A kassai Löffler Múzeumban (Erzsébet u. 20) június 10-én nyílt meg Sivák Enikő képzőművész kiállítása, melyen a kiállító művész munkáját egykori tanára Tibor Gáll docens, festőművész értékelte. A megnyitón megjelent Szerencsés János főkonzul, Ľubomír Grega, az Óváros polgármestere és Filipko József, az MKP kassai elnöke.
Sivák Enikő 1965. november 4-én született Kassán és Szepsiben élt 2006-ig, amikor Budapestre költözött. Közben 1991-ben közép-iskolai tanári diplomát szerzett Eperjesen. Gáll egykori tanítványát köszöntötte és ismertette pályáját. Egyhamar kiderült – mondotta -, a pedagóguspálya neki nem felel meg. 2000-ben gyökeresen változtatott életén, amikor az ezoterika és a diszpozíciós prognosztikának szentelte életét.
Az értékelő tanárt megkérdeztem, mit értsek e kissé talányos kifejezés alatt. Kiderült, ő sem tudja, miről beszélt. Végülis a művésznőt kérdeztem ki. Szavaiból azt hámoztam ki, hogy ez a bonyolult kifejezés azt takarja, mindenki rendelkezik bizonyos veleszületett adottságokkal, jellemmel, egyéniséggel (diszpozícióval), ami meghatározza életútját, s ezek figyelembevételével fel lehet vázolni az ember jövendő sorsát, így lehet előrejelezni életpályáját, vagyis prognosztizálni.
Budapest európai nagyváros, vagy éppen világváros – folytatta Gáll docens fejtegetéseit -, s a csöndes kisvárosból egy forgatag közepébe került. Új kapcsolatok, barátok, gondolatok, kiállítások, gyűjtemények,… Ez a változás meghatározó módon befolyásolja művészetét.
Színes ceruzákat használ. Viszont nem találunk általánosan nőinek tartott témákat, megfogalmazást. Nincsenek virágok és portrék, édeskés tájképek. Őt nem ez érdekli, hanem az ember belseje. Hogyan lehet ezt képzőművészeti eszközökkel megformálni. A lélekábrázolás rögös út. Ezért sokszor vissza kell térni, hogy újra indulhasson s elérje célját. Kis formátumú képein sűrített, leegyszerűsített kompozíciót alkalmaz, amire a lazúrtechnika alkalmat nyújt. Így poétikus, szép munkák születnek.
Nehéz fába vágta a fejszéjét. Több évtizedes alkotás és tanítás után Gáll már sejti mi a művészet és ezért meri elmondani mindazt, ami itt elhangzott.
„Kívánom – mondta tanítványának -, hogy kevés csalódást, sok örömöt, sikert érjen el, hogy találkozzunk műveivel. Alkosson képzőművészeti verseket. Ez a legnagyobb mágia.” – és ez utóbbi mondatot akár Márai Sándor is mondhatta volna.
Sivák Enikő erre félig tréfásan, ám némi szorongással kérdezte: Letettem a vizsgát tanár úr? – A beszámítót igen. – volt a lakonikus, ám tréfás válasz.
Ezután a bemutatkozó művész vette át a szót, örömét fejezve ki, hogy sok ismerős arcot lát. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették ezt a kassai kiállítást, főleg Tóth Józsefnek, aki ezzel az ötlettel kirukkolt és anyagilag is támogatta.
Meglehetősen elszomorított, hogy szüleinek és barátainak nem anyanyelvükön mondott köszönetet. Ha a kiállításon nincs jelen a főkonzul, akkor egy magyar szó sem hangzik el abban a múzeumban, melyet Löffler Bélának és feleségének lehet köszönni, ahol az igazgató magyar és a közönség zöme is az volt.
Ennek ellenére elmélyedtünk az álomszerű képekben, melyeken mintha megfoghatatlan alakzatokban füstemberek gomolyognának. Ezek nem a látható realitást ábrázolják, hanem a lelkiállapotot. Miközben zene-szülte alkotásait vizsgáljuk. Feltehetőleg nemcsak a külső, hanem a belső muzsika is. A zöld és a kék dominált a Kassán bemutatott képeken is. Sivák ugyanis fénylényekkel dolgozik. A fehér fényt részeire bontja. A zöld rajzok a fény küldöttei, a Világmindenség megalényei. A kék a kommunikáció szimbóluma, tehát az imáé is.
A kiállítást július 11-ig tekinthetik meg.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
A művésznő néhány munkája megtekinthető Képgalériánkban.
Sivák Enikő: Életfa (2000)