A kassai székhelyű Rovás Akadémia (RA) Szent László utcai helységeiben február 18-án kiállítás nyílott meg Épített örökségünk címmel.
Dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány (TLA) igazgatója volt a kiállítás szerkesztője és Sebestyén József építész a kiállítás művészeti vezetője.
Kovács Ágnes, az RA igazgatója köszöntötte a vendéket és megjelenteket, többek között Géresi Róbert, református püspökhelyettest. Köszönetet mondott Boros Csabának, Stark Istvánnak és Varga Sándornak, hogy – szó szerint – fölépítették ezt a kiállítást.
Majd Krcho János nyitotta meg a tárlatot. Koós Károly neves erdélyi építészt idézte, aki 1940-ben így fogalmazott épített örökségünkről: „Nem magán-, hanem közösségi érték, melyért tulajdonosa nemzetének, társadalmának, a magyar jövendőnek tartozik felelősséggel.” Az épületeket meg lehet csodálni abban a vonatkozásban is, hogy mennyire hasonlítanak egymásra annak ellenére, hogy esetleg elég távol vannak egymástól s ma már különböző országokban találjuk őket. Több példát sorolt föl. Palágykomoróc és Nagytoronya református templomai rokoníthatók egymással, mint Huszt temploma a kassai ferences templom 17. századi állapotára hasonlít.
A TLA munkája azonban nem a felszínre koncentrált. A támogatás három célt szolgált. Egyrészt az építészeti örökség felkutatását, összeírását és dokumentálását. Ezt az állagmegóvási és helyreállítási munkák következik. Végül az épített örökség védelmét szolgáló, a megőrzés és fenntartás jelentőségét tudatosító, a szellemi értékekre irányuló ismeretanyag megismertetése a cél. Tehát az eredmények megvitatása, nemzetközi konferenciák tartása, szakmai konzultáció életben tartása. Nemzetközi csoport alakult, mely a helyreállítással foglalkozik. Némi visszaesés után, ez az összefogás újra működik.
Az 1999-ben megkezdett munka alkalmával komoly összegek álltak rendelkezésre. Több mint 300 műemléket sikerült a Kárpát-medencében helyreállítani. 1,2 milliárd forintnál többet tudtak erre fordítani. Ez a kiállításon nyomon következő. A számítógépen rá lehet kattintani a térképen található településre és meg lehet nézni az eredményt. A cél személyesebbé varázsolni a műemléket, hogy a közösség magáénak vallja és értékelje annak szellemi üzenetét.
Dr. Diószegi László igazgató vállalta a tárlatvezetést és bemutatta az egyes kiállított emlékeket. A kiállításon nemcsak fotók láthatók, hanem a székelydályai református templom kazettás mennyezetének része, vagy a gyulafehérvári templom 13. sz.-i domborműveinek másolatai. A dályai kazettás díszítést több réteg festés fedte le, amelyet el kellett távolítani és úgy lehetett az eredeti állapotot helyreállítani. A restaurálás folyamata szépen nyomon következő a kiállított másolatokon. A gyulafehérvári római katolikus érseki székesegyház 13. sz.-i faragványainak másolata szintén figyelemreméltó látványossága a tárlatnak. Ez a templom Közép-Európában egyedül maradt meg eredeti formájában.
A kárpátaljai viski templom 18. sz.-i restaurált padjait is láthatjuk. Ezeket az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. Ugyanis ezek a nők harisnyáját kiszakították és ezért kívánták kidobni azokat.
Majd Diószegi az érdeklődőket a másik helyiségbe invitálta, ahol a kárpátaljai huszti templom fiatornyának másolatát állították ki. Annak tövében Varga Sándor, kárpátaljai mester bemutatta, miképpen készül a zsindely. Ezt hasítani kell, mert máskülönben nem véd az időjárás viszontagságai ellen. Selmecbánya környékén gépileg vágott zsindellyel fedték az épületeket, de a fűrészelés tönkre teszi az erezetet. Tehát csakis a kézileg készített zsindely a tartós. Előfordult, hogy a fában található rovarok miatt a harkály nekilát a kopácsolásnak, s ilyenkor a zsindely megreped. Ez történt Kolozsnémán. Három réteggel szokták fedni az épületeket. A kézileg gyártott zsindely akár hét évtizedet is kibír.
Ezután következett a kerekasztal beszélgetés, mely alkalmával Sebestyén József építész bemutatta a Közös tér – Közös örökség c. kétnyelvű kötetet. Elmondta, ez nem mutathatja be teljességében az elvégzett munkát, ám szemlélteti azt.
Nagyon fontos, hogy könyvben szerepeljenek azok a személyek, kutatók, kivitelezők, festők, restaurátorok és régészek, akik részt vettek a közös munkában. A 223 oldalas kötet magyarul és angolul mutatja be az elvégzett munkát. Folytatni lehetne azzal is, hogy a TLA munkássága nemcsak anyagi támogatást, nagyon gyakran szakmai segítséget is nyújtott. Hasznos tanácsokkal tudták segíteni a helyreállítást, hogy a beavatkozás, helyreállítás szakmailag megfelelő módon valósuljon meg. Minden helyreállításnak saját története van. Akik részt vettek benne, sokat mesélhetnének.
A bevezető tanulmányt követi az egyes területeken elvégzett munkák bemutatása. Az indulás után az anyagi források hiányossága miatt nem lehetett a megfelelő tempóban folytatni a munkát, de akkor legalább e munka eredményeit sikerült fölmutatni. Fontos, hogy a magyar kulturális közvélemény ezt tudatosítsa. 2008-ban született egy döntés, hogy egy ilyen munka nem szakadhat meg, hanem valamilyen módon legalább szakmai, elméleti támogatást nyújtson. Nem kevés pályáztatás után az a jó tapasztalat és buzdítást jelentett, hogy e kiállítás elkészítésében nem csupán Magyarországról, hanem Erdélyből is támogatást nyújtottak. Ezt követően Magyarországon vándorolt a kiállítás. Második alkalommal Pécsett, varázslatos történelmi térben valósult meg, majd a műemléki hivatal központjában Budapesten. Esztergomban, illetve a komáromi erődben is be tudták mutatni. Mindenütt történelmi keretben sikerült elhelyezni. A pesti bemutató alkalmával egy brüsszeli parlamenti képviselő meglepődött, micsoda látványos kiállítás született és első gondolata az lett, ezt elviszi Brüsszelbe. Így elkészült annak angol nyelvű változata. A brüsszeli parlament Antall József szárnyában állították ki néhány napra. Majd a brüsszeli Magyar Intézet két hónapra a Magyar Házban helyezte el. Ezután elindult a kiállítás New Brunswickba. Oda az Amerikai Magyar Baráti Közösség vitte, innen Kanadába került. Norvégiába Jeszenszky Géza nagykövet vitte. Sebestyén abban reménykedik, a kiállítás majd tovább vándorol és teljesíti küldetését.
Ez a kiállítás ugyanis a közösség kifejezési formája. Nemcsak a magyarokra vonatkozik. Nem valamiféle gyorsan felejthető értékekről van szó, hanem egyetemesekről, melyek a tágabban értelmezett kultúra részei. Ha felhívják valamire a figyelmet, akkor foglalkoznak vele.
Minek alapján lesz a magyar örökség része egy épület? Azzal az épített örökséggel foglalkoznak, mely magyar egyházi tulajdonban volt. Azt a magyarság hozta létre, az tehát magyar örökségnek számít. Nem kívánnak konfrontálódni egyetlen állammal sem. A szlovák, az ukrán, a román állam saját feladatait teljesíti. Általában nem politikai okok miatt nem restaurálnak, hanem forráshiány miatt. De van ennek politikai vonzata is. Romániában például 19. sz-i román emléket helyreállítanak, de a gótikus emlékekre nincs pénz. Egy kisajátítási szándék is kitapintható. Sokszor el kívánják tüntetni a magyar vonatkozást. Ez természetes következménye annak, hogy a szlovák fiatal nemzet. Nem kellene ezen túllépni? Erre Nyugat-Európa sem figyelt föl. Nagy energiákat kellett mozgósítani, hogy a lengyelek a németekkel összefogjanak a közös értékek megmentése érdekében. Az együttműködés területén nincs áttörés, mert ez politikai kérdés. A lengyeleknek 14 kötetes adatbázisuk van a belorusz és ukrán területen fellelhető műemlékekről.
Az épített örökség stabil. „Mi nem hagyjuk elpusztítani a köveket.” – fogalmazott Sebestyén. – Ha konferenciát tartunk ezekről a kérdésekről, nem lehet többet elérni, mint fölhívni a helyzetre a figyelmet.
Krcho János építész elmondta, nagy felelősség, mit kell támogatni. Mi van annyira rossz állapotban, hogy nem tűr halasztást. A helyreállítás sorrendjét a veszélyeztetettségi fok határozza meg elsősorban. A cél nemcsak az épület megőrzése, hanem a közösség formálása is. Ez nem arról szól, hogy kapnak pénzt és adnak hozzá valamit. Inkább arról, amikor az emberek egymás után rájönnek, kezdenek örülni annak, hogy az ő templomuk olyan. Ez az emberek gondolkodását pozitív irányba viszi. Segít megőrizni épületet, kegytárgyat, terítőt… A másik oldalon a közösséget öntudatában megerősíti. A gyülekezettel érzékeltetik, miről is van szó. A szakmai munka célja az, hogy a gyülekezet templomát tovább örökítse. Ez életcél, mely minden nap körül vesz bennünket és formál. 1989 óta ezt ki lehet terjeszteni a néptáncra, népzenére, műemlékvédelemre, építészettörténetre…
Az egymásra figyelő közösség zárt térben működött, 1989-90 után remélték, sokkal szabadabban lehet majd dolgozni. Ennek csírája abban rejlik, hogy a szakemberek egymást keresték, egymás problémáit megbeszélték. Így alakultak ki az együttműködések, mígnem 1999-ben kiderült létezik egy kisszámú, ám egymásra figyelő társaság, mely el tud egy ilyen programot indítani. Szakmai kívánalmának megfelelően alakítani és megalapozni a munkát. Ahogy egy régi épületnek megvolt a régi közössége, fontos szerepe volt a megrendelőnek. Adott egy épületállomány, a kihívás, hogy a mai közösség mennyire áll mellé. Miért magyar? Azért, mert a magyar közösség számára fontos és történelmi háttere olyan. De hogy a magyar kultúra része, azt senki nem vitathatja. Annak szellemi tulajdona.
A beszélgetés során Balázs Péter arra figyelmeztetett, hogy 1945 után kihalt több nemzedék, mely nem tudta tovább adni tapasztalatait, világszemléletét, értékeit. Most meg már nincs kitől tanulni. Még az alaptörténettel sem vagyunk tisztában. Ő mese formájában nagyapjától megkapta az alapokat. De ma elfejeltettünk gyermekeinkkel, unokáinkkal beszélni.
Sebestyén ezzel kapcsolatosan elmondta, történetek fogalmazódnak meg, melyeket nem adtunk tovább. Ennek a programnak pont az a célja, hogy megszólítsa a fogékony embereket. Ebben a munkában nagyon sok fiatal vett részt. A helyzet nem reménytelen, ám sokkal jobban oda kellene figyelni. Nem szabad megfeledkezni, hogy ennek is van értéke. Nem mindegy, hogy a viszonyulunk hozzá, mert ez az értékrendünk része.
Ennek a munkának visszhangja van. Közösségek alakulnak. A nehézségekkel szembe kell nézni. Gondot okoz a reformátusok körében, ha freskókat kívánnak föltárni, de ez a kihívás is a közösségépítés és hagyományőrzés része.
A gazdag kiállítást érdemes megnézni, hiszen az szellemi örökségünk épületekben kikristályosodott emléke. Nemes gondolatokat ébreszt és bizonyítja, a Kárpát-medence a mi szellemi hazánk, ahol figyelemre méltóan pazar örökséget hagytak ránk eleink. Ezt kaptuk megőrzésre, ezt kell továbbadnunk. Van-e ennél felemelőbb feladat? Goethe mondta, gyermekeinknek „két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat. Gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak, de ugyanígy szárnyakat is…” Épített örökségünk közös terei gyökereket adnak, eszmei üzenetük segítségével szárnyalhatunk. Csak oda kell figyelni a kódolt üzenetre és a feltárt szépség szárnyakat ajándékoz. Így szolgalja a múlt a jövőt.
A szerző képei megtekinthetők a képgalériánkban.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44146″}
18
Előző cikk