Ötszázhatvan esztendeje, 1458. január 24-én választották királlyá Hunyadi Mátyást, aki harminckét évig tartó regnálása alatt a Magyar Királyságot az európai hatalmak sorába emelte, személyében pedig a reneszánsz magyar uralkodót tisztelhetjük.
A törökverő kisebbik fia Prágában volt Podjebrád György „vendége” – ahová még V. László (uralkodott: 1453-1457) hurcolta magával, amikor Magyarországról elmenekült – és a hagyomány szerint nagybátyja katonái a pesti és budai polgársággal együtt választották királlyá a Duna jegén.
Amikor V. László 1457 novemberének végén váratlanul meghalt, a német-római császár mellett a lengyel király bejelentette igényét a magyar trónra, ám az országnagyoknak végül a magyar jelöltek közül kellett választaniuk. Újlaki Miklós erdélyi vajda hamar visszalépett, így végül Garai László nádor és az ifjú Hunyadi Mátyás versenghetett a koronáért. Mátyás képviseletében édesanyja, Szilágyi Erzsébet és annak testvére, Szilágyi Mihály nándorfehérvári kapitány eredményesen tudta a Hunyadi család hírnevét és hatalmát felhasználni, így került sor a Szilágyi testvérek és a nádor közötti szegedi egyezményre, amelynek értelmében Garai esküvel fogadta, hogy Mátyást támogatja és Szilágyi Mihály csapatait beengedi Budára, míg a Szilágyi testvérek megígérték, hogy Hunyadi László halálát nem bosszulják meg, Garai megmaradhat nádori tisztségében és birtokaiban, Mátyás pedig feleségül veszi lányát, Annát.
Budán és a rákosi mezőn ekkor már javában zajlott a királyválasztó országgyűlés, ahol Szilágyi Mihály megjelent seregével és a Hunyadi-párt híveinek katonáival nyomatékosítani, hogy kit is kell királlyá választani. A főurak és főpapok – akikre Podjebrád György prágai régens is igyekezett nyomást gyakorolni – 1458. január 23-án döntöttek Mátyás személye mellett, amelyről a Rákoson táborozó nemesek másnap értesültek és Szilágyi hadaival, valamint a helyi polgársággal együtt vonultak a Duna jegére, hogy az új királyt éltessék.
Antonio Bonfini Mátyás király című munkájában így emlékezett meg a királyválasztásról:
„Másnapra halasztván a döntést, elmúlt a pártoskodás, az egyenetlenség. A lázongás is elült ezalatt, s a főpapok, mindkét féllel tárgyalva, létrehozták a megegyezést. A nádor és Újlaki Miklós meg a pártjukon levő többiek az erőhatalom és félelem súlya alatt megígérték: elfogadják Szilágyi Mihály javaslatát, ha szent esküvéssel bizonyságot kapnak, hogy László megöletését nekik soha fel nem hánytorgatják, s a gyűlölködést, a régi sérelmekért való bosszúállást mindörökre félreteszik. Szilágyi ezt ígéretéhez híven szívesen megadta, s így az egyezség létrejött. Másnap azután titkos tanácsban egy értelemmel mindnyájan Mátyást kiáltották ki királynak.
De a néptömeg és a pesti gyerekek már napokkal előbb kiáltozták ezt az utcán, tereken. Hallották ezt ellenségei is, és úgy döntöttek, nem szabad ellenszegülni isten és a nép szavának. Elnémítani pedig nem tudták a gyermekeket és a népet. Nagy csoda számba ment az is, hogy gyűlésükön a főpapok, főurak, nemesek és követek még ki sem kiáltották Mátyást királlyá, a pesti főegyházban, bizonyára isteni intésre, a papi testület nagy örvendezéssel és buzgó énekléssel adott érte hálát a legjobb és legnagyobb Jézusnak, szentséges szülőanyjának és mind a hazai szenteknek.
Midőn aztán nyilvánosan kihirdették, egész Magyarország örvendezésre, ünneplőre fordult. Falvakban és városokban, fiatalok és öregek nyíltan adták jelét örömüknek; királyaikat soha még így nem ünnepelték. Trombitával, dobbal, síppal, tánccal és énekszóval vigadoztak s napokon át kiáltozták örvendezve: Éljen Mátyás király! Éljen a haza atyjának fia! Éljen szabadítónk fia! Éljen Corvinus János ivadéka! Éljen Mátyás, a mi reménységünk! Éljenek Pannónia főemberei, mert őt megválasztották! Éljen Magyarország! Ő szabadít meg minket az idegenek kegyetlen uralmától! Ő győz majd, miként atyja, a törökön! Ő védelmez meg minket a csehek rablásaitól és pusztításaitól! Ő űzi ki a lengyeleket s töri meg a németek gőgjét! Az új királyért könyörgést rendeltek el és országszerte istentiszteleteket tartottak.”
