Augustus 30-i hatállyal Szlovákia elismerte a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot Líbia egyedüli legitim képviselőjének. S ezzel csatlakozott a líbiai felkelők ideiglenes kormányát elismerő országok táborához. Ez a hír nem lenne egy szóra sem érdemes, ha nem is olyan régen Koszovó függetlenségét a többi állammal együtt Szlovákia is elismerte volna.
Mint tudjuk, ez nem történt meg, pedig szláv testvéreik a szerbek, a második világháborút követően, a legnagyobb tömegmészárlást követték el fegyvertelen muzulmán testvéreiken, és az albánokon, a legújabbkori balkáni háborúban. Azt is tudjuk, hogy az ilyen etnikai tisztogatást az egész világon népirtásként kezelik, és napjainkban az ügyet a hágai bíróság vizsgálja. Kérdésem: Hogy lehet az, hogy Szlovákia az egyik esetben megtagadja egy új ország, Koszovó elismerését, míg a líbiai felkelőkkel szemben már ugyanúgy teszi dolgát, mint EU-s partnerei? Ha emlékezetem nem csal, politikusaink mindig azt hangoztatják, hogy ők bizony csak a nemzetközi normáknak megfelelően teszik dolgukat, még velünk a kisebbségekkel szemben is. És ez az, ami ismét a közvélemény félrevezetését szolgálja. Mert mint ismeretes, Szlovákia az első esetben is, csak azért tartózkodott Koszovó elismeréstől – legalábbis így magyarázták az illetékesek -, mert egy szláv, testvérállam látta ennek kárát a háború végén. Mint tudjuk, Szerbiából szakadt ki Koszovó, és ezáltal a szerbek befolyása ebben a térségben a háttérbe szorult. Ezért a szláv államok, élükön Szlovákiával, kötelességüknek tartották az említett összefogást, a további területvesztések elkerülése végett. Ezért még napjainkban is, minden logikát mellőzve gyakran utalgatnak arra, hogy a koszovói példa a Kárpát-medence államaiban is megismétlődhet. Leegyszerűsítve a dolgokat, szomorúan kell megállapítanom, hogy Szlovákia szempontjából nem az volt a felháborító, hogy hány ártatlan ember halt meg a délszláv háborúban, hanem az, hogy csökkent a szláv befolyás a Balkánon. Ugyanakkor, ha más népek szabadságharcáról, önrendelkezéséről van szó, és az események messze esnek Szlovákia határaitól, akkor már a szlovák politikusok is tudnak emberi módon gondolkodni, és cselekedni.
Idézek: „A külügyminisztérium kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a tanács garantálni fogja a törvényességet, az emberi jogok biztosítását minden líbiai polgár számára az országban, s ebben minden tekintetben élvezni fogják a szlovák kormány támogatását”. Szép szólamok, csak megint sántítanak. Mert, milyen jogon kéri számon Szlovákia a líbiai tanácstól, hogy garantálják a törvényességet, meg az emberi jogok betartását a líbiai polgárok számára, ha államunk a fenti példát említve, finoman fogalmazva is, igencsak részrehajló, sőt az emberi jogok megadása és gyakorlása terén Európában, éppen nálunk mutatkoznak e téren a legnagyobb hiányosságok, velünk, a magyar kisebbséggel szemben. Hiszen tőlünk sok esetben még az alapvető emberi jogokat is megtagadják! Gondolok itt a szabad nyelvhasználati, és önrendelkezési jogra szülőföldünkön, melyet nekünk veszteseknek a győztesek még az I. világháború végeztével megígértek. Vajon Szlovákia, Csehszlovákia utódállama, miért nem tartja be adott szavát? Mert az a politika, amit ellenünk több évtizede büntetlenül folytat, az tökéletesen a kettős mérce alkalmazásának a legszembetűnőbb iskolapéldája egész Európában.Csak azt nem értem, hogy lehetséges mindezt a nemzetközi emberi jogi szervezetek szemeláttára megtenni! Mert azt, hogy Szlovákia szemethuny az ártatlan balkáni áldozatok felett, csak azért, mert a mészárlást szláv testvérei végezték el, az bizony nem a demokratikus gondolkodásmódról árulkodik.
Mészáros László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”30004″}
