Immár hagyományosan, így szeptemberben is sor került a bakai, csallóköznádasdi és dercsikai plébániákon működő Bíró Sándor atya kezdeményezésére elindított engesztelő Fatimai Imanapra e hónap 13-án. A program rózsafüzérrel és litániával kezdődött délután fél négykor, majd fél öttől kezdődött az idén Csíksomlyóra elzarándokolt Hodossy testvérek, Péter és Tamás beszámolója útjukról, illetve élményeikről. Mint azt Péter elmondta, már régi álmuk volt gyalogosan bejárni az 1000 éves magyar királyság nyugati és keleti kapuja közötti területeket, azaz Dévény várától a Gyimesebükkig, a 30-as őrházig. Viszont nem az egész utat tették meg gyalogosan, ugyanis a Morva folyó Duna-torkolatától, azaz Dévénytől, ahol egykor Árpád fejedelem szobra állott autóval mentek el Hodosig, Hodostól Szerdahelyen és Csallóközkürtön keresztül gyalog Csíksomlyóig 850 km-t, s végül az utolsó 50 km-t a 30-as őrházig a nagy-magyar tűzpiros, 1964-ben készült svéd Nohab-mozdonnyal tették meg, amely az első magyar címeres mozdony volt 44 év után Erdély földjén. Lebilincselő beszámolójukat fényképekkel is tarkították. S hogy egy kis propagandát is csináljanak városuknak, „városom, Dunaszerdahely” feliratú pólót viseltek útjuk jelentős részén, hogy mint azt Péter elmondta, a két szomorú Dunaszerdahelyhez kötődő esemény (10 maffiózó meggyilkolása 1999-ben, és a 2008. nov.1-jei DAC-stadionban történt szégyenteljes magyarverés) után egy ilyen örömhírrel is „kérkedjen” városuk. Hátizsákjukra pedig nem véletlenül nyolcágú, fehér félholdas székely zászlót tűztek. Szerdahelyen a focistadion mögötti parkból indultak, ahol a Trianoni Emlékoszlop található, amelyet a várpalotai Trianon Múzeum ajándékozott a városnak. Majd csallóközi lovasíjászok kíséretében sétáltak át a Fő térre. Két eszmei értékű tárgyat, nagypapájuk Don-kanyarból hazahozott rózsafüzérét és egy imakönyvet vittek magukkal útjukra. A templom előtt a Csallóközi Népdalkör elénekelte nekik a Székely Himnuszt. Ami érdekes és hasznos, egész útjuk során kezdve a dunaszerdahelyi polgármesterrel, plébánossal, minden faluban, városban előkelő egyéniségektől bejegyzéseket kértek naplójukba. Amire kimondottan büszkék: a nagyváradi püspök is fogadta őket s lebélyegezte emlékkönyvüket. És szerintem nagyon jó ötletük támadt, hiszen a három legfontosabb helységből, Hodosból, ahonnan származnak, Dunaszerdahelyről, amely mégiscsak központja régiójuknak, és Csallóközkürtről, ahol jelenleg laknak, magyar bélyegzős bejegyzést szerettek volna kérni, s ez sikerült is. Naplót is vezettek a 32 napról, amelyből csupán három napot pihentek Erdély fővárosában, Kolozsvárott. Búcsújukat megtisztelte barátjuk, Okos Márton, a Magyarok Világszövetsége képviseletében, aki tudósított a szervezetnek útjukról, de sok további médium is meginterjúvolta őket.
Útvonalukat Tany, Komárom, Párkány irányában folytatták, itt léptek át Csonkaországba, majd irány Visegrád, Vác, ahova ellátogatott egy szombathelyi barátjuk is, hogy találkozzon velük. Mint Pétertől megtudtuk, Budapestet elkerülték. Jászberényt is érintették, amely a legendás „Lehel kürtjéről” híres, amelyet a Jászok Múzeumában meg is tekintettek. Szolnoknál elhagyták a Tiszát, s egy rövid szakaszon, Törökszentmiklósig a Kárpátia zenekar egyik biztonsági őre, jó barátjuk, Borbély Imre”őrizte, védte” őket.
Fontos megállóhelyük volt Horthy Miklós szülővárosa, Kenderes, ahol a kormányzó kriptáját tekintették meg a polgármester, vitéz Bognár Péter jóvoltából, sőt: a Horthy-kastélyban voltak elszállásolva. Betértek a kisújszállási polgármesterhez is, megfordultak a Hortobágyon, majd Püpökladányba érkeztek, ahol a polgármester felhívta a figyelmüket arra, hogy ott lakik a komáromi szent István-lovasszobor alkotója, Győrffy Lajos szobrászmester, amit ők eddig nem tudtak. Volt szerencséjük vele is találkozni, borocskázni, s ajándékba kaptak tőle könyvet munkáiról, alkotásairól.
Biharkeresztesen a magyarok nyilait is kipróbálták. Ezután, a 12. napon átlépték a határt, s a Partiumba értek.Nagy öröm volt számukra, hogy a Kárpát-medencei magyar lapok nagy része tudósított róluk, a nagyváradi újságtól kezdve a Magyar Nemzeten át a kolozsvári Szabadság napilapig, amelynek címlapján szerepeltek. A Király-hágón átkelve beléptek a történelmi Erdély területére. Még a Duna TV Kívánságkosarába is küldött az egyik ismerősük számukra éneket. Érintették a csucsai Boncza-kastélyt, Kolozsvárott kedves, ünnepélyes fogadtatásban volt részük, köszöntötte őket a polgármester, Máté László, a bukaresti parlament magyar képviselője vendégül látta őket. Végigsétáltak a híres erdélyi írók-költők nyughelyén, a Házsongárdi temetőn. A Szent Mihály templom mellett megnézték a pozsonyi születésű szobrász, Fadrusz János alkotását, az „igazságos Mátyás királyt”. Következő állomásuk a válaszúti Bánffy-kastély volt, ahol a 20. század egyik legkiemelkedőbb erdélyi írója, költője, Wass Albert született. Bonchidán látták a Bánffy-kastély romjait. Megálltak nézelődni az örmények által alapított városban, Szamosújvárott, ahol a temetőben megnézték Rózsa Sándor sírját, amelyen a betyár fej nélküli szobra látható. Désen a 91 éves aktív, könyveket író ferences Lukács atyával találkoztak, Tordán voltak a sóbányában. Nyárádszeredáról autóval kivitték őket Székelyhodosra, amit közös nevük miatt is meg kívántak látogatni. Nyárádszeredában a fából kifaragott emlékművet tekintették meg, amelyen székely szimbólumok figyelhetők meg, de lényegében a szétdarabolt történelmi Magyarországot hivatott jelképezni. Parajdon, ahol elsőként véltek székelykapukat felfedezni, szintén van egy sóbánya, Korond pedig olyan, mint egy kirakodóvásár, Farkaslaka írójának, Tamási Áronnak a szülőházába is benéztek, majd az 1995 óta Dunaszerdahely testvérvárosában, Székelyudvarhelyen Szász Jenő polgármester fogadta őket. Megnézték a református költő-újságíró szobrát, Csanády Györgyét, aki Mihalik Kálmán zenéjére írta a Székely Himnuszt. Végül nemsokára elérték Csíksomlyót, a 850 km-es gyalogos zarándokútjuk célpontját, ahol ugyancsak a polgármester, magyar konzul, somlyói kegytemplom igazgatója, Asztrik atya fogadta és köszöntötte őket. Akkorra érkeztek meg családtagjaik is egy kisebb mikrobusszal, amellyel aztán maguk is megtették a hazafelé vezető utat. Pünkösd szombatján részt vettek az ünnepi szentmisén a Kis- és Nagy-Somlyó közti nyeregben. Az itt összegyűlő félmillió vagy még több magyar látványa igazán szép élmény, jó érzés látni azt összetartást, hogy így, legalább erre a napra együtt van a magyarság az egész világból. S aki még nem járt Csíksomlyón, annak ajánlom, hogy életében legalább egyszer elzarándokoljon oda, Péter szavaival: „ahogy a mohamedán férfinak kötelező életében legalább egy alkalommal Mekkába elzarándokolni, úgy el kell, vagy kellene minden igaz magyarnak mennie Somlyóra”.
Nagyon szép élménybeszámolóban volt része a nagyrészt sajnos idősebb korosztályból összetevődő közönségnek-hívő népnek. A beszélgetés befejeztével kezdetét vette az ünnepélyes szentmise, melynek főcelebránsa és prédikátora az egyházkarcsai esperes, egykor a dercsikai egyházközségben is működő Szalay Gyula atya volt. Szentbeszédében szólt Szűz Mária engedelmességéről, konkrétan arról az evangéliumi részről, amikor megjövendöli neki az angyal a Megváltó születését, amire Mária bátran, határozottan így válaszol: „történjék velem szavaid szerint”. És beszélt Máriáról, aki „áldott az asszonyok között, és áldott az Ő méhének gyümölcse, Jézus”, aki mindig megvigasztal magányunkban, szomorúságunkban, bánatunkban.
Nagyon szépre sikeredett a szeptemberi fatimai imanap, a mise kezdetére a templom is megtelt, október 13-án a rendezvénysorozat Dercsikán tovább folytatódik.
Zilizi Kristóf, Felvidék Ma
