Ivan Gašparovič jelenlegi köztársasági elnök meggyőződése alapján utódjának rendelkeznie kell valamiféle politikai tapasztalatokkal. „Nem feltétlenül kell valamelyik politikai párt tagjának lennie, de filozófiáján keresztül nyilvánvalóvá kell tennie, melyik párttal ért egyet és melyikkel nem” – jelentette ki az államfő a szlovák hírügynökségnek adott interjújában.
Gašparovič értelmetlenségnek tartja azt a nézetet, miszerint azok közül a jelöltek közül, akiket nem valamelyik politikai párt jelölt, csupán keveseknek van esélyük a győzelemre. Az államfő az interjú során a 16 eddigi jelölt közül egyiket sem kívánta értékelni. „Ez nem az én dolgom” – jelentette ki. Megjegyezte azonban azt is, hogy a köztársasági elnöknek olyan elismert személyiségnek kellene lennie, akinek nemcsak belföldön, hanem a világpolitika terén is megfelelő kapcsolatokkal és széles látókörrel kellene rendelkeznie. „Úgy gondolom, van itt olyan ember, akit egész Európa és az egész világ ismer, azaz Szlovákiának nem lesz gondja az államfőválasztással – állapította meg.
Ebből kifolyólag, mint mondta, nem tudja elképzelni, hogy az államfő olyasvalaki legyen, akinek még soha az életben semmilyen tisztsége nem volt és semmilyen politikai háttérrel sem rendelkezik. „Különbség azonban a párt tagjának lenni vagy csupán egyetérteni a filozófiájával, mint ahogyan az én esetemben is volt” – figyelmeztetett az államfő, aki a 2009-es köztársaságielnök-választáson polgári jelöltként a Smer-SD támogatásával indult.
„Igen, támogat a Smer, és én örülök ennek” – hangsúlyozta Gašparovič, akinek meggyőződése, hogy mindkét hivatali ideje alatt pártokon felüli köztársasági elnök volt. „Nyilvánosan is elmondtam, olyan mintha a Smer-SD tagja lennék, amire mindenki azt mondta, hogy ebbe a pártba tartozom” – jegyezte meg hozzáfűzve, hogy ezt visszautasítja, csupán arról van szó, hogy nagyon közel áll egymáshoz a filozófiájuk, főleg a társadalmi kérdéseket illetően. „És ez nagy különbség” – jegyezte meg.
TASR nyomán dé, Felvidék.ma