A Karvai Hídverő Olimpiai Baráti Kör vendége volt Németh Ferenc, a magyar öttusasport első egyéni olimpiai bajnoka, egyben első kétszeres olimpiai aranyérmese.
A kultúrház olvasótermében megtartott rendezvényen Duka Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket.
A találkozó nemzetközi jellegét a Neszmélyből és Lábatlanból érkezett klubtagok jelenléte biztosította. Ott volt a HÖBK elnök asszonya, Maráczi Márta is, aki korábban a magyar női tornász – válogatott kapitányaként dolgozott.
A 78 éves Németh Ferenc élménybeszámolója első részében a kezdetekről beszélt. Elmondta, az úszó, atletizáló és focizó véletlenül lett öttusázó: a sok mást is a sportágba csábító csepeli mester, Benedek Ferenc fedezte fel egy labdarúgó-mérkőzésen a jól mozgó fiút, és mivel a háromtusa csapat egyik tagja megbetegedett, a mester beállította a 18 éves Némethet, aki nem vallott szégyent – egy év múlva pedig már a felnőtt országos bajnokságon szerepelhetett. Az öttusa egyik számában, a vívásban olyannyira jeleskedett, hogy junior világbajnokságra is kijutott. Egy találaton múlt a döntőbe kerülése, és saját bevallása szerint valószínűleg otthagyja az öttusát, ha nincs az a bizonyos egy tus. Így nyert az öttusa egy kétszeres olimpiai bajnokot, akinek pályafutását többször akadályozták sérülések, s akinek nagyon hamar, 1963-ban egy betegség után orvosi tanácsra fel kellett hagynia a versenyzéssel.
„Ma is azt mondom, életem legjobb döntését hoztam meg akkor. Különösen így látom a tragédia után, ami a kenus Kolonics Gyurival történt a pekingi olimpia előtt. Gyuri is csepeli volt, jól ismertem. Utólag úgy látom, hasonló problémáink voltak, ám én időben abbahagytam a versenyzést. 1961-ben egy vírusos influenza miatt szívizomgyulladást kaptam, sokáig voltam kórházban, ez az év tehát kiesett. A következő pedig lábadozással telt. Mivel az akkori sportvezető, Kutas István nagyon szerette volna, ha részt veszek a tokiói olimpián, úgy vágtam neki 1963-nak, hogy tisztességesen felkészülök. Életem legjobb formájában voltam, csak a futással nem stimmelt valami. Pedig nagyon jó futó voltam, néha Balczó Bandit is elkaptam. Szóval volt egy válogató verseny, ahol egyéni csúcsot úsztam, négy szám után vezettem is, majd következett a futás. A pálya feléig jól bírtam, akkor azonban szörnyű érzés fogott el! Azt mondtam magamban, ha egyáltalán be tudok érni a célba, bejelentem, hogy abbahagyom a versenyzést. Beértem, és valóban ez volt az utolsó versenyem. Persze, azért nem volt ilyen egyszerű a búcsú, nem akartam én abbahagyni az öttusát, sokat gyötrődtem, de mérlegelnem kellett azt is, hogy akkor már kétgyerekes apa voltam. Az orvosok nem tudtak semmit megállapítani, én viszont éreztem, hogy valami baj van, a lábaim is vizesedtek, ami a szívprobléma jele… Szerelmese voltam és vagyok az öttusának, de nem dönthettem másként, így alakult az életem.”
Németh Ferenc rövid sportpályafutása alatt egy évet csuklótörés miatt volt kénytelen kihagyni.
„Az 1958-ban volt. Most már elárulhatom, hogy volt még egy súlyos sérülésem, amit sokáig titkoltam… 1959-ben Várkonyi Zoltán Don Juan utolsó kalandjai című filmjében statisztáltunk, én Várkonyi dublőre voltam, vívni és lovagolni kellett. Akkoriban az öttusázók sokat filmeztek, szerettek minket. Nekem egy szökőkutat kellett átugratnom a lóval, ami nem tűnt veszélyes feladatnak. Igen ám, de betonra szórták a homokot, a leérkezéskor a lovam négy lába szétcsúszott, én szalagszakadást szenvedtem. Mivel a közelgő olimpia miatt el voltunk tiltva a filmezéstől, nem mondhattam meg, hogy mi történt, kitaláltam valamit, talán hogy gödörbe léptem, és akkor szakadt el a szalagom.”
Az olimpia előtti évben történt filmes baleset ellenére Rómában mégis átütő sikert ért el.
„Volt egy rögeszmém, be akartam kerülni az olimpiai csapatba. Nagyon akartam! Ha nem sikerült volna, abbahagyom az öttusát. Aztán az 1960-as szuper év volt: megnyertem a római előolimpiát, majd az olimpiát. Bevallom, előzetesen az első hat hely valamelyikében bíztam, de inkább a harmadiktól lefelé. Gyakorlatilag öt év után a csúcsra jutottam, mivel 1955 októberében volt az első öttusaversenyem. Nálam a junior korszak kimaradt, egyből a felnőttek közé kerültem. Az olimpiai győzelem után pedig jött a betegség, és gyakorlatilag a pályafutásom vége. Kár lenne tagadni, szerencsém is volt a lovak sorsolásánál, hiszen életem legengedelmesebb négylábúját kaptam, aki szinte végigrepített a 4700 méteres, verhetetlen akadályokkal megtűzdelt tereplovaglás útvonalán. Végül a futás előtt a 3. helyen álltam, de még mindig a csapatversenyt tartottam a legfontosabbnak. Bár a 40 fokos hőségben 1500 méternél a feladás gondolata is megkísértett, végül a kiutazott 250 magyar szurkoló hatalmas biztatása átsegített a holtponton. Összetettben első lettem, dr. Nagy Imre élete legjobb futása révén második, míg Balczó Bandi 12 ponttal lemaradt a 3. helyről.”
A versenyzés befejezése után 1964-től négy éven át az öttusaszövetség főtitkára volt, majd visszatért Csepelre, és egykori edzőjével, Benedek Ferenccel sportiskolát nyitottak. Az 1972-es olimpián – melyen két csepeli versenyző, Balczó András és Villányi Zsigmond is az ezüstérmes öttusacsapat tagja volt – a válogatott vívóedzőjeként tevékenykedett, majd 1974-ben Csepelen a vívószakosztály megalapításából is kivette részét.
1987 és 1990 között Kuvaitban edzősködött, hazajövetele után pedig ismét a csepeli vívásnak szentelte életét. 1996-ban nyugdíjba ment, ám három éven át tovább segítette a csepeli vívást, új vívómester-generációt nevelt föl, melynek tagja két fia, az egykor válogatott tőröző Zsolt és Tamás is.
Németh Ferenc ma sem szakadt el a sporttól, részt vesz a Mező Ferenc Közalapítvány, most már Sportbizottság tevékenységében, a MOB és a Magyar Öttusa Szövetség rendezvényeinek rendszeres látogatója. Családja is igazi sportcsalád: nemcsak két fia, hanem menye, Jánosi Zsuzsa is vívott, a világbajnoki címig vitte. Négy unokája is sportol, a fiúk vívnak és fociznak, a kislány pedig most ismerkedik a vívás alapjaival.
Miriák Ferenc,Felvidék.ma
a szerző felvétele
