Derzsi György neve sokak számára ismerősen cseng. Az igazi átütő sikert a közszolgálati televízió Társulat című show műsora adta még 2008-ban. Legutóbb az ipolybalogi Szent Korona Ünnep estéjén állt össze a csapat, hogy a felvidéki közönségnek újra előadja a legendás magyar rockoperát, melyben Asztrik szerepét tölti be. Derzsi György emellett a Komáromi Lovas Színház szereplője és rendezője. Munkásságáról és jelenlegi szerepeiről kérdeztük.
Két hete mutatták be az első zenés darabodat a Kincsem című musicalt, amelyben Vadkerti Imre volt a főszereplő, továbbá Rancsó Dezső, Sipos Imre, Sándor Dávid és sokan mások is játszottak benne.
– Humoros, zenés darab, amely a Kincsem csodalóról szól, hiszen 54 versenyen indult és mindet megnyerte. A darab a ló életét mutatja be, amelyben lóverseny is szerepel húsz paripával. Nagyon jó családi musical kerekedett belőle. Jelenleg ez lengi át a napjaimat. Aki lemaradt a bemutatóról, az augusztus 20-án a Duna tévében megnézheti.
Augusztus 15-16-án a Magyar Lovas Színházzal is bemutatjuk az István, a király rockoperát. Borbély Richárd játssza az Istvánt, Vadkert Imre itt is Koppány szerepébe bújik, Fehér Nóra, Kovács Koppány és számos színész szerepel az előadásban, akik közreműködnek a lovas színházban, illetve harminc ló is segíti a munkákat. Ebben én csak egy dalt fogok énekelni. Ugyanis a rendezés nagyon sok energiába kerül.
A Kincsem musicalt miként fogadta a közönség?
– Álló taps volt. Kimondottan humorosra akartuk írni, de ugyanakkor vannak benne katartikus, szomorú részek is, de nem hagyjuk, hogy a néző sokáig könnyezzen, mert ezt követően rögtön vidám történettel folytatjuk. Azt, hogy milyen sikeres a darab és mennyire jó, úgyis az idő fogja eldönteni. Ha túlél 10-15 évet, évente előadjuk és sikere is lesz, akkor mondhatjuk jónak. Most még körülbelül 1200 néző látta, messze van még a nagyközönségi sikertől.
Hol láthatunk ebben az évben?
– István, a király rockopera után szeptemberben és decemberben operett estünk lesz, és októberben a János Vitéz előadásunk várható, amiben szintén szerepelnek lovak.
A színházon kívül mi minden tölti ki a napjaidat?
– Az egyszemélyes előadásommal a Szerelmem, Sárdy című darabbal járom az országot, világot. Bemutattam Svédországban, Belgiumban, de Ausztriába is és még számos helyre kaptam meghívást. Közben készülök az új darabommal, ami szintén egyszemélyes lesz és Lehár Ferenc életéről szól majd, amiben saját dalaival fűszerezem, és őt fogom megszemélyesíteni. A bemutatója szeptember végén lesz. Decemberig van elég munkám.
A saját előadásaid mennyire szólnak rólad?
– A Szerelmem, Sárdy egy fiktív történet, az én kitalált nagymamám története. Az első monológ, ami indítja a darabot, picit rólam szól, velem is megtörtént, és ebből kerekedik ki az egész történet, amit úgy talált ki Meskó Zsolt, a darab írója. A dalokat pedig én írtam. Egy nagymama önvallomása a plátói szerelemről, mindez naplóba jegyezve. Így 
ismerjük meg Sárdy Jánost. Nem is a nagymamáról, hanem rólunk szól, az elszalasztott pillanatokról és szavakról: nagymamának, gyerekünknek, feleségünknek nem mondjuk ki, hogy szeretlek, hiányzol, hanem zavarba jövünk, és inkább elodázzuk a választ egy „majd” szóval, gondolattal. Az unoka sem ért rá énekelni a nagymamának, úgy gondolta, majd holnap, de nem volt holnap. Azért van a darabnak sikere, mert az emberek meglátják önmagukat az előadásban.
Az István, a királyt már hat éve adjátok elő a Társulat tagjaival.
– Közel járunk a 100. előadáshoz. Ez a csapat múlt év augusztusában Kolozsvárott szerepelt, most pedig augusztus 3-án Ipolybalogon. A tavalyi előadást közel 50 000 ember látta. Nagyon nagy élmény volt. Azelőtt a felvidéki Komáromban jártunk vele a határokon kívül. Magyarországon pedig számos helyen álltunk ezzel a színpadra.
A Társulat című műsor minden döntőbe jutó szereplőnek meghozta az ismertséget. Ezen kívül, mit adott még neked?
– Ha bármelyik énekes-színész életében adódik olyan alkalom, hogy az István, a királyban szerepelhet, az nagy dolog. Főleg határon túliként minden fiatal énekes álma, hogy egyszer szerepeljen ebben a rockoperában. Imre barátommal a ’90-es évek elején arról álmodoztunk, hogy énekelhetnénk együtt egy rockoperában. Sőt! Milyen jó volna egyszer az István, a királyban is együtt szerepelni. S lám, az álmok valóra váltak!
Színészként, de rendezőként is tevékenykedsz. Melyik a nagyobb kihívás?
– A rendezés számomra még új. Öt darabot rendeztem eddig, és mindegyik nagy kihívás és megmérettetés volt. Azt szoktam mondani, amikor valami újat rendezek, hogy az előző sikeres rendezés, biztosan a véletlen volt, a szerencsén múlott, jól jöttek össze a dolgok és nem biztos, hogy a következőt meg tudom csinálni.
Márkos Attila András, a Komáromi Lovas Színház igazgatója, viszont bízik bennem. Tőle hallom, hogy a következőt is szeretné, ha én rendezném. Ilyenkor mindig megijedek, a jelenlegi jól sikerült, de nem biztos, hogy a következővel is így lesz. Így megyünk előadásról előadásra. Már most felkért egy jövő évi bemutatóra, amit nem tudom, hogy képes leszek-e megrendezni. Erre még nem adtam választ.
Az eddigi darabokat nagyon jól ismertem, a Kincsemet én írtam, így könnyű volt véghez vinni. Három hónapig otthon az íróasztalnál dolgoztam ezen, közben magam előtt láttam a jeleneteket. A János Vitézzel ugyanígy volt, amit főiskolás korom óta játszom, énekelem, ismerem minden egyes jelenetét. A Honfoglalással is hasonló volt a helyzet. Az Utolsó betyár kicsit más volt, de volt rá egy hónapnyi felkészülési időm.
Nem vagyok rendező, hanem egy színész, aki próbálja a jeleneteket megoldani, véghezvinni. Amíg az igazgató azt mondja, hogy megfelel, rendben van, addig én is elfogadom.
Köszönjük a beszélgetést, érdeklődéssel várjuk augusztus 20-án a Duna tévében a Kincsem című musicalt.
Ando Krisztina, Felvidék.ma
Fotók: archív
{iarelatednews articleid=”4054,4046,47218″}
