Hivatalos döntés ugyan még nem született, de a dolgozókat informálisan már tájékoztatták róla, hogy július 1-től bezárja kapuit a felsőfokú tanulmányaikat Magyarországon folytató határon túli magyar hallgatók számára létrehozott és fenntartott Márton Áron Szakkollégium.
Valószínű, hogy az intézményt az Eötvös Loránd Tudományegyetem veszi át az eddigi fenntartó Balassi Intézettől, és a további szakkollégiumi működés is kérdésessé vált.
Az ügy különös pikantériája, hogy mindez éppEN a Márton Áron Emlékévben történik.
A Márton Áron Szakkollégium (MÁSZ) múltja 1991-ig nyúlik vissza, először csak egy olyan kollégiumként működött, amely szállást biztosított a felsőfokú tanulmányaikat Magyarországon folytató külhoni magyar hallgatók számára. A Márton Áron Szakkollégiumnak fiókkollégiuma működik Budapesten kívül Debrecenben, Szegeden és Pécsett.
Az intézmény az első Orbán-kormány idején, 1999-ben lett szakkollégium, és kiemelt szerepét, valamint akkori megbecsültségét jól jelzi, hogy még külön miniszteri biztost is kapott Gál András Levente személyében. Ez volt a kollégium „aranykora”, az akkori döntéshozók egymásnak adták a kilincset, és a szükséges anyagi erőforrásokkal sem spóroltak.
Ebben az időben a Határon Túli Magyarok Hivatala volt a fenntartó, majd annak megszűnésével, a balliberális kormányzati ciklusban az Oktatási és Kulturális Minisztérium egyik háttérintézménye lett. Lassú agóniája akkor kezdődött, amikor egy teljesen elhibázott koncepció alapján, 2007-ben, Hiller István miniszterségének idején a Márton Áron Szakkollégiumot beolvasztották a teljesen más funkciókkal rendelkező, és egészen más feladatokat ellátó Balassi Intézetbe.
Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az intézmény az elmúlt években veszített jelentőségéből, hiszen például Erdélyben és a Felvidéken ma már bővebbek a magyar nemzetiségű fiatalok továbbtanulási lehetőségei (pl. Sapientia Egyetem, Selye János Egyetem), mint korábban, de még mindig érkeznek szép számmal – a legtöbben Kárpátaljáról és a Délvidékről – az anyaországban tanulni szándékozó külhoni magyar fiatalok.
A Márton Áron Szakkollégium a kötelező szakkollégiumi kurzusokon túl lebonyolítója olyan kutatói és tehetséggondozói ösztöndíj-programoknak is, amelyek lehetőséget biztosítanak a hallgatók számára, hogy kapcsolatokat építsenek ki és tartsanak fent szülőföldjük oktatási intézményeivel, szakmai ismeretségekre tegyenek szert már a tanulmányaik ideje alatt, mert ezek is segítik a későbbi hazatérésüket.
Ennek az intézménynek a megszüntetésével a magyar-magyar kapcsolatok egyik kiemelten fontos színtere tűnik el.
Azon kevés helyek egyike, ahol olyan barátságok, ismeretségek hálózata alakulhatott ki, amilyen csak nagyon kevés más helyen. Megismerkedhetett az erdélyi a felvidékivel, a kárpátaljai a délvidékivel, és tetszés szerint folytatható a sor.
Fontos kiemelni, hogy milyen lehetőséget rejt magában egy ilyen intézmény: bár az itt tanuló diákok egy része Magyarországon marad, vagy nyugatra távozik, de egy másik – nem jelentéktelen – hányada visszatér szülőföldjére, és az ottani véleményformáló értelmiség, szakmai-gazdasági elit része lesz, akiknek komoly szerepe lehetne a közösségeink megmaradásában, gyarapodásában.
Fontosak a Nemzetpolitikai Államtitkárság tematikus évei, mint például a külhoni magyar fiatal vállalkozók, vagy a szakképzés éve, amely programokkal a kormányzat a határon túli magyar közösségek leendő vállalkozóit, szakembereit kívánja segíteni, de azt sem szabadna elfelejteni, hogy a Márton Áron Szakkollégiumban lakó és tanuló fiatalok ugyanehhez a célcsoporthoz tartoznak.
Az intézmény megszüntetése nemzetpolitikai szempontból óriási hiba volna, és komoly űrt hagyna maga után.
