Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Ebben a fejezetben Robert Fico és Jaroslav Haščák találkozásáról ír a szerző a Penta konspirációs lakásában.
A Gorilla-akta szerint, amelyet a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) tagja, Peter Holúbek állított össze, Jaroslav Haščák vállalkozó 2006 januárjában találkozott az akkori gazdasági miniszter Jirko Malchárekkel. A Penta pozsonyi Vazov utcai konspirációs lakásában állítólag egy cégalapításról beszélgettek, amelyen keresztül Malchárek állami cégek privatizálásából származó jutalékait szándékozták „tisztára mosni”. A felszabadult légkörben állítólag a Smer gazdasági hátteréről is beszélgettek. „Haščák felsorolja a Smer öt részvényesét is: Juraj Širokýt, Vladimír Poórt, Martin Glváčot (Fedor Flašíkot), Jozef Brhelt és Ivan Kiňot. Glváčon és Brhelen kívül (akit Haščák egyedüliként nem ismer) valamennyien tehetetlen emberek.”
Két hónappal később Haščák – a Gorilla-akta szerint – az említett lakásban találkozott Robert Ficoval is. A Smer politikusa akkor ellenzékben volt, így valószínűleg azt gondolhatta, hogy hasznára lehet a véleménycsere a befolyásos pénzemberrel, aki a politikában és az üzleti életben is jól kiismeri magát. Haščák elmagyarázta neki, miért nincs jó véleménnyel némely támogatóról. „Haščák rákérdezett, hogy áll a dolog Juraj Širokýval és Vladimír Poórral. Fico azt felelte, hogy Širokýval megy a dolog, de Poórral már nehezebb. Haščák azt meséli Ficónak, hogy azok (Široký, Poór és Kiňo) nincsenek hozzászokva a piaci versenyhelyzethez, és az üzleti tevékenységük kizárólag a lobbizásra épül („csak a lobbiból élnek”)… Haščák azt mondja, hogy Široký cégeinek többségében nem működik a korszerű vállalatirányítás, mindent csak a régi barátokra alapoz.
Haščák befektetői listája szinte teljesen megegyezett azokkal a nevekkel, amelyeket a HZDS képviselője, Jaduš felsorolt. Haščák csak Glváčra (Flašíkra) cserélte Gabrielt, Jaduš pedig kihagyta Širokýt. Különbség volt abban is, hogy amíg Jaduš nyilvánosan fedte fel a Smer mögött álló gazdasági embereket, Haščák bizalmasan beszélt Malchárekkel (Ficoval). A Gorilla-akta szerint azonban a beszélgetésüket a SIS feljegyezte, mivel néhány hónapig lehallgatta az említett lakást. A lehallgatott beszélgetések feljegyzéseiből jött létre az az elemző anyag, amelyet valaki 2011 karácsonya előtt feltett a világhálóra. A Gorilla-ügyet, amely főleg a második Dzurinda-kormány idejében történt privatizálás korrupciógyanús körülményeiről szól, még mindig vizsgálja a rendőrség. Eredmény azonban máig sem született az ügyben.
Nehéz megmondani, hogy Haščáknak vagy Jadušnak volt-e igaza. A szponzori szerződést, amelyet Fico állítólag a Smer „részvényeseivel” aláírt, máig nem hozta nyilvánosságra senki sem. Ám a források többsége megegyezik abban, hogy a Smert öt oligarcha hozta életre: Juraj Široký, Vladimír Poór, Ivan Kiňo, Ján Gabriel és Jozef Brhel. Haščák nem tévedett, amikor a Gorilla-akta alapján azt mondta Ficonak, hogy az első három képtelen rendesen vállalkozni, és csak a lobbiból élnek. „Široký, Poór és Kiňo mindig is a 90-es évek menedzsereivel vették körül magukat, akiknek nem voltak sikeres vállalatirányítási tapasztalataik a versenypiacon. Például szolgál erre Ján Kato a Váhostavban vagy Ľubomír Jahnátek a Plastikában” – írta kommentárjában Konštantín Čikovský a Denník N napilapban. Hasonló típusú volt Gabriel is, míg Brhel egy kicsit más eset.
Haščák tézisét a tehetetlen menedzserekről az idő is igazolta. Leginkább akkor ment nekik, amikor olyan emberek voltak tisztségekben, akik elkötelezettek voltak az irányukban. Amikor a Smer 2006-ban először megnyerte a választásokat, eljött Fico pártja mecénásainak az ideje. A cégeik futószalagon nyerték az előnyös pályázatokat, mert azokról a szövetséges politikusok és állami hivatalnokok döntöttek. Az oligarchák „gyalogjait” a stratégiai vállalatok testületeibe is beválasztották. A többségük így még Mečiar idejében megtanult „vállalkozni”, Fico idejében pedig csak leporolták a bevált forgatókönyvet. Brhel sem tartana ma ott, ahol tart, ha nem lettek volna befolyásos barátai a legmagasabb helyeken. De a társaság maradékával összehasonlítva, amelyet intellektuálisan felülmúl, nincs kizárólag a régi barátságokra utalva.
Az olyan emberek, mint Široký, kapcsolatok nélkül képtelenek üzletelni, mivel nem voltak felkészülve a szabad és korrekt versenyre. Široký Ficohoz hasonlóan aktív szocialista ifjúsági szervezeti tag, annak eszmei-politikai vezetője volt. Huszonöt évesen kérte felvételét a Szlovák Titkosszolgálatba, ahol az apja és a nagybátyja is dolgozott. Miután felvételt nyert, több tisztséget is betöltött az elhárításnál, s 1985 és 1990 között még a washingtoni csehszlovák nagykövetség rezidens-helyettese is volt. Abban az időben írta a jelentéseit az édesanyja, Gabriela és az Amerikai Egyesült Államokban élő nagybátyja, Albert Ferdinand kapcsolatairól is. A bársonyos forradalom után vállalkozni kezdett, kevés eredménnyel. Elegendő csupán megnézni, milyen állapotban vannak ma Široký zászlóshajói (a Plastika és a Váhostav).
Poór valaha pincér volt Nagyszombatban. A kilencvenes években kezdett el tevékenykedni a HZDS-ben, ahol rövidesen kerületi elnök lett. Mečiar pártfogása megnyitotta előtte a lehetőséget az első nagyobb pénzösszegekhez való hozzájutáshoz. Először nagyon előnyösen privatizálta a Nafta Gbelyt, s politikai kapcsolatainak köszönhetően további olyan nagyvállalatokat is megszerzett, mint a vasúti szerelvényeket gyártó ŽOS Trnava. Poór egy csomó csődbe jutott vállalatot hagyott maga után, azok közül pedig, amelyek fennmaradtak, a legjobban azoknak megy, amelyek jelentős mértékben függnek az államtól. „Poór józan paraszti ésszel rendelkezik, de mindent csak kapcsolatokban mér, és nagyon nehéz vele üzletelni” – mondta róla a már említett Gorilla-aktában Haščák. Poór szakított Mečiarral, Ficoval egyelőre még jól kijönnek.
Gabriel és Kiňo az államilag ellenőrzött bankokban politikai jelöltként érvényesültek. Gabriel Mečiar idejében az Általános Hitelbank (VÚB) élén állt, Kiňo pedig a Szlovák Takarékszövetkezet elnöke volt. Menedzserekként azonban nagyon nem állták meg a helyüket, mivel ezek a bankok politikai alapon is nyújtottak hiteleket, amelyek közül sok behajthatatlan maradt, mivel az adósok képtelenek voltak törleszteni azokat. A helyzetet csak az első Dzurinda-kormány rendezte, amely először újraélesztette a problémás bankokat, majd ezt követően privatizálta azokat. A bankszektorból való távozásuk után Gabriel és Kiňo a HZDS képviselői lettek. 2003-ban azonban elszakadtak Mečiartól, és Vojtech Tkáčcsal együtt megalapították a nem perspektivikus Népi Uniót. Amikor azonban lehetőséget szimatoltak, Poórhoz hasonlóan átálltak Ficohoz.
De Brhel is a HZDS-nek köszönhetően jutott magasabbra. Mečiar idejében egy fontos tárca második embere volt, amely alá a szlovák gazdaság olyan „aranytojásai” tartoztak, mint a Szlovák Gázművek. Majd 1998 után, amikor a jobboldal alakított kormányt, a gazdasági minisztériumból a parlamentbe került, parlamenti képviselő lett. De Brhel is hátat fordított Mečiarnak, és átpártolt Tkáčhoz. Jelenleg Robert Fico politikai fedezetének köszönhetően sikeres az üzleti életben, és legalább egy lépéssel mindig a Širokýhoz vagy Poórhoz hasonló oligarchák előtt járt. Tőlük eltérően ugyanis sokkal hamarabb megértette, hogy a jövő az IT-technológiáké. Brhel igyekszik Nyugat-Európában is megvetni a lábát, beruházott például a finn szélerőművekbe is.
Amikor 2005 októberében megkérdeztem Flašíkot, nem zavarja-e a Smer politikusai és a HZDS-ből indult vállalkozók közötti összefonódások tömege, szárazon kijelentette: „Mindenkinek van valamilyen múltja. Úgy vélem, hogy ez csupán a véletlenek egybeesése.” Sőt, igyekezett meggyőzni, hogy neki sincs semmilyen befolyása a pártban. „Hiszen a Smert az alelnökök és a párttisztviselők irányítják” – állította Flašík, de a hangjában éreztem némi iróniát. Szemrebbenés nélkül tagadta azt a feltevést is, miszerint a pártot gazdag mecénások pénzelnék. „A Smernek vannak saját forrásai, amelyeket a választásokért kapott”. Amikor emlékeztettem, hogy csupán a 2002-es választási kampány több mint 200 millióba került, ezekkel a szavakkal reagált: „Annyi biztosan nem volt”.
Viszont 2006 áprilisában Mečiar egy újabb csapást mért, amikor kijelentette, hogy a Smer politikáját a választások után a párt gazdasági hátteréből származó milliárdosok befolyásolják majd. „Egy dolog, amit a politikus mond, s megint más, amit a milliárdosok megengednek neki. A Smerben már annyira játékban van a labda, hogy szinte sajnálom, hogy annyi ember beugrott nekik.” Mečiar szerint néha a gazdasági csoportok akkora befolyással bírnak a politikára, hogy megszabják azt is, mit tehetnek a politikusok. „Én szerencsére megszabadultam ettől. De mondjuk a Smerben rendkívül aktívak.” Az igazság az, hogy Mečiar senkitől sem szabadult meg. Az oligarchák maguktól pártoltak el tőle, amikor politikailag ellehetetlenült. A lényeg azonban igaz. A Smer üzleti hátterének emberei jelentős befolyással bírtak már a 2006-os választási listára is, Flašíkkal az élen.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)
