Idén tíz éve, hogy Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Iskola megalapítója ellátogatott Gömörbe. Immár több mint egy évtizede foglalkozik a harcművészeti stílussal, és a kutatásaira alapozva megalapította a Felföldi Baranta Iskolát. Az ország több pontján tart edzéseket, s célja, hogy terjedjen ez a nemzeti harcművészet a magyar ajkú honfitársak között, korra és nemre való tekintet nélkül.
Gábor a Felföldi Baranta Iskola döntő tudásanyagát Felvidéken gyűjtötte, és ez a kutatás a mai napig folyik. „Akkor válik igazi értékké, ha az ember elsajátítja, a részévé válik és tudássá! Így tud élni a hagyomány” – vallja a dunaszerdahelyi születésű fiatalember, aki jelenleg Gömörpéterfalán él.
Miért, kinek a hatására döntött úgy, hogy ellátogat Gömörbe?
Március 17-én volt pontosan tíz éve, hogy megtettem az első lépésemet a gyűjtés terén Dunaszerdahelyen, a Gömörből származó Raisz Andrással. Bandi bácsi élő legenda a gömöri Barkóságban, rendőr volt, kakastollas csendőrtől is tanult és használta a módszereket. Nagyon sokat mesélt a nem is olyan rég volt világról, emberekről és azok virtusairól. Az ő biztatására utaztam Gömörbe, és kerestem fel a pásztorokat, hogy eltanuljam az eszközös fondorlatokat.
Kopecsni Gábor Dunaszerdahelyen beszélget Raisz Andrással (FBSz Kutatási Központ archív felvétele)
Miért döntött úgy, hogy ebben az elszegényedett régióban telepszik le?
Igazából félig hazajöttem, mert az édesanyám Gömörpéterfalán született. A tevékenységemből adódóan nem vagyok feltétlenül helyhez kötve, járom az országot és a határon túli területeket is. A pénz nem minden, természetesen kell az embernek, de ha gazdagságra vágyik, akkor sok minden felett átsiklik a figyelme, és sok esetben az emberség is csak az érdekből való. A szegénység sem feltétlenül azt jelenti, hogy nincs pénze az embernek. Ez a régió és a kis falucska számomra egy átmenet egy régi világból a mai modern korba, ahol az emberek még jó szívvel és segítő szándékkal vannak egymás iránt. Persze a huncutság és a csavaros észjárás sem hiányzik.
Mi után kutat?
A kutatás témája a népi harci testkultúra, amely magába foglalja a karikás ostor, a bot, a hajítójátékok, a fokos, a bicska használatát és a magyar népi birkózások különböző formáit. Hogy nagyobb lehetőségekhez jussunk, így alapítottuk meg 2013-ban az FBSz Kutatási Központot, mint polgári társulást.
Hol kutat, illetve mit sikerült a tíz év alatt felgyűjtenie?
A kutatásom során a legnagyobb mértékben a Felvidéken gyűjtöttem eddig, bár voltam Erdélyben, Magyarországon is több helyen. A Felvidéken tíz év alatt sikerült felgyűjteni Csallóközt, Mátyusföldet, az Ipoly mentét, Nógrád egy kis részét, Gömört, Felső-Bodrogközt és legutóbb nagy segítséggel Zoboralját. Az évek során sikerült kiadni nyolc könyvet a kutatott témáról, illetve öt nagyobb pályaművet.
Bodrogközben Dobcsák Béla mutatja, hogyan kell ütni a juhászkampóval (FBSz Kutatási Központ archív felvétele)
Melyek ezek a könyvek, illetve úgy tudom, hogy a pályaműveket díjazták is…
Igen, a Magyar Néprajzi Társaság (Budapest) és a BAZ Megyei Honismereti Egyesület (Miskolc) díjazták a pályaműveimet. Ezek a karikás ostorral, a magyar népi birkózásokkal, valamint a népi harci testkultúrával kapcsolatosak. A gömöri pásztoroknál című pályaművem kiváló minősítést kapott. Ez azt jelenti, hogy a legmagasabb szakmai szférába is eljutott, díjazva lett. Eddig nyolc könyvet sikerült kiadni. Három összefoglaló mű (A magyar karikás ostor, A Baranta botharca, A magyar népi birkózások, illetve A karikás ostor bővített változata), a másik négy pedig a régiók gyűjtéseit teszik közkinccsé. Ez a népi harci testkultúra sorozat, amely immár a Csallóközről, Mátyusföldről, Ipoly mentéről, Felső-Bodrogközről és idén a Gömörből összegyűjtött anyag feldolgozásáról szólnak.
A jövőre nézve milyen terveket dédelget?
Középtávú tervem, hogy az egész Felvidéket felgyűjtsem, bár az idő sajnos ellenem dolgozik, de amíg a lehetőségeim engedik, addig előretekintek. A kutatott anyagok folyamatosan feldolgozásra kerülnek, könyv formájában közkinccsé válnak, az élő tudás pedig a Felföldi Baranta Iskolán keresztül eljuthat mindazokhoz, akik a harcos útját szeretnék követni.
Stubník István a fokosbirkózást és vívást mutatja Óbáston (FBSz Kutatási Központ archív felvétele)
Hol tudnak az érdeklődők az említett élő tudáshoz hozzáférni?
Erre kétféle választ tudok adni. Az egyik hozzáférhetőség az, hogy az érdeklődő rendszeresen látogatja az edzéseket, vagy pedig részt vesz a meghirdetett képzéseken, táborokon, illetve a saját régiójában szervez barantaképzést vagy ismerkedő találkozót. Jómagam híve vagyok mindkettőnek, illetve annak a sorrendiségnek, ha valaki ellátogat, megerősödik benne a szándék, tanul, majd szervez a saját környezetében egy képzéssorozatot. Ez egy nagyszerű lehetőség a népszerűsítésre, és nem más, mint a kutatás során összegyűjtött anyag vetésszerű visszakerülése a Földanyába, ahol újrasarjadhat a tudás magja és megerősödhet.
Véleménye szerint miért fontos a „harcos útját” követni?
Nem fontos a harcos útját követni, ez egy lehetőség. A fiú/férfiember általában szereti a kihívásokat, és ha érez kellő virtust magában, akkor sem biztos, hogy ez az útja. De aki erre az „útra” lép, sokkal fontosabbnak tartom, hogy megtanulja a „harcos útján” keresztül, hogy férfias legyen, egy lány pedig nőies. Ezenkívül fontos a nemzettudatát erősíteni, történelmi és népi műveltségre, ismeretekre szert tenni, de nem azért, hogy művelt és okos legyen, hanem azért, hogy ismerete és tudása legyen arról, milyen kincset halmozott fel a nemzetünk az idők során, és hogy milyen sok mindenre gyógyír a mai világban is. Megtanít gondolkodni és cselekedni. Összefoglalva: a harcos útjának harca nem valami ellen, hanem valamiért szól. Egy lehetőség, hogy megtartsuk azt, aminek születtünk.
