A vágsellyei magyarságnak az iskola az utolsó bástyája. A civil összefogásnak köszönhető, hogy sikerült megmenteni. „Számunkra ez a Civil díj azt bizonyítja, hogy érdemes harcolni és továbbra is ezt fogjuk tenni” – mondta a Kerekasztal által adományozott Civil díj átvételekor még tavaly novemberben Dohányos Katalin, a Pázmány Péter Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatója.
Vágsellye egykoron Pázmány Péter érsek kedvelt tartózkodási helye volt, ma már szlovák többségű város, ahol a magyarság számaránya csupán 27 százalék. Ezért is fontos, hogy az iskola megmaradjon, és a város központjában álló patinás épületben működhessen, ugyanúgy, mint az elmúlt évtizedekben. A magyar közszolgálati rádió Határok nélkül című műsorában Haják Szabó Mária Dohányos Katalin igazgatónőt kérdezte.
– 2004-ben, 2007-ben, 2012-ben és 2013-ban, összesen négyszer akarták már áthelyezni Vágsellyén a belvárosban lévő ingatlanból a Pázmány Péter Magyar Tannyelvű Alapiskolát. Ez eddig nem sikerült, mert azt a szülők, a pedagógusok és a jó érzésű emberek összefogásával megakadályozták. 2013 után itt vagyunk 2014 kezdetén. Mire számít Dohányos Katalin igazgató?
– Én nagyon bízom abban, hogy a legutóbbi magyar összefogás hatására 2014-ben nem fognak újfent próbálkozni azzal, hogy a magyar közösséget kitegyék a városközpontból. Tehát abban bízom, hogy 2014-ben nyugodtan dolgozhatunk és arra koncentrálhatunk, hogy taníthassunk és nevelhessünk. Ez az alma mater valóban alma mater, mert Vágsellyén már eléggé alacsony a magyarság számaránya, és ez az iskola egyben magyar központ is, közösségmegtartó szerepe s ereje van. Nem mindegy, hogy ez az iskola a városközpontban van, vagy pedig két átszállással érhető csak el valahol a város szélén, a Vágon túl, egy lakótelepen. Vágsellyén a magyar közösség központját is jelenti a Pázmány Péter Alapiskola, tehát nem csupán oktatási intézmény, hanem közösségi intézmény is egyben. Az utóbbi hónapok tervei között szerepel egy regionális tehetségközpont létrehozása is, amely egyértelműen központi iskolává is tenné az intézményt. Ahhoz, hogy az oktatás és az a klubtevékenység s pluszmunka, amit az iskolánk kínálna ebben a tehetségközpontban, elérhető legyen minden tehetséges gyereknek, csak akkor valósítható meg, ha valóban központi iskola maradunk a város központjában. A tehetségközpont egy Magyarországról induló nemzetközi hálózat, amely a tehetséges diákok felkutatását, felkarolását és továbbképzését célozza meg. Nemzetközi együttműködésen alapul, díjmentes szakköri és klubtevékenységet kínál. A mi iskolánk elsősorban a természettudományi tantárgyak keretén belül kínálja ezt a többletet a gyerekeknek és a régió bármelyik iskolájából szeretettel várjuk a tanulókat.
– Úgy tűnik, hogy két ellentétes folyamattal találkozunk. A városvezetés racionalizációs, pénzmegtakarítási tervei szembe mennek a szakma érveivel.
– Ha a racionalizáció a pénzmegtakarításról szól, akkor a logika ellen való az a szándék, hogy a magyar iskolát kiköltöztessék abba a nagy városszéli épületbe, mert azt egy-két év múlva már nem tudnánk fenntartani. Mi ebben az épületben teljesen önellátóak vagyunk, gazdaságilag megfelelően működünk, tehát nem logikus az, hogy egy olyan helyre akarnak bennünket kitenni, amely eleve lassú leépítésre lenne ítélve.
– Az iskolának mintegy 140 tanulója van, s azoknak a fele utazó diák, a Vágsellye környéki magyar falvakból utaznak be a gyerekek, tehát már ebből a szempontból sem mindegy, hogy hol áll az iskola.
– A közlekedés katasztrofális, reggel s délután 20-30 perc alatt érünk Vágvecséről Vágsellyére, tehát elképzelhetetlen, hogy a szülők naponta hozzák, vigyék a gyerekeket. Számunkra az sem mindegy, hogy elveszítenénk a tanulóink háromnegyedét, mert egyrészt időben, másrészt a közlekedés miatt is képtelenség lenne a megszokottnál még távolabbra utaztatni a diákokat.
– Milyen következményei voltak a szlovák–magyar együttélésre vonatkozóan annak, hogy a szlovák szülők ellenpetíciót indítottak, hogy igenis helyezzék ki a város szélére a magyar iskolát.
– A józan ítélőképességű pedagógusok és szülők a szlovák iskolákból is elhatárolódtak ettől az ellenpetíciótól. Nyilván mindenki félti a sajátját, minden iskola igyekszik menteni a menthetőt, és olyan eszközökhöz is folyamodnak, amelyek nem korrektek és nem tisztességesek. Én úgy gondolom, hogy aki egy kicsit is a saját lelkiismeretébe nézett, az nem írta alá azt az ellenpetíciót.
Kossuth rádió-Határok nélkül/Felvidék.ma
