonyi Zsolt fordítása egy minimalista próbálkozás volt, míg Orbán János Dénes a maga stílusában átírta a verset. Az eredmény egy paródia lett, amellyel nagy sikert aratott a hallgatóság körében, mivel rendkívül ötletes és humoros megoldás született az ő tollából.
Tartalom mellé a stílust is. Benő Attila, a BBTE tanára mutatta be Balázs F. Attila két műfordítás-kötetét, az Egy zacskó cseresznye, illetve a Szabadulás a gettóból című antológiákat. Benő azzal vezette be az előadását: szakmai körökben mindig azzal kezdik, hogy a műfordítás egy nagyon problémás terület, sokan vannak, akik nem hisznek benne. Azt vallják, hogy egy művet egyszerűen lehetetlen tökéletesen lefordítani: abban a pillanatban, amint más nyelvre ültetted át, valamit megváltoztattál rajta. Ennek ellenére a legnagyobb költők mindig, a múltban is és ma is, fordítanak. Őket is fordítják. Nem is kell mondani, hogy ez jó dolog – jegyzi meg Balázs F. – hiszen másként nem ismernénk meg a világirodalom remekműveit, vagy a mai kor divatos spanyol, angol, francia és más költőit sem. Jó az, hogy létezik műfordítás.
Kétféle műfordítói magatartást különböztetett meg Benő Attila. Az egyik az, amikor úgy fordít le valaki költőket, hogy tulajdonképpen az eredeti mű csak egy ötletadó, és az ötlet alapján megírja a saját versét a műfordító. Van viszont egy olyan műfordítói attitűd is, amit ő helyesnek tart: és ezt tartja igazán műfordításnak, ami nem átírja a verset, hanem ragaszkodik a stílus közvetítéséhez, tehát nem csak a mondanivalót közvetíti, hanem a stílust is, a belső ritmust, a ritmikát. Benő Attila Balázs F. Attila műfordításait hozta fel példának az utóbbi műfordítói magatartásra: az antológiákat egészében olvasva nem Balázs F. Attila verseket olvasott, tehát a műfordító nem írta át a saját képére ezeket a verseket, hanem sikerült a műfordítónak áthozni a szerzők stílusát: tehát ahány műfordítás, annyi stílus. Az elemző állításait példákkal is igazolta.
A műfordítás, mint központi téma mellett az idei EMIL-táborban a fiatal erdélyi és magyarországi szerzők is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra: Szálinger Balázs, Noszlopi Botond, Dobai Bálint és Szentmártoni János élhetett ezzel a lehetőséggel. Utóbbi a Magyar Napló szerkesztőjeként szólt az irodalmi szerkesztés nehézségeiről, a kultúra perifériára szorulásáról is.
Kérdésünkre, miszerint voltak-e hölgyek is a bemutatkozók között, Balázs F. Attila elmondta: maga sem érti, miért nem kértek fel nőket is a programba. Mint elmondta: nem tudja megítélni, hogy véletlen volt vagy szándékos, de sem az előadók, sem a részvevők között nem voltak ott a szebbik nem képviselői, holott a műfordítóknak legalább a fele a hölgyek közül kerül ki, az olvasók nagy többsége pedig köztudottan nő.
Kinde Annamária, Erdélyi Riport.
