Újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy még a nem is távoli 20. századi magyar irodalomnak is vannak fölfedezetlen alkotói, életművei, feledésnek át nem engedhető értékei. Ilyen alkotó a felvidéki Nehéz Ferenc.
Nehéz Ferenc a múlt századi magyar prózának abba a vonulatába illeszthető, amelyet Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Nyirő József, Tamási Áron, Wass Albert és Fekete István neve fémjelez. Fölfogása, világképe, pályája, személyes sorsa pedig nagyon sok közös vonást mutat „földijével”, a Komáromszentpéteren született, a két világháború közötti szlovenszkói magyar irodalomban nevet szerzett, a II. világháború után Amerikába emigrált, majd csaknem elfeledett katolikus költőével, Kossányi Józsefével.
Szülőfalujában, Dunamocson a katolikus templomkertben, a 2008-ban átadott Nehéz Ferenc szobornál emlékeztek a száz éve született falu szülöttére.
Elsőként Banai Tóth Pál, Dunamocs polgármestere tekintette át és állította példaképül a falu és egész Felvidék magyarsága elé Nehéz Ferenc írót.
Nehéz Ferenc neve szinte ismeretlen Magyarországon és a szülőföldjén, Dél – Szlovákiában is. Az ötvenes években Amerikába települt író-újságíró az amerikai magyar lapokban publikált. Írásait idehaza az utóbbi években ismerhette meg a közönség.
Abban az időben írta a könyveit, amikor legfájdalmasabban érezte az egyedülvalóságot, reménytelenséget. Minden otthon maradt. Nem tudta magával a Dunát, Dunamocsot, Komáromot. Nem mehetett vele a feleség, a gyerek. Szívet-lelket gyilkoló idő volt. Akkor menekült az íráshoz vigasztalásért, erősítésért. Apja meg anyja egyszerű, tiszta emberséggel teli példájához. Munkáiban az eleven realizmussal, a népi elbeszélő szavajárásával életre keltett önéletrajzi tényeket találjuk, így annak tudatában forgatjuk a regényeit, hogy írójuk a mikszáthi próza ízes stílusú, jó humorú, anekdotázó hagyományainak folytatója, akinek önéletírása mindenkinek ajánlható, aki érdeklődik a letűnt régi paraszti világ iránt. A Komárom környéki falvak, Dunamocs (apja és az ő szülőfaluja), valamint Osli (édesanyja szülőhelye) mindennapjait színes zsánerképekkel, a néhány holdas kisparaszti és cselédvilágot a maga tragikus szépségével varázsolja olvasói elé. Mert hogy csaknem minden novellája egy-egy vallomás, miközben az olvasóhoz szólóan emberi-morális tanulságokat von le.
A polgármester öszönetét fejezte ki Szalai Margitnak, akinek oroszlánrésze van abban, hogy a falu szülöttének műveit kiadták s ez által megismerhetik a felvidéki olvasók is.
Süttő polgármestere, Czermann János méltatásában hangsúlyozta ,újra és újra meggyőződhetünk arról, hogy még a nem is távoli 20. századi magyar irodalomnak is vannak fölfedezetlen alkotói, életművei, feledésnek át nem engedhető értékei. Ilyen alkotó Nehéz Ferenc is. Édesapja révész volt, aki a folyó két partja közt hozta-vitte ladikján az utasokat. A Felvidék elcsatolása után, amikor megszűnt a szabad átjárás a folyó két partja között, halászattal és uradalmi cselédként kereste meg családja kenyerét. A kisgyermek Nehéz Ferenc emlékezetébe mélyen beleivódott édesapja alakja, nehéz munkája, kitartó szorgalma, emberi tartása, erős jelleme. És ugyanilyen hatással volt későbbi gondolkodására, írói életművére a házuk alatt folyó Duna, a két part távolsága és összetartozása, a partokat összekötő révész már-már allegorikus alakja. Ebben a munkában, ebben az alakban talált rá a maga szépírói hivatására is, hiszen egyik legfontosabb alkotói céljának tartotta, hogy szüntelenül tudatosítson arról, hogy a Duna két partján élő magyarság elválaszthatatlanul összetartozik, sem a folyó, sem az államhatár nem választhatja el Dunamocs és Neszmély vagy Süttő magyarjait. Minden olvasó érezheti, hogy a szivárvány hídja igenis létezik, hogy egyén és közösség összetartozik. Miként a Duna két partja!
A Rábaközben található Osli község polgármestere, Fodor József felelevenítette Nehéz Ferenc életútját. Édesanyja, Kiss Ágnes Osliból, a Fertő-tó mellől került Dunamocsra a Rédli kúriába, mint cselédlány. Itt ismerte meg férjét, id. Nehéz Ferencet. Ebben a faluban született 1912. október 16-án a fia. A Trianoni-békeszerződés sokak, így a Nehéz család életét is megváltoztatta. A gyermek Nehéz Ferenc nyári vakációt sokszor töltötte Osliban, a rokonainál.
A második világháború végén katonaként kikerült nyugatra, majd Dániában angol hadifogságba esett. Mikor 1946 húsvétján fogolyvonattal hazajött,Dunamocsra nem térhetett vissza az akkori magyarellenes politikai viszonyok miatt. Ezért nagynénjéhez utazott Osli községbe. Néhány évig tanított a falu iskolájában. Közben verseket, dalokat írt az itteni emberek életéről, színdarabokat rendezett. Az idősebbek még ma is szívesen emlékeznek rá.
1949-ben perbe fogták és elítélték, de megszökött Ausztriába, a falubeli emberek segítségével, a Hanságon keresztül. Az ötvenes évek elején Amerikába emigrált. Los Angelesben telepedett le. Vasgyári munkásként dolgozott, de az írást folytatta. Ettől kezdve a család megszakított vele minden kapcsolatot, félve a hatalom megtorlásától. Az összes írását megsemmisítették.
Nehéz Ferenc a komáromi bencés gimnáziumban érettségizett, majd a Komáromi Lapok belső munkatársa lett. Számos írása megjelent a két világháború közötti felvidéki kisebbségi sajtóban, így a Prágai Magyar Hírlapban, a Magyar Családban, a Magyar Minervában. Az 1930-as években a komáromi székhelyű Jókai Közművelődési és Múzeumi Egyesület főtitkára volt, majd a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesület titkáraként dolgozott. Önálló elbeszéléskötetei, regényei a Felvidék 1938. évi fölszabadulása után jelentek meg, így a Kis lak áll a nagy Duna mentében (1942), A mérkőzés elmarad(1943), Sorsok a viharban (1943), Csak a nóta a miénk (1944).
A II. világháború után az Egyesült Államokban telepedett le, Los Angelesben élt, miközben íróként is termékeny maradt, számos magyar nyelvű észak- és dél-amerikai lap közölte cikkeit, és több nosztalgikus hangulatú, elégikus hangú kötete is nyomdafestéket látott az Újvilágban: Hazátlan rozmaring (1968),Csabagyöngye(1970), Ne sírjál, Rozika!, Aranydió (1974) és Ezüstkönny (1977). 1979 januárjában hunyt el Kaliforniában.
Az említett kötetek és a régi sárguló újságoldalakon olvasható prózáinak sokasága ellenére a neve manapság szinte ismeretlenül hangzik akár a Felvidéken, akár Magyarországon. Többnyire a két világháború közötti magyar művelődéstörténet kutatói találkozhatnak a nevével, mint a kisebbségi magyar kulturális élet fontos szereplőjével.
Az alakját borító feledés homályának oszlatását – afféle szellemi úttörésként – a Kráter Kiadó vállalta, amikor napvilágra segítette Két harangszó ölelkezett címmel Nehéz Ferenc válogatott novelláit. Éspedig azokat az írásait, amelyekben szülőfalujáról, a Dunáról, szüleiről, falusi feleiről és a felvidéki magyarok nehéz sorsáról vall. Mert hogy csaknem minden novellája egy-egy vallomás, nagyon mélyről jövő, személyes hangú, ennélfogva megszenvedetten hiteles vallomás.
Közhely, de mélyen igaz, hogy minden novelláskötetnek „íve” van. Nehéz Ferenc válogatott novelláit tartalmazó könyvnek kettős íve is van. Az első és jól látható: az idő múlásának az íve: az író kisgyermekkorától az amerikai emigráció időszakáig merít emlékeiből, élményeiből, és követi a maga sorsának alakulását. A másik ívet az írói szemlélet és az elbeszélőmodor változása, fejlődése adja, az ábrázolásé, ahogyan a realista (az érzelmes realista) emlékidézéstől eljut a történelmi hasonlatokon, párhuzamokon, asszociációkon és metaforákon át a magyar nép szenvedéstörténetének allegóriájáig, a Krisztus alakjába is belelátott közösségi dráma szimbolikájáig. Ez a második ív az érzelmes Móra Ferenc-i ábrázolásmódtól halad a példázatos, parabolikus, mitologikus párhuzamok, utalások megfogalmazásáig. Mindeközben maga az egész könyv egy hatalmas ívet képez, egyetlen híd jelképes rajzolatát adja: a Duna két partján elő magyarság mélyen és széttéphetetlenül összetartozik. Nehéz Ferenc válogatott novelláit tartalmazó könyve – túlzás nélkül mondható – olyan, akár a szivárvány. Látjuk, hogy ott van, látjuk az ívét, látjuk a színskáláját, de pontosan nem látni a két végpontját. Azért nem, mert az egyik a gyermekkor homályába vész, a másik meg a históriás legendák és a keresztény jelképrendszer sűrűjébe. Nehéz Ferenc szivárványa tehát az egyén lelkétől a közösségi lélekig ér, a végpontjai viszont láthatatlanok, homályosak, nehezen rekonstruálhatók, de tudnivaló, hogy ott vannak. Minden olvasó érezheti, hogy a szivárvány hídja igenis létezik, hogy egyén és közösség összetartozik. Miként a Duna két partja!
1979 januárjában hunyt el Kaliforniában. Sajnos, csak halálában térhetett haza. Végakarata szerint szülei mellett nyugszik, Dunamocs temetőjében.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
