Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben a fejezetben a szerző arról ír, miért állította félre Robert Fico a 2002-es választások után Fedor Flašíkot.
A nem kielégítő eredmény Robert Ficót is sokkolta. „Teljes depresszióba süllyedt” – mondja a Smer egyik volt politikusa, aki 2002-ben szintén bejutott a parlamentbe. A választás utáni első héten Fico szinte egyáltalán nem beszélt senkivel a környezetéből, visszautasította a televíziós beszélgetéseket is. A Smer elnöke csak az SDĽ teljes összeomlásának örülhetett, melynek korábban hátat fordított, hogy megalakítsa a saját pártját. Migašék nemcsak hogy nem jutottak be a parlamentbe, hanem csupán 1,3 százaléknál valamivel több szavazatot kaptak. Az SDĽ gyalázatos veresége azonban gyenge gyógyír volt Fico fájó lelkére. Hasonlóképpen érezhetett tizenkét évvel később, amikor az államfőválasztáson legyőzte őt Andrej Kiska.
De a Smer más szempontból is kellemetlen helyzetbe került a 2002-es parlamenti választás után. Hogyan tegyen eleget az oligarchákkal szembeni kötelezettségeinek, ha a párt ellenzékbe kerül, ahonnan nincs befolyással az előnyös állami megrendelések elosztására? Ráadásul a Smer a választásért csak 95 millió korona körüli összeget kapott az államtól, ami háromszor kevesebb volt a Bohumil Hanzel által összegesített kampányköltségeknél. Fico azonban kapott még egy esélyt a szponzoroktól, Radoslav Procházkától eltérően, aki korábban szintén reményteljes vezetőnek tűnt, csak éppen a barikád túloldalán. A 2016-os választás után, amelyben Procházka elsőízben indult a saját pártjával, annyira lejáratta magát, hogy ma már senki sem fektetne bele egyetlen centet sem.
De röviddel a 2002-es választás után Fico, akinek megkegyelmeztek az oligarchák, szintén hibát követett el, amelynek következményeit csak később tudatosította. „Sajnos, megint minden tárgyalásra magával vitte Flašíkot. A koalíciós képviselők később mondták el nekem, hogy ilyen helyzetben nem volt miről tárgyalniuk. Fico akkor nem értette azt az erős negatív kisugárzást, ami Flašíkot követte” – emlékezett Hanzel. Ám néhány héttel a választások után Fico szövetsége az udvari imázsgyártó Flašíkkal váratlanul megszakadt. „Fico úrnak az volt az érzése, hogy a 2002-es kampány kudarcáról Flašík tehet” – állította Beňová. A kommunikációjuk a minimumra csökkent, és Flašík többé nem nyilatkozott a nyilvánosság előtt a Smer tevékenységével kapcsolatban. Maga is tehet erről, mivel a 2002-es kampánynak nem szabott mértéket.
Másrészt viszont Fico nem volt magatehetetlen bábu, a kulcsfontosságú üzeneteket Flašíkkal együttműködve fogalmazta meg. „A férjem volt annyira tisztességes, hogy nem beszélt arról, mi mindent hozott abba a kampányba Fico úr” – mondta később haragosan Beňová, aki 2006 májusában Flašík felesége lett. Fico ráadásul érthetetlen módon elbukott a Mikuláš Dzurindával folytatott televíziós vitában is, ami szintén hozzátett a Smer gyengébb eredményéhez.
Ami viszont meghatározó, hogy a kudarcot szenvedett kampány csak ürügy volt arra, hogy Flašík „karanténba” helyezését mediálisan megmagyarázzák. Félreállításának valódi oka nyilvánvalóan súlyosabb volt. „A választás után rájöttünk, hogy a kampányköltségek eltúlzottak voltak. Az összes tartozást sem fizették vissza azoknak, akik pénzt kölcsönöztek nekünk” – mondta a Smer egyik politikusa, aki akkoriban Robert Ficóhoz közelinek számított. Bár Flašík a nem átlátható pártfinanszírozás gyanúját visszautasította, tény viszont, hogy a párt vezetése attól kezdve nem bízott benne. De Flašík még nem mondta ki az utolsó szót, amit a következő választási lista felállítása is megerősített.
Amikor Robert Fico az elbukott 2002-es választás után kicsit összeszedte magát, a második Dzurinda-kormány számára nagyon kellemetlen ellenzéki vezetővé vált. A Smer elnöke főleg a gazdasági és szociális reformokat bírálta. Fico szerint nem vették figyelembe a lakosság szegényebb régióiban élők legsérülékenyebb csoportjait. Az akkori egészségügyi és munkaügyi miniszterek, Rudolf Zajac (ANO) és Ľudovít Kaník (SDKÚ) állandó tűz alá kerültek. Kaníkra Fico a „szociális szörnyeteg” gúnynevet is ráragasztotta, amit mintha csak egyenesen a kreatív Flašík kézikönyvéből kölcsönöztek volna. A Smer elnöke megint elemében volt.
A párt menetelt felfelé a népszerűségi ranglétrán, a preferenciái fokozatosan elérték a 30 százalékos szintet. A különböző korrupciós ügyek, mint például a Badžgoň-ügy, vagy a
Branisko-, a „csoportocska”-ügy, illetve a nem létező SDKÚ-támogatók ügye, Rusko váltói és a képviselővásárlások is Fico malmára hajtották a vizet. 2004-ben az előrehozott választásról tartott népszavazáson megpróbálta Dzurinda kormányát szétbomlasztani. A népszavazás kezdeményezője már nem Mečiar volt, hanem a szakszervezetek és azok új stratégiai szövetségese – a Smer párt. A népszavazás azonban az alacsony részvétel miatt sikertelen volt, vagyis egy újabb értelmetlen közvélemény-kutatásról volt szó csupán, aminek mi mindnyájan fizettük meg az árát, a pozsonyi vállalkozó és a breznóbányai munkás.
Ám Ficónak politikailag nem ártott a népszavazás, ellenkezőleg. Az ilyen mozgósító akciók tartották a közönségét a megfelelő hőfokon. A szociális témákra helyezett egyre nyíltabb hangsúly fokozatosan a Smer belső felállását is átalakította. A párt átfestette a homlokzatát, és a harmadik útból „szociális demokrácia” lett. A párt elnyelte az olyan kisebb baloldali pártokat is, mint az SDĽ, az SDA vagy az SDSS. Érvényesült a nemzetközi színtéren is, 2005-ben teljes jogú tagként felvételt nyert az Európai Szocialisták Pártjába.
A Smer baloldali párttá való transzformálódásának egyik eszmei atyja, Boris Zala azonban tagadta, hogy a harmadik út csak csel lett volna a minél több választópolgár megszólítása érdekében. „A harmadik utat egyfajta alagútként használtuk, amelynek segítségével a Smer a szociális demokrácia felé orientálódott. Az alapvető szociáldemokrata gondolatok bevezetése volt ez a pártba. Értékrend tekintetében a harmadik út programja nem változott meg gyökeresen” – állította Zala, aki állítólag kezdettől fogva arra törekedett, hogy a Smer baloldali párt legyen. „Ez a folyamat a 2002-es választás után csak hatékonyabb lett” – írja Zala legújabb könyvében. Szerinte Ficón kívül a változás mellett álltak olyan politikusok is, mint Bohumil Hanzel, Dušan Čaplovič, Miroslav Číž vagy Miroslav Chovanec.
Azt azonban Zala is elismerte, hogy a párt nem elég simán fordult balra. „Kezdettől fogva voltak a pártban olyan erők, akik középre, eszmei szempontból pedig jobbra is kacsintgattak, még a vezetésből is néhányan. Jól emlékszem, amikor Robert Fico alelnöknek javasolt, az egyik alelnök kijelentette, ő nem azért jött, hogy a baloldali Zalával alakítson pártot.” A baloldalra tolódás és a kompromisszum nélküli bírálata mindannak, amivel a Dzurinda-kormány előállt, nem igazán felelt meg a Smer mögött álló oligarcháknak sem. „Fico kemény retorikájú ellenzéki politikus. Az a fajta populizmus, amivel a kormányt támadja, már a nagyvállalkozók ellenállásába ütközött” – jelentette ki nekem 2005 októberében a HZDS akkori képviselője, Jaroslav Jaduš. Ám a feszült viszonyok idővel csillapodtak, mivel a mecénásoknak és Ficónak közös volt a céljuk: megnyerni a választást.
S ehhez a Smernek minden előfeltétele adott volt. Egy erős vezető, elegendő pénz és olyan program, amely szociális államot ígért mindenkinek. Mivel a középről balra irányuló politikai színtér szinte teljesen kiüresedett, a „nadrágszíjak folytonos összébb húzásában” elfáradt választótömeg újra elhitte, hogy eljön a megváltó. Fiatalabb és kifinomultabb, mint Mečiar, olyan, aki hajlandó meghallgatni, lelkesíteni és szimbolikusan meg is simogatni. A választókkal való személyes kapcsolattartás terén akkoriban nem akadt Ficónak ellenfele. Egyetlen dolog azonban nem az elképzelései szerint alakult: nem tudott áttörést elérni a médiában.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)
