Vajon hogyan világítson a lámpás a szélfúvásban? Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatnak akkor, amikor emlékeimben lapozgatok.
Generációm nagy-nagy lelkesedéssel hagyta el a tanárképzőt az 1960-1970-es évek fordulóján. Azt hittük, meg fogjuk váltani kicsiny világunkat, a szó szoros értelmében lángot viszünk majd az ébredező régiókba. Ehhez Nyitrán, a Csemadokban, a Juhász Gyula Ifjúsági Klubban, az Új Fórum szerkesztői körben, a Tőzsér Árpád vezette irodalmi műhelyben jó alapokat és jó indítást kaptunk.
Mondanom sem kell, hogy az elénk görgetett akadályokra nem kellett sokáig várni.
Az iskolákban sem ment mindig minden a legnagyobb rendjén; az azon kívül végzett munka pedig még nehezebb volt. Elsősorban a korlátok és ellenőrzések, a sok-sok megfigyelés, az ideológiai megkötöttségek, no meg nemzeti mivoltunk miatt.
Régióm helytörténetéből én már elég korán sok mindent feltártam. Mindezt pedig szerettem volna megismertetni másokkal is: elsősorban diákjaimmal és az őket kibocsájtó családokkal.
Gondoltam, ennek jó keretet adhat a Csemadok, hiszen Nagykürtösön az egyes szakbizottságokban is tevékenykedtem. Ám amikor egy-egy jeles szülöttet szerettem volna bevinni a köztudatba, róla megemlékezni, neki emléktáblát állítani, mindig falakba ütközött az ember.
Az állami kulturális szervek főleg akkor fékezték a lelkesedést, illetve a dolgok megvalósítását, ha az általam felfedezett „aprószent” magyar s ráadásul klerikális személy volt. Mint például Szeder Fábián tudós pedagógus, bencés rendi szerzetes. Ö nem lehetett a mi példaképünk a szocialista kultúra képviselői szerint, mert pap volt, egyházi iskolákban oktatott. Hiába volt a mi szülöttünk, a palócság első szakavatott kutatója, a pannonhalmi könyvtár és éremgyűjtemény vezetője, az ottani gazdaság felügyelője.
A küzdelmet természetesen mint általában, most sem adtam fel. S ennek, ha nehezen is, az évtizedek során beérett a gyümölcse, megszületett a maga eredménye. Ezt szeretném még áttekinteni az alábbiakban.
Jópár évtizede van már annak, hogy a magyarországi sajtóban írás jelent meg Szeder Fábiánról, s a szerző feltette a kérdést: vajon szülőföldjén, a Felvidéken ismerik-e őt? Bizony, nem sokan és nem sokat tudtak akkor a több mint két évszázada élt jeles magyar tudósról, őseink kutatójáról, az egyház kiemelkedő személyiségéről.
Bántotta a dolog a szülőfalu, Csáb egykori plébánosát, Dobos Pétert is. Lévén a katolikus pap hajdani iskolatársam és barátom, hozzám fordult információért, meg azért, hogy segítsek neki egy emléktábla állításában.
Kutakodásom Szeder Fábián felől már korábban elkezdődött, éppen ezért nem okozott gondot egy emléktábla-szöveg megfogalmazása. A tábla 1984-ben el is készült, de csak később kerülhetett fel a római katolikus templom külső falára. Ama templom bejáratához, melyben Szeder Fábiánt születése után keresztvíz alá tartották. Az emléktábla máig is hirdeti, hogy 1784-ben itt született a tudós tanár, a magyar író, a bencésrendi szerzetes és a palócság első kutatója.
A táblát eredetileg nem ide terveztük, s a tudós szerzetes születésének bicentenáriumán, egy méltó szeminárium keretében szerettük volna leleplezni azt. Ám akkor egyikre sem kaptunk engedélyt. Én egy helyi Csemadok-rendezvény keretében emlékeztem meg Szeder Fábiánról, Dobos Péter atya pedig egy év múlva engedély nélkül is elhelyezte, majd felszentelte a templom falán az emléktáblát.
A XX. század második felében bizony a csábiak sem tudtak semmit híres fiukról. De hiányos volt mások ismerete is e tekintetben a Felvidéken. Célom tehát elsősorban az volt, hogy a tudós kutató emlékét felélesszük, szellemi örökségét újra felfedezzük, s bevigyük azt a köztudatba. Ezért publikáltam 1984-ben tanulmányt az Irodalmi Szemlében Szeder Fábiánról és földijeiről, a palócokról címmel. Ezért jelentettem meg cikkeket, megemlékezéseket a helyi sajtóban (Honti Lapok, Haladás), katolikus hetilapunkban (Remény), pedagógiai szaklapunkban (Katedra) és másutt. De foglalkoztam földinkkel önálló köteteimben (Honti barangolások, Honti arcképcsarnok, Irodalmi kapcsolatok III., Néprajzi-honismereti írások az Ipoly mentéről) is.
Megmozdult a szülőfalu is, s velük szintén együttműködtem. Beszereztük a Szeder Fábiánra vonatkozó adatokat a Besztercebányai Levéltárból; jártunk Pannonhalmán, Komáromfüssön, tartottunk Csábon megemlékezéseket, feldolgoztuk a Szeder Fábiánnal kapcsolatos emlékeket a falumonográfiában.
Ma a jeles szülöttnek van utcája Csábon, működik a róla elnevezett énekkar s a Szeder Fábián Egyesület.
2005-ben a községben Szeder Fábián élete és életműve címmel nemzetközi konferenciát rendeztek. Ezen e sorok íróján kívül olyan jeles kutatók, szakemberek tartottak előadást, mint Bánhegyi Miksa pannonhalmi könyvtáros, Wolhné Nagy Ágota, a budapesti Mezőgazdasági Múzeum főmunkatársa, Limbacher Gábor néprajzkutató és Sztyahula László volt komáromfüssi plébános.
Az ő előadásaikat tartalmazza az a kötet, melynek megjelentetése Balga Lászlónak, a Szeder Fábián Egyesület elnökének és Andor Csabának, a Madách Társaság elnökének köszönhető elsősorban. Reméljük, jó szolgálatot tesz majd, s közelebb hozza az érdeklődőkhöz Szeder Fábiánt és a tudós szellemi örökségét. Mint ahogyan az a hasonmás kötet is, amely a Lilium Aurum Kiadónál jelent meg 2005-ben tanulmányommal.
A´ Palóczokról című kiadvány Szeder Fábián ama írásait tartalmazza, melyeket a szerző a Tudományos Gyűjteményben publikált népcsoportunkról, s még soha nem jelentek meg ezelőtt könyvalakban, illetve önálló kötetben.
Remélem, nemes szándékomat, szándékunkat, igyekezetünket a szakma is tudomásul veszi, határon innen és túl egyaránt.
Legyen közös érdekünk az, hogy földink hatalmas életműve közkinccsé válhasson, újabb megvilágításba kerülhessen.