A prágai magyarok ugyan ezer szállal kötődnek a kárpát-medencei magyarsághoz, viszont problémáik inkább a nyugati magyarsághoz hasonlítanak. Itt a közösségek megszervezése a valódi probléma.
Néhány napos prágai látogatásom során a kötelező turista-látványosságok megtekintése mellett kíváncsi voltam az ott élő magyarok életére, arra, hogy mit jelent Prágában magyarnak lenni. Bevallom, már több szórványban élő magyar közösség életébe sikerült betekintenem – Kárpát-medencén innen és túl – ezért várakozással tekintettem a találkozások elé. A prágai magyar közösség néhány tagjának kedvességének és segítőkészségének köszönhetően ottartózkodásom alatt emberi sorsok bontakoztak ki örömeikkel, küzdelmeikkel együtt.
A Prágában élő magyarok 90 százaléka a szlovákiai magyarok köréből kerül ki. A nyelvi hasonlóság, a közeli szomszédság készteti arra a felvidéki magyarokat, hogy különösen a Szlovákia keleti és déli részén megnyilvánuló munkanélküliség és a perspektíva hiánya miatt Prágában keressék boldogulásuk lehetőségét. Pályakezdőként a szakmai fejlődés lehetősége is csábítja őket, így a gazdasági válság beköszöntése előtt jó befektetésnek tűnt Prágában élni és dolgozni.
Templom és iskola
A református gyülekezet a Szlovákiai Magyar Református Egyház missziós gyülekezeteként van jelen a térségben. A türelmi rendelet (1781) utáni időszakban, a kálvinizmus terjedésével egy időben kezdődött a magyarok Csehországban történő letelepedése. A 18. század fordulóján a cseh testvéregyház megsegítésére magyar lelkészek érkeztek Csehországba. A cseh és morva énekes- és imakönyvekben a mai napig megtalálható munkásságuk eredménye, amely a cseh protestantizmus újjászületésének is alapjául szolgált. Az idén ezen magyar reformátorok hamvait újratemették egy közös sírkertbe, emléktáblát avattak tiszteletükre. Ez egy olyan kapocs a két nemzet között, melynek eredményeként a cseh testvéregyház az évszázadok folyamán többször is tettekkel bizonyította, hogy a magyar protestánsokat testvérként tiszteli.
A vasárnap délutáni istentiszteletet egy belvárosi bérház harmadik emeletén található gyülekezeti teremben tartják. Mindenki ismeri egymást, engem is természetes kedvességgel fogadnak, a végén előkerül a házi készítésű finom sütemény is.
Éles György református lelkésszel az istentiszteletet követően beszélgetünk, elsőként a prágai magyarság létszámáról faggatom.
– Nehéz pontos számadatot mondani arra, hogy hány magyar él Prágában. Ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy nem minden itt élő magyar keresi fel a magyar intézményeket, szervezeteket, gyülekezetet, másrészt pedig a nagyfokú fluktuáció miatt nehéz számon tartani az itt élőket. Sokan csak pár évre költöznek Prágába tanulni vagy dolgozni, szinte állandóan cserélődnek az emberek. Egyesekben nagyobb az igény a magyar közösséghez való tartozáshoz, másokban kevésbé. Sokszor komoly szervezési problémát jelent, hogy a mindennapi tevékenységek, a munka és a család között megtalálják a lehetőséget arra is, hogy a magyar közösségek életében részt vegyenek.
A lelkésztől tudom meg azt is, hogy a legnagyobb gondot az infrastuktúra hiánya jelenti. Mivel nincsenek saját ingatlanjaik, ezért nehéz megszervezni az itteni kulturális- és hitéletet, a magyar nyelven történű oktatást, ami a megmaradásuk záloga.
A megmaradásért küzdenek
A prágai magyarság körében igény van a magyarságot összefogó rendezvényekre. Számos civil szervezet, polgári társulás küzd a megmaradásért.
A magyar óvodát és iskolát a magyar szülők klubja, az Iglice egyesület működteti már 10 éve. Három korcsoporttal foglalkoznak, minden korosztály számára a foglalkozások különböző napokon vannak. A tevékenységek nagy része a népművészet elsajátításán alapul, kézműves foglalkozásokat tartanak, a magyarság játékos történelmére összpontosítanak, mesét olvasnak. Iskoláskorúakkal is ugyanúgy foglalkoznak, de ide kevesebb gyerek jár.
A Prágában tanuló, eleinte szórványosan, később rendszeresen összejáró egyetemisták 1957-ben vették fel az Ady Endre Diákkör (AED) nevet, és a szervezet azóta is folyamatosan működik. Idén ünnepelték az 55 éves évfordulójukat. A szervezet történetét bemutató Krónikát, melyet kezdetektől fogva vezetnek, szintén az évforduló kapcsán jeletették meg. A Diákkör rendszeresen szervez kulturális programokat, aktívan jelen vannak a prágai magyarság kulturális életében.
A Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége (CsMMSz) a csehországi magyar közösség legnagyobb országos szervezete, amely 1990-ben alakult. A szövetség küldetésének fő célja a csehországi magyarok összefogása, az anyanyelv, a nemzeti hagyományok és a nemzeti öntudat ápolása és fejlesztése. További céljai között szerepel a magyar kultúra megismertetése a cseh polgárokkal. A számos rendezvény (Magyar Kulturális Napok, bálok, klubestek, konferenciák, művelődési tábor) szervezése mellett a CsMMSz kiadói tevékenységet is folytat. A Prágai Tükör 1991-től, a Brünni Magyar Futár pedig 1995-től jelenik meg időszakos kiadványként.
A Nyitnikék tánccsoport, a Prágában tanuló magyar diákok néptánccsoportja 1975 óta működik. Számos koreográfiával büszkélkedve bejárták a Kárpát-medencét és folyamatosan dolgoznak az utánpótlás nevelésen.
A Prágai Református Missziós Gyülekezet mellett 2006 februárjától működik kórus. Ekkor alakult meg a számos különböző kórust megjárt, énekelni és szolgálni vágyó felvidéki fiatalok csoportja. A következő két évben a kis csapat további énekelni szerető tagokkal gyarapodott és 2008-ban felvette a Prága soktornyúságára utaló MILLE DOreMI (ezer torony) nevet.
Kitárt kapuk
– Mit várnak el azoktól a magyaroktól, akik Prágába kerülnek?
– Először is mutassanak valamilyen érdeklődést irányunkban, vegyenek részt a szervezeteink életében. Ez az ők érdekük is, mert ha idejönnek és van valamilyen problémájuk, mi amennyire tőlünk telik szívesen segítünk elintézni, főleg addig amíg nem megy nekik annyira a nyelv, hogy önállóan is tudjanak ügyet intézni. A nyugati gyülekezeteknek, ahova magunkat is soroljuk, ez egy látens funkciója, hogy ezt a jó értelemben vett integrációt segítjük – hangzik el az elvárás a lelkipásztor részéről.
Őszi Károly, az Ady Endre Diákkör elnöke arról mesél, hogy az internetes kommunikációnak köszönhetően viszonylag könnyű számon tartani az itteni magyar diákságot. Levelezőlista, Facebook oldal és honlap segítségével juttatják el információikat a diákokhoz. Tudatosan építkeznek: minden évben a felvidéki Diákhálózattal együttműködve egyetemi tájékoztató körúton vesznek részt, ahol a jövendőbeli prágai diákokkal felveszik a kapcsolatot, így amikor azok ténylegesen megérkeznek a cseh fővárosba, már rendelkezésükre áll egy olyan kapcsolat, ami átsegíti őket a kezdeti nehézségeken.
Szabadság korlátok árán
Hlavács Pállal a Nemzetiségek Házában találkozom, ahol a magyar közösségnek is van egy irodája. Pál kassai születésű és 10 éve él Prágában családjával, két kisgyermeke már itt született. Felesége is felvidéki magyar. Ő arra a legbüszkébb, hogy ebben a közegben is meg tudnak maradni magyarnak.
„A szintentartás folyamatos kihívást jelent. Fontosnak tartom, hogy a gyermekeim számára természetes legyen a magyar közösséghez való tartozás, hogy a gyerek tudja pénteken magyar óvodába, vasárnap magyar gyülekezetbe fog menni, ahol magyarul van az istentisztelet vagy a vasárnapi iskolai foglalkozás. Örülök annak, hogy sikerül egy olyan természetes közösséget teremteni számukra, ahol megtalálják, átélhetik a magyarságukat. A magyar tévé, a magyar rádió természetes kell legyen, enélkül nem lehetne megtartani a gyerekeket magyarnak, a cseh környezet miatt a gyerekek valószínűleg fokozatosan cseh nyelvre váltanának. Nemzetiségi szempontból sokkal szabadabb itt a légkör mint Szlovákiában, viszont nagy korlátok árán: nincs heti ötszöri magyar iskolai oktatás. A megmaradás, a jövőkép eléggé nehéz. Ez egy őrületes nagy gyötrődés – mondhatni napi szinten felmerül bennünk a kérdés, hogy menjünk-e haza vagy maradjunk.”
Alulról építkező közösség
Hlavács Pállal arról beszélgetünk, hogy milyen segítséget várnak más külhoni magyar szervezetek, az egyház, a kormány részéről? Mi az, amiben mi – távol élő magyarok – segíteni tudunk?
– Kezdjük a spontán kapcsolatokkal. A legjobb a cserkészet beindítása lenne, ez egy álom, de jó lenne. Nagyon szeretnénk csinálni és úgy érzem, ez segíthetne. Nyugaton megmaradtak magyarnak az emberek a cserkészetnek köszönhetően, mert volt rá igény és ez tényleg jelent valamit. Ez egy olyan külső segítség lenne, ami sokat jelentene, tartozhatnánk a magyar cserkészszövetségekhez. De ez ismétlem, egyelőre csak az álom szintjén létezik. Mennyire várunk el támogatást? Úgy gondolom, hogy ha egy program vagy közösség nem alulról építkezik, nem alulról jövő kezdeményezésként jön létre és nem őszinte, akkor az úgysem fog hosszú távon fennmaradni, akármilyen támogatásban részesül. Legyen őszinte akarat az emberekben, mert csak azzal lehet ezt csinálni, aki felvállalja, akarja. Az a tapasztalatom tíz év után, hogy nem érdemes túlzottan ütni azt a vasat, hogy reklámozzuk a tevékenységeinket, hogy nagy tömegeket vonzzunk be, mert ha valami őszintén működik, akkor az vonzza az embereket – enélkül hiába jön akarmilyen támogatás.
A férfiaknak fontosabb a magyarság megőrzése
Mészáros Marianna néprajzosként, PhD képzésen vesz részt. Kutatómunkája miatt három éve él Prágában. Szlovákiai magyarként Galántáról származik.
– Kutatóként mit tudsz elmondani, milyen mértékű az asszimiláció?
– Teljesen egyénfüggő, elsősorban azon múlik, hogy ki milyen célokkal és elvárásokkal érkezik Prágába. A fiatalok körében azt tapasztaltam, hogy a férfiak jobban ragaszkodnak egy párkapcsolatban a magyarság megőrzéséhez. Gyakrabban választanak magyar partnert, míg a nők esetében ez nem ennyire hangsúlyos. Tudatában vannak annak, hogy az identitás kialakításában és megőrzésében a legfontosabb az anya szerepe, mivel az anya tölt a gyerekkel több időt. Ebben a férfiak egy kicsit jobban ragaszkodnak ahhoz, ami a magyar identitást illeti. A nők inkább képesek alkalmazkodni, a felvidéki magyarok, sőt a szlovákok között is megmutatkozott az, hogy a belső értékek sokkal fontosabbak, mint a nemzetiség.
Jó magyarnak lenni
Csehországban is jó magyarnak lenni! – vallja mosolyogva František Ďuríšek, aki fiatal nagyidai (Felvidék) magyarként családjával Prágában él. – Amennyiben az embernek műszaki végzettsége van, szerencséje van és felveszik a végzettségének megfelelő munkakörbe, akkor nagyon elismerik a magyarokat. Elismerik a magyar matematikusokat, fizikusokat, ezért általánosítanak. Az én munkahelyemen mindenki azt hitte, hogy valamilyen matekzseni vagyok. És nem tudom meggyőzni őket arról, hogy nem vagyok az.
Prága nem toleráns, hanem anoním, sok a külföldi, ezért mindenki olyan, amilyen. Inkább egzotikusnak számít, érdekesnek találják a magyar nyelvet, egzotikum jellemzi a kapcsolatot. Itt nincs negatív töltete az együttélésnek. – mondja Hlavács Pál.
Mészáros Marianna véleménye szerint egy diverzifikált városban az emberek jobban fognak ragaszkodni az identitásukhoz, mert el fognak veszni a nagy mutikulturális közegben. Konstatálni lehet, hogy az esetek többségében az egyén saját entikumához, közössége felé fordul és igyekszik annak sajátosságait, jellegzetességeit megerősíteni és fenntartani kisebb-nagyobb módosításokkal beleértve.
Salló Emőke, az Erdely.ma portálon megjelent írása nyomán Felvidék.ma
