Néhány évvel ezelőtt egy dunaszerdahelyi barátom szólított meg elégedetlenül lobogtatva a Dunaszerdahelyi Önkormányzat elutasító levelét, melyet a számára kikézbesített helyi adó- és illetékkivetési határozat magyar nyelvű kiadásának kérelmére kapott. Ebben egyebek mellett kérte azt is, hogy a jövőre nézve valamennyi neki címzett iratot, határozatot és levelezést magyar nyelven állítsanak ki.
Az önkormányzat akkori elutasító válaszlevelének indoklásában kifejtette azon nem teljesen helytálló álláspontját, miszerint az adókezelésnél az államnyelvet kell használni, és az adóhatóság dokumentumainak és az adóalany beadványainak államnyelven kell készülniük, ezért el kell utasítaniuk a kérelmet.
Akkoriban aktivistaként elsődlegesen a magyar megnevezésű civil szervezetek bejegyeztetésével foglalkoztam, és mert az érintett nem kért akkortájt ez ügyben segítséget, magam pedig egyéb elfoglaltságaim révén nem ajánlkoztam az ügy további boncolgatására, így az egy időre feledésbe is merült.
Azóta eltelt néhány esztendő, mely alatt számos jogász és jogvédő szervezet vállalta fel magyar nyelvhasználati jogaink érvényesíthetőségének, és jogi öntudatunk emelésének feladatát. Felvidéki végeinken ennek a feladatnak oroszlánrészét a Pro Civis Polgári Társulás és az SZMK Jogsegélyszolgálatának munkatársai végezték és végzik, gyakran teljesen láthatatlanul. Pedig érdemes lenne bejuttatni a köztudatba, hogy többek között Őry Péter, Szekeres Klaudia, Fiala János, Kőrösi Ildikó, Nagy Dávid, Horony Ákos, Lancz Attila és munkatársaik eredményes tevékenysége rejlik számtalan mások érdemeként elkönyvelt „diadalmas szlovákiai magyar teljesítmény” hátterében.
A közelmúltban a Pro Civis 2016. október 11-én keltezett, az SZK Kormányhivatalának címzett 117 beadványán túl, a Magyar Polgári Kör, a Somorja Hangja – Vox Samariae és a HVIM polgári társulások is benyújtották 2017. 2. 21-én beadványukat az SZK magyar nemzetiségű állampolgárai törvényekben garantált jogai korlátozásának és megsértésének a bejelentése és felülvizsgálatának kezdeményezése ügyében. Ők voltak azok, akik leveleikkel megszólították a magyar nyelvi jogok betartására kötelezett 516 községet, melyből 481-et kényszerültek az SZK Kormányhivatalánál beadványukban feljelenteni.
Persze, az SZK Kormányhivatala nem siette el a már több mint egy évtizede hatályos, de számon nem kért jogok ügyének kivizsgálását, hanem megvárta, amíg a három civil szervezet információt kért beadványuk öt felvetett kérdésével kapcsolatban, öt külön levélben. Az SZK Kormányhivatala Központi Irodájának vezetőjétől, mint illetékes szervtől érkezett KVSÚ-83-87/2017 számú, 2017. 4. 24-én keltezett levél azonban nem adott konkrét választ a feltüntetett konkrét kérdésekre, mivel az abban leírt mondat, miszerint „az önök kérelmével foglalkozunk, és az pillanatnyilag a megoldás stádiumában van” nem adott választ a feltett kérdésre, emellett semmivel sem támasztotta alá, hogy az adott ügyben valóban elindult az eljárás.
Ám láss csodát, felvidéki magyar közösség, éppen csak megérkezett 2017. május 15-én a három civil szervezet erre benyújtott fellebbezésének tértivevénye, amikor az SZK Kisebbségi Kormánybiztosa 2017. május 17-én hírül adta, hogy úgymond a napokban 578 községnek küldte ki figyelmeztető levelét, amelyben felszólította őket a kisebbségi nyelvtörvény előírásainak betartására. Konkrétan azt adták hírül, hogy „a kisebbségi nyelvtörvényt sértő legtöbb hibát a vizuális nyelvhasználat területén találták, 471 esetben hiányoznak ugyanis az életveszélyre, az egészség veszélyeztetésére figyelmeztető táblák a kisebbségek nyelvén. A másik leggyakoribb hiba az volt, hogy nem hívták fel megfelelően a hivatalokhoz forduló ügyfelek figyelmét arra, hogy anyanyelvükön is kommunikálhatnak a hivatalokkal, ilyen hibát 322 községben találtak. Sok helyen hiányzik a község kisebbségi nyelven való megnevezése a községi önkormányzat épületén vagy a kisebbség nyelvén kiadott határozatokban.” Mondanom sem kell, hogy a civil szervezetek által feltárt törvénysértések ennél sokkal szélesebb skálát mutatnak.
A jogérvényesítési hullám első eredménye mégsem a tömeges bejelentések nyomán született meg, hanem egy önérzetes vágsellyei állampolgár fényképekkel alátámasztott, 2017. január 3-án érkezett bejelentése alapján, melyet a magyar nyelvhasználati jogok Felsőkirályi Önkormányzat területén észlelt be nem tartása okán nyújtott be, konkrétan a kötelező magyar helységnévtáblák hiányára hívta fel a figyelmet. A vágsellyei polgár beadványa tárgyában az SZK Kormányhivatala 2017. február 14-én kéréssel fordult a Felsőkirályi Önkormányzathoz, hogy az észlelt hiányosságokat 2017. április 20-ig szüntesse meg, és a törvényesség helyreállítását dokumentálja fényképekkel. Hogy a Felsőkirályi Önkormányzat eleget tett-e ennek, arról máig nem találtam semmilyen hírt, ám a község vezetése részéről nagy volt a sértettség, hogy miért kell őket az SZK Kormányhivatalának szervein keresztül zaklatni.
De hogyan függ mindez össze a Dunaszerdahelyi Önkormányzat bevezető soraimban említett egykori elutasító levelével?
Úgy, hogy somorjai lakosként az idén láttam elérkezettnek az időt, hogy a háztartási hulladék helyi illetékének kiszabásáról kizárólag államnyelven hozott önkormányzati határozatot (jogaimmal élve) magyar nyelven kérjem a helyi önkormányzattól, és egyúttal megkérjem őket, hogy a továbbiakban a személyemnek címzett iratokat, határozatokat és leveleket magyar nyelven állítsák ki részemre, magyarán kértem valamennyi írásos kommunikáció magyar nyelven történő lebonyolítását irányomban. Kérelmemre a törvényes határidőn belül választ nem kaptam, ellenben a helyi ingatlanadóról szóló határozatot ismételten kizárólag államnyelven kézbesítették ki. Nosza, 2017. május 13-án villámpostán és ajánlott levélben is panaszt tettem, és panaszomat az SZK kisebbségi kormánybiztosának is eljuttattam.
Még 2017. május 13-ai keltezéssel, 16-án történt postázással és 17-ei érkeztetéssel kézhez is vehettem az elsődlegesen kért magyar nyelvű határozatot. Boldogan tudattam ismerőseimmel a magyar nyelvű határozat megérkezését, mire egyikőjük elküldte a sajátját azzal, hogy Dunaszerdahelyen már szlovák-magyar kiadásban kapta meg kérelem beadása nélkül is.
Lám, nyelvhasználati jogaink érvényesítésében mégiscsak haladunk.
Ezen felbuzdulva rögtön el is készítettem az ilyen irányú kérelem kitölthető formanyomtatványait, (egyet a még kiküldetlen határozatok és írásos kommunikáció magyar nyelvű lebonyolításának kérelme gyanánt, a másikat pedig a már kiküldött határozat magyar nyelvű kiadására. Természetesen mindkét nyomtatvány hátlapján gondosan feltüntettem az összes vonatkozó jogszabályt, biztos, ami biztos alapon. (Használják épülésükre!)
Végezetül tanácsos megjegyeznünk, hogy felvidéki és nem csak felvidéki magyar nemzeti közösségünk jogai és szabadságai a nemzetközi védelem alá tartozó alapvető emberi jogok szerves részét képezik. Nem hatalmi kegy, és nem könyöradomány, hanem emberi méltóságunk záloga, melynek érvényesítéséért csupán az emberi méltóságuktól már gyökeresen megfosztottak képtelenek kiállni.
