Az 1916-os esztendőről tartott vitaest elrugaszkodási pontokat volt hivatott biztosítani a 2-4 perces klipet készíteni szándékozóknak és hangsúlyosan szólt a Monarchia fronthelyzetét megroppantó Bruszilov-offenzíváról, illetve az első erdélyi román betörésről, amelyet csapataink – német segítséggel – Bukarest elfoglalásával koronáztak meg.
Szinte ezzel egy időben halálozott el 1916. novemberének végén Bécsben a boldog békeidőket jelképező uralkodó, Ferenc József. Az Aspektus meghívott előadójának, Gerő Andrásnak, a Könyvhétre az uralkodóról új könyve jelenik meg, és bár száz év telt el a császár és király halála óta – jegyezte meg az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára –, a magyar politika még mindig nem tudta értékelni a császár és király tevékenységét, sem a személyiségét.
Úgy látszik: a százesztendős távlat kevés ahhoz, hogy megbocsássanak neki, pedig majdnem minden, nála jelentéktelenebb személyiségről, így minisztereiről, például Trefort Ágostonról utcákat neveztek el Budapesten, róla viszont – a Ferenc József keserűvizet leszámítva – semmit. Az egyetem is, ahol a rendezvény zajlott, az ő idejében épült fel, mint ahogy a főváros máig értékelhető építészeti örökségének nagyobbik, Budapest arculatát mindmáig meghatározó része – jelentette ki Gerő András.
Gecse Géza vitavezető közbevetette: ebben nyilván szerepe van annak, hogy a rendszert, amelyben hatalomra jutott, ugyanúgy jellemezték kezdetben az akasztófák, mint Kádár János hatalmának születését. A rendszerváltás utáni Magyarország pedig a Kádár-rendszer tagadásaként igyekezett megformálni arculatát, de miként értékelhetjük Ferenc Józsefet mint politikust Gerő András szerint? A megtorlás vagy a boldog békeidők kapcsolódnak-e inkább a nevéhez? Kétségtelen ugyanis, hogy a dualizmus idején Magyarország amerikai léptékű fejlődési ütemet tudott produkálni, legalábbis az 1880-as években.
Ferenc József
Gerő András szerint létezett egy hatalmi logika, amelybe 1848-ban nem fért bele az, amit a magyarok akartak. A magyarok ugyanis olyan Habsburg Birodalmat szerettek volna eredendően, ahol kizárólag az uralkodó személye köti össze Magyarországot a birodalommal. Nem így volt ez 1848-ban sem, a magyar politikusok azonban erre törekedtek, amit az udvar nem hagyott, ami a forradalom és szabadságharc leveréséhez vezetett. Ferenc József értékvilágában ez hatalompolitikai szükségszerűség, az ő elképzelése szerint a feladata a birodalom megtartása volt. Ezt követően azonban képes volt az önkorrekcióra, amely lehetővé tette a kiegyezést. Hatalmas prosperitás fűződik a császár és király nevéhez, ráadásul rengeteg olyan dolog, amire máig büszke az ország – leválasztva róla Ferenc Józsefet – jegyezte meg Gerő András, aki beszélt a Ferenc Józsefet 1916 végén, a trónon magyar királyként IV. Károlyként követő új uralkodóról is, aki szerinte elképesztően jóindulatú ember volt, és kivételesen szerencsétlen időben került hatalomra. Jó emberként viszont óriási politikai naivitás jellemezte. Azt várta tőle mindenki, hogy nyerje meg a háborút, vagy legalábbis tisztességes békével fejezze be. Nyíltan megmondták neki, nem is kellett ezt kitalálnia – fogalmazott Gerő András.
Nyilvánvaló volt, hogy társadalmi reformokra is szükség lesz, hiszen az állam épületét egyre inkább szociális és nemzeti-nemzetiségi problémák feszítették, amelyek a világháború során mindinkább komoly erőként jelentkeztek. IV. Károly valamennyi igénynek meg kívánt felelni. Amint trónra került, azonnal békét kezdeményezett, az övé volt a háború folyamán az első komoly békekezdeményezés – egy olyan gesztus, amit azonnal visszautasítottak. A német propaganda azonnal megpróbálta lejáratni, minden rosszat elmondtak róla, például alkoholizmussal is vádolták, ami nem volt igaz. Neki viszont nemcsak az antanttal, hanem Vilmossal szemben is erőt kellett volna felmutatnia. Erre pedig képtelennek bizonyult. Tehát IV. Károly olyan helyzetben lett a Monarchia vezetője, amikor a jó emberség nemhogy használt volna, hanem kifejezetten ártalmasnak bizonyult – fogalmazott Gerő András.
Számtalan paradox helyzet adódik a történelem során. Ha ugyanis egy nagyon korlátolt, ugyanakkor jónak a legkevésbé sem mondható ember kerül a Monarchia élére (mint amilyen például Ferenc Ferdinánd volt, akit megöltek), akkor alighanem máshogyan alakultak volna a dolgok. Akkor vagy nincs háború, vagy – ha sikerül megmenteni a Monarchiát – konfliktus alakul ki a magyarokkal.
A közönség (Fotó: Thaler Tamás)
Ne feledjük: Károllyal szemben óriási várakozások éltek 1916 végén, és nemcsak a háború befejezését illetően. A magyarok nem ismerték, így hatalmas szimpátia övezhette. Amikor koronázásakor három napot töltött 1916. december 27-től december 30-ig Budapesten, több mint kétszázezren várták. Hozta magával huszonnégy éves gyönyörű feleségét, Zitát és fiát, a négyéves Ottót, akikért lelkesedett a magyar publikum.
Az Egyesült Államokban élő és publikáló, a Monarchia tisztikaráról magyarul is könyvet megjelentető Deák István művére hivatkozva Gecse Géza közbevetette: 1916-ra már elfogyott a Monarchia hivatásos tiszti állománya, ennek ellenére a tartalékosok segítségével mégiscsak sikerült állni a sarat. Bár a valóságban a válság látványosan csak 1917-ben jelentkezik – ismerte el Pollmann Ferenc – a Hadtörténeti Intézet vezető munkatársa, de az Orosz Birodalom 1916 végén katonailag már összeomlott, míg a Monarchia még nem, viszont kétségtelen, hogy az állam gerince megroppant.
Mennyiben járultak hozzá ezek az 1916-os állapotok Trianonhoz vagy a versailles-i békékben beteljesített végzethez? – kérdezte Gecse Géza utalva arra, hogy az antant hatalmak eredeti elképzelései között – az oroszokat leszámítva – nem szerepelt a Monarchia felosztása, az oroszok viszont nem ültek a versailles-i döntéshozók asztalainál.
A hadicélok között valóban nem szerepelt a Monarchia felbomlasztása, az antant hatalmak eredetileg valóban nem gondoltak erre. A csehek lobbiztak ugyan e téren, ugyanígy a románok is – jelentette ki Gerő András. A háború során viszont fokozatosan erősödni kezdett a gondolat – valószínűleg akkor, amikor a nagyhatalmak, köztük Nagy- Britannia mindinkább arra a következtetésre jutottak, hogy a hagyományos európai hatalmi egyensúlyra nincs többé szükség. Korábban a bécsi kongresszuson, majd 1848-ban, később az olasz és a német egység kialakításakor egészen az I. világháború elejéig nem kérdőjelezték meg a Monarchia létét, a háború közepe táján azonban megfogalmazódott az elképzelés: korántsem biztos, hogy szükség van a Monarchiára.
Ilyen körülmények között jelentek meg erőteljes lobbi tevékenységükkel a nemzeti mozgalmak, amelyek képesek voltak felerősíteni ezeket a vélekedéseket. Nem rajtuk múlt alapvetően, mi lesz a Monarchia sorsa, hanem azon, hogy a franciák és a britek mit gondoltak a Monarchia szükségességéről.
A történelem azóta bizonyította: a Monarchiát valóban lehet bírálni, de az, ami a helyén létrejött, kevésbé volt ellenállóképes a külső nagyhatalmakkal szemben. A térség valamennyi nemzete jóval kiszolgáltatottabbá vált, mint a Monarchia fennállása idején volt – fejezte be mondanivalóját Gerő András.
Az előadók aztán egyetlen, a Ferenc József-i örökséggel kapcsolatos érdemi felvetésen túl nem kaptak kérdést.
Mint már említettük, a mostani vetélkedőindító Aspektus-vitaest további elrugaszkodási pontokat kívánt biztosítani azoknak, akik beneveznek a versenybe. A www.aspektus.eu oldalon, illetve az Aspektus facebook-oldalán az érdeklődők hamarosan megtalálják az est anyagát, akik között remélhetően sokan lesznek olyanok is, akik a klipvetélkedőn indulnak.
(Felvidék.ma/Aspektus)
