Szerdán a Kassai Alkotmánybíróság három év után végre megszólal. Igaz, szerintem politikai parancsra, de megszólal. Az elmúlt napokban barátok, ismerősök egyre sűrűbben tették fel nekem a kérdést: hoz e döntést a taláros testület, avagy folytatódik az immáron egyre gusztustalanabb és egyre átlátszóbb huzavona? Ha most nagyon rövidre zárnám a mondókámat, csak ennyit mondanék: NEM! Miért is? Nagyon egyszerű erre is a válaszom – hiszen itt élek, ebben a semminek is nevezhető országocskában, ahol reneszánszát éli a tőről metszett butaság, tobzódik a kisebbségi komplexus minden nemzet ellenében, amely már túllépett tinédzser évein!
Ha valami csoda folytán nem venném figyelembe azt a 29 évet, melyet „dicső szocializmusként” éltem meg, s csak 1989. november végi „kész átverés show” óta eltelt csaknem 25 évre összpontosítanék, akkor bizony talán még komorabb dolgokra is emlékeznék. Ez a több mint 24 év felvidéki magyar szempontból túlzások nélkül is tragédia, melynek okait személy szerint két részre osztanék. Az első rész azt taglalná, hogyan vertek át bennünket, kis embereket mindazon „magyarok”, akik ilyen vagy olyan pozíciókat töltöttek be különböző összetételű kormányokban, vagy csak simán parlamentben ülve, megélhetési politikusként „képviselték” a felvidéki őshonos magyarság érdekeit! Velük itt és most nem kívánok foglalkozni, mert remélhetőleg megteszik majd azok a felvidéki magyarok, akiket itt Bantusztánban még odaengednek a választási urnákhoz!
A második rész pillanatnyilag sokkal érdekesebbnek tűnik, mivel egyrészt nem vagyunk tagjai a jelenlegi szlovák kormánynak, másrészt a pozsonyi törvényhozásban – erre majd egyesek összeráncolják homlokukat – per-pillanat nem ülnek szívvel-lélekkel magyar ügyeinket képviselők!
Reggelig lehetne sorolni, hogy az úgynevezett demokratikus szlovák kormányok – egyébként saját közvéleményük többségének hathatós támogatásával vagy hallgatólagos beleegyezésével, mennyi aljas nyílt- vagy sunyi támadást foganatosítottak ellenünk az évek folyamán. Ezek közül csak egyet hadd emeljek ki külön is. Ha jól emlékszem, 2007-ben örök időkre bebetonozták az akkori „honatyák” Eduard Beneš magyarokra vonatkozó rendeleteit, amelyeket be is építettek saját jogrendjükbe! Mondom, sorolhatnám a többivel egyetemben, de a politikában kicsit is jártas, vagy önmaga körül legalább homályosan látó felvidéki magyar mindezt nagyon jól tudja. Az okok rendkívül sokrétűek és sportosan szólva sokszínűek is. Ezeknek gyökere részben a Felvidéken, részben „Csonkahonban” találhatóak magyar földben. Ugyancsak sorolni lehetne a mindenkori magyar kormányok hibás lépéseit is a külhonba szakadt magyarsággal szemben, amely alól a jelenlegi sem akkora nagy kivétel, bár valóban a legtöbbet szerintem is ők tettek az érdekünkben, viszont ha most vicces kedvem lenne, azt mondanám: „de nem eleget”!
Persze egyáltalán nincs tréfához való kedvem, hiszen a jövő hét szerdáján az én megérzésem szerint újfent belénk rúgnak majd mert tudják, megtehetik, hiszen számukra világos, a felvidéki magyar ezt jól tűri, másrészt pedig Budapestről sem jön majd semmiféle „irgumburgum”, mert hát koccintgatni, mosolyogni nem kerül semmibe a „fickóval”, meg egyébként is, a két ország között épp most van a „pozitív csend időszaka”, hogy csak a legutóbbi klasszikust idézzem, aki a mi esetünkre is gondolt bizonyára. Szerintem viszont nagyot tévedett, mert alig dőlt hátra párnázott székében, máris robbant az újabb bomba: Malina Hedvignél elszakadt a cérna, egyszerűen elege lett a primitív kicsinyességből és álságosságból, ahogyan a „pozitív csönd”- ből is. Egyébként meg tudom érteni őt, ahogyan a mindenkori szlovák kormányokat is értem, hiszen nekik pontosan ez a céljuk és nem más: takarodjon innen az összes magyar, az utolsó pedig Medvénél, Komáromnál és Párkánynál a Duna jobb partjára érve oltsa el a lámpát!
Aki mindezt nem hiszi, felhozhatja a maga pozitív előjellel bíró, szlovák parlamenti döntéseit, melyekről én valami csoda következtében nem is hallottam!
Hadd tegyem hozzá az objektivitás kedvéért a felvidéki magyarok egy részének nihilizmusát, lustaságát és nemtörődömségét. Mert ez is benne van a pakliban, nem kis mértékben. S most mindenki, aki olvassa ezeket a sorokat kapjon a saját személyi igazolványához, útleveléhez stb., s nézze már meg, István é a Štefan, Katalin é a Katarína, akit ha Szabó-nak hívnak odahaza a családban, nincs e „véletlenül” Sabová-nak feltüntetve. Ha bemegy pl. Révkomáromban, Párkányban, Rimaszombatban akár csak egy boltba, átvált e a „többségi nemzet” nyelvére, ha „prosímoznak” vele szemben a pult túlsó oldalán – avagy megköszöni magyarul és átmegy a szemközti oldalra, mert ott tisztelik őt is, nem csak a pénzére ácsingóznak! Magyar iskolába íratta e gyermekeit, mert hisz abban, hogy úgy is érvényesül és még a gyökereik is öntözve, ápolva lesznek, mert ennek így kell(ene) lennie! Ugye mennyit lehetne még filozofálgatni, pedig igazából nem is kell, mert magyar embernek a Felvidéken (is) ELVEKET kellene követni minden áldott nap, nem pedig jobb esetben siránkozni azon, mennyivel lettünk megint kevesebben! Bár látszólag nem ide tartozik, mégsem kerülhetem meg.
Nemzeti ünnepünk március 15. most újfent egy óriási lehetőséget kínál nekünk itt a Felvidéken. Bárdos Gyula becsületes magyar emberként igenis bekerülhet még ebben az országban is a második fordulóba! Az eszméletlenül rövid idő alatt is több mint 46 ezer aláírás gyűlt össze, ami testvérek között is 10%-a a felvidéki összmagyarságnak! Nagyon egyszerű a recept is: EL KELL MENNI SZAVAZNI MINDENKINEK AZ EGYETLEN MAGYAR JELÖLTRE!!! Vajon lesz e még ekkora lehetőségünk, hogy végre valamiből jól kijöhessünk?!
Végezetül – optimista vagyok e a kassai döntés előtt? NEM, mert ez a döntés (amennyiben egyáltalán lesz) – sok más döntéssel ellentétben – nem a magyar embereken múlik! Hogy mi lesz akkor? Hát ezt bizony nem tudom, de azt tudom, hogy nekünk, akik nyilvánosság előtt vállaltuk magyar állampolgárságunkat igazunk van, mert: egyrészt ha egy ország alkotmánybírósága komolyan veszi önmagát és a saját alkotmányát, csak számunkra pozitív döntést hozhat! Másrészt ebben és a többi bennünket érintő kérdésben is egyszer eljön az igazság pillanata, mert bizony azt is meg lehet szokni – mindenkinek!
Fehér István, Felvidék.ma
