A kassai református gyülekezet is megemlékezett forradalmunkról és szabadságharcunkról március 17-én, vasárnap. Az ünnepi szónok B. Kovács István rimaszombati gömörológus volt. A templomban Orémus Zoltán esperes hirdette az Igét.
Lukács Evangéliumából azt a rész idézte, amikor Jézus egy vakot gyógyított meg (18:35-43). A vak koldul. Egy módja, hogy megismerje a valóságot, ha kérdez. De jól, a lényegre tapintva kell kérdezni! Így tudja meg, Jézus jön. Most már csakis Hozzá fordul. Akik elől mennek, el akarják hallgattatni, de ö nem hagyja magát. Az egyik tanulsága a történetnek. Nem kell az elöljárókra, politikusokra hallgatni. Nem mindig jó üzenetet közvetítenek. Krisztus cselekedete nyomán új ember született: látó ember. Könyörögjünk megújulásért, látásért, mert a vak ember kiszolgáltatott, mások könyöradományaira szorul!
Majd B. Kovács István rimaszombati gömörológus, a református egyházi gyűjtemény igazgatója, ünnepi beszédében föltette a kérdést: „Hívő református számára mit jelent ma 1848/49?” A nemzetért folytatott küzdelmet, mely nem a változó idők és alkalmak függvénye. „Református múltunk a vallásszabadságért folytatott sorozatos küzdelem. S Kassa, mint az akkori Felső-Magyarország fővárosa, ezekben a szabadságküzdelmekben különleges szerepet töltött be. Kassa volt akkor a szabadság bástyája. Falai közt Bocskai István, Bethlen Gábor és utódaik irányították a szabadságért folytatott harcot. S mivel mindannyian erdélyi fejedelmek voltak, példájuk ma, számunkra, a magyar haza határaink kívülre szorultak számára egyben a magyar egységet testesíti meg.
Ennek a szabadságharcos hagyománynak a része 1848/49 is. A forradalom egyik vívmánya volt Bocskai végrendeletének végrehajtása, az az Magyarország és Erdély egyesítése.”
„Mondogatjuk gyakorta: «nem engedünk a 48-ból». Nem engedünk?
Meglehet, létszámban megfogytunk. Kassa súlya azonban nem ebben van, hanem szellemiségében. Amiképpen Berzsenyi megfogalmazta A magyarokhoz c. versében: «Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.»
Hallgassunk hát rá!
Termékeny hallgatást kívánok!”
A református gyülekezet énekkara, a Laudate Dominum a szónok mondanivalóját alátámasztandó a Székely Himnusszal kezdte föllépését.
Végül egy kedves eseményre került sor. Fölköszöntették a gyülekezet legidősebb tagját, id. Szabó Mihály tiszteletbeli presbitert és az énekkar egy dallal kedveskedett neki, a megzenésített ároni áldással: Áldjon meg téged, áldjon az Úr….
Az istentisztelet a Himnusz eléneklésével ért véget.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma