A pozsonyi Magyar Intézet kávézójában, baráti környezetben hétfőn, november 24-én emlékeztek meg a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagjai egy legendás könyv megjelenésének 44. évfordulója alkalmából azokról az eseményekről, amelyek az Egyszemű éjszaka néven már-már emblematikussá vált költői antológiának a megszületését kísérték.
Az említett verseskötetbe a szerkesztő, Tőzsér Árpád kilenc szárnyait bontogató ifjú tollforgató verseit tartott érdemesnek beválogatni, talán nem is gondolván arra, milyen indulatos reakciókat és vitát fog kiváltani ez a Kopócs Tibor által illusztrált könyv, noha már sejteni lehetett, hogy ez a „vakmerő” vállalkozás az éppen beindult husáki-biľaki konszolidáció vagy ahogy akkoriban mondták: „normalizáció” idején előbb-utóbb szálkává válik nemcsak a konzervatívabb szemléletű írók, kritikusok, irodalmárok, hanem a pártideológusok szemében is. És valóban, az ellentámadás hamarosan elindult. Talán a legszomorúbb és a legérthetetlenebb Szalatnai Rezső reagálása volt, aki a két háború közötti csehszlovákiai magyar szellemi élet egyik jeles képviselőjeként élt a köztudatban, és 1945–1948 között Peéry Rezsővel tiltakozott a felvidéki magyarok meghurcoltatása ellen. Magyarországra áttelepülve is élénken érdeklődött a szlovákiai magyar irodalom iránt, és talán kívülállóként elfogulatlanabbul ítélkezhetett volna.
A kilenc költő nem éppen ismeretlenül toppant be ennek az antológiának köszönhetően a szlovákiai magyar irodalomba: Németh István (1937–2005), Aich Péter (1942–), Szitási Ferenc (1943–1986), Kmeczkó Mihály (1944–2004), Mikola Anikó (1944–1996), Keszeli Ferenc (1947–), Tóth László (1949–), Kulcsár Ferenc (1949–) és Varga Imre (1950–) már különböző lapokban közreadott néhány verset és ha csak az akkori életkoruk alapján vizsgáljuk őket, látható hogy a legidősebb és a legfiatalabb között 13 esztendő volt, ami már eleve megkérdőjelezi, hogy valóban egy nemzedék költőinek a kirajzása volt-e ez az antológia. A kérdés a megemlékezés során többször is elhangzott, de végül megválaszolatlan maradt. Viszont tény, hogy az antológiában színre lépő költők életútja eléggé változatosan alakult. Németh István, aki a kötet szerkesztője, Tőzsér Árpád szerint szinte katalizátora volt az Egyszemű éjszaka megszületésének, hiszen javarészt ő gyűjtötte be azokat a verseket, amelyekből aztán Tőzsér összeállította az antológiát, később (is) elsősorban újságíróként tevékenykedett és csak nem sokkal halála előtt jelent meg egyetlen verseskötete, amelyben egy-két nagyon felfigyeltető vers is található. Aich Péter ma inkább prózával foglalkozik, de akkor éppen az ő egyik verse volt az, amely miatt Magyarországon az Egyszemű éjszaka nem kerülhetett a könyvesboltokba. Szitási Ferenc fiatalon elhunyt, költői pályája félbeszakadt, Kmeczkó Mihály a komáromi színház dramaturgjaként bontakoztatta ki képességeit és csak utolsó éveiben jelentkezett újabb, prózai könyvekkel. Mikola Anikó néhány vékonyka, felfigyeltető verseskönyvvel gyarapította irodalmunkat, de korai halála miatt életműve befejezetlen maradt. Keszeli Ferenc az antológia megjelenése után sokáig a helyét kereste, sok műfajjal megpróbálkozott és elsősorban a gyermekverseivel sikerült maradandót alkotnia. Az antológiában szereplő három „legfiatalabb” költő pályája teljesedett ki igazán, bár a csoport „Benjáminja”, Varga Imre az 1980-as évektől végleg Magyarországon telepedett le, így ottani tevékenységét már nehezebben lehet követni, de folyamatosan alkot ő is, mint ahogy a sok műfajú: verseket, interjúkat, művelődéstörténeti tanulmányokat egyaránt író, lapokat, könyveket szerkesztő Tóth László vagy az újabban felfigyeltető publicisztikát is közreadó, de költőként is jelentős műveket alkotó Kulcsár Ferenc.
Róluk a bevezető előadásában Vilcsek Béla magyarországi irodalomtörténész és kritikus sok fontos dolgot elmondott a megemlékezésen. De legalább olyan lényegre tapintó és tájékozott volt G. Kovács László történész, műfordító, aki a rendezvény „levezetője” és a hozzászólások „moderátora” volt. Érdekesen egészítette ki mindezt a két költő: az Egyszemű éjszaka megjelenése idején még csak hatesztendős Szászi Zoltán (1964–) és az akkoriban már maga is verselgető Zirig Árpád (1940–) koreferátuma. Sajnos a kötet szerkesztője, Tőzsér Árpád egészségi okok miatt nem vehetett részt az összejövetelen, pedig bizonyára sok olyan kulisszatitkot is el tudott volna mondani, amelyek megválaszolhatták volna a felvetett, de válasz nélkül maradt kérdéseket is.
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
Lacza Tihamér/Felvidék.ma
