Mindig örömteli látni azt, hogy karácsonykor megtelik a templom, s olyan arcokat is láthatunk, akik egész évben túl elfoglaltak ahhoz, hogy istentiszteletre jöjjenek.
Ilyenkor persze a vágy is ott van a lelkipásztor szívében, hogy bárcsak minden alkalommal ilyen gyülekezet lenne a templomban, de ugyanakkor hálás, hogy karácsonykor az átlagosnál nagyobb gyülekezet ajkáról hangozhat, hogy „dicsőség mennyben az Istennek”. A karácsony Istenhez köti az embert. Még akkor is így van ez, ha sokan, sokféle módon próbálják kifordítani az ünnepet; sokféle tartalommal próbálják megtölteni azt. Éppen ezért örvendetes, hogy karácsonykor megtelik a templom, s olyanok is ott vannak, akik egyébként nem szoktak, mert érzik, tudják, hogy a karácsonyban értük is emberré lett az Isten. Mindenkiért megszületett Krisztus. Sokak élete egész évben távol van az emberré lett Krisztustól, de karácsony egy kicsit közelebb hozza őket is a templomhoz, az Istenhez. Ha egész évben túl elfoglaltak is az Istenre való figyelésre, ilyenkor lassítanak, betérnek, mert lelkükben érzik, hogy Jézus értük is megszületett. Karácsony mindenkié, s így lehet a megszületett Jézus mindenki Krisztusa.
Először egy asszony, Mária hallja meg, hogy a Megváltó megszületik. Majd egy másik asszony, Erzsébet is megértette, hogy az őt meglátogató Mária szíve alatt a megígért Messiást hordja. Két asszony, akiknek szava a maguk korában semmit nem jelentett, de mégis elsőként értik meg, hogy Isten Fia emberré lesz. Az evangéliumok nagy részletességgel írják le Jézus születését, amely leírások is arról tanúskodnak, hogy Isten nem válogat, hogy ki előtt fedi fel Jézus születésének titkát. Szó van a bölcsekről és szó van a pásztorokról, az akkori társadalom kétféle képviselőiről. Úgy is mondhatnánk, hogy ott van a gazdag és a szegény, ott van az értelmiségi és a munkás, a gondolkodó és az egyszerű ember. De mindkét réteg képviselője meghallja a jó hírt, a karácsonyi örömüzenetet. Úgy a bölcsek, mint a pásztorok találkoznak a megszületett Jézussal.
Jézus egész élete is arról tanúskodik, hogy Ő nem válogat, hogy kihez lép közel, kinek beszél Isten országáról. Odamegy a lepráshoz, a gutaütötthöz, a megszállotthoz; odalép ahhoz a bénához, aki csak annyit tud mondani, hogy nincs emberem. Bemegy a vámszedő házába, megengedi, hogy a mindenki által bűnösnek titulált asszony megérintse, és zsidó létéra szóba áll a samáriai asszonnyal, akit még a sajátjai is megvetettek. Jézus mindenki Jézusa. Ő mindenkiért megszületett és később mindenkiért meghalt. Mindenkiért ugyan azt az árat fizette, így számára mindenki egyformán fontos. Ezért van az, hogy már a születése pillanatában ott lehetnek a bölcsek, de ott lehetnek a pásztorok is. Két különböző körülmény közül és helyzetből érkező emberek.
Bár a betlehemi születés óta elteltek évszázadok, sőt évezredek, de Jézus nem változott. Ő mindenki számára megszületett és mindenki számára a legnagyobbat, legtöbbet, legdrágábbat kínálja: saját magát. Ezért van az, hogy karácsonykor a templomok megtelnek, mert sokan – akik egyébként nem – ilyenkor megérzik, hogy ott Betlehemben értük is történt valami. Nem csak a gazdagokért, de a szegényekért, vagy nem csak a szegényekért, de a gazdagokért is. Nem csupán az iskolázottakért, de az analfabétákért is; nem csak az európaiért, de a távolabb élőkért is. És ami a legfontosabb, értem is és érted is kedves olvasó. Isten egyszülött Fia, Jézus Krisztus érettünk is emberré lett azon az első karácsonyon. És nem azért, hogy egy szép ünnepünk legyen, hogy egy pár napra jobban szeressünk, adakozóbbak, kedvesebbek legyünk, kicsit megugorjon az üzletek karácsonyi forgalma. Nem. Ő azért lett emberré, azért született meg, hogy szenvedjen és bűntelenként is a legbűnösebbeknek járó halállal meghaljon. A bölcsekért és a pásztorokért, a szegényért és a gazdagért, az értelmiségi munkát végzőkért és a fizikai dolgozókért. Mindenkiért.
Olyan jó lenne, ha nem csak Jézus születése lenne mindenkié, hanem a halálával elhozott váltság is. Krisztus ebben sem válogat, ezt is mindenkinek kínálja, mindenkinek adni akarja ingyen, kegyelméből. S nem csak az ünnepen, nem csak karácsonyon, nem csak pár napig, hanem a hétköznapokon is és mindenkor. Jézus mindenkié, Ő mindenki Krisztusa, mindenki Megváltója. A kérdés az, hogy mi akarjuk-e, hogy Jézus a mi Krisztusunk, a mi Megváltónk, a mi életünk Ura legyen? Az ünnep után is.
(Megjelent a Királyhelmeci Szövétnek 2012/4 számában)
Molnár István, Felvidék.ma
