A lévai magyarság egy része hosszú utat tett meg, ugyanis a Reviczky Társulás tagjai, barátai, szimpatizánsai háromnapos kirándulásra utaztak Kárpátaljára. A megtett táv több mint 1500 kilométer volt, de a testvéri szívnek csak egy pillanatig tartott.
Történelmi és természeti kincsek, baráti találkozások, kárpátaljai ízek, autentikus kárpátaljai kultúra, ezek várták a lévai csoportot az elmúlt hétvégén a történelmi múltjában oly gazdag vidéken.
„Kis csapatunk pénteken a kora reggeli órákban indult útjára. Délután 2 óra tájban érkeztünk meg Beregszászra. Az ebéd és a szállás elfoglalása után ismét buszba szálltunk és ellátogattunk Bene községbe, ahol egy fantasztikus borkóstolón vettünk részt a Parászka Pincészetben. Hat különböző fajta, jobbnál jobb borral kínáltak a házigazdák a szőlőhegy tövében fekvő 101 éves pincészetben. Sajnos nem időzhettünk sokáig, mivel már vártak bennünket Zápszonyban. A falu közössége nagy szeretettel fogadta, a művelődési házban a helyi ifjúság színes zenés-táncos műsorral köszöntötte csoportunkat. A vacsora mellé a talpalávalót a Kokas Banda húzta, akik által betekintést nyerhettünk az autentikus kárpátaljai népzene és néptánc világába. Első esténket nekik köszönhetően egy fergeteges táncházzal zártuk” – tudtuk meg Wirth Jenőtől, a Reviczky Társulás elnökétől.
A Vereckei Hágón (Fotó: Reviczky Társulás)
A kirándulók másnap megindultak a Kárpátok vadregényes tája felé. „Első állomásunk Szolyva volt, ahol tisztelettel adóztunk az 1944 novemberében létesített egykori szolyvai gyűjtőtábor foglyai, a málenykij robot elszenvedői, illetve tágabb értelemben a szovjet megtorlás és a sztálini terror áldozatai emlékének. Ezután Vereckére mentünk, hogy lerójuk tiszteletünket a honfoglalási emlékműnél, mely napjainkban folyamatos támadások célpontja, de kitartóan emlékezteti a jövő nemzedékeit a dicső múltra. Koszorúnk elhelyezése után még egy rövid ideig csodálhattuk azt a tájat, melyet megpillantva Árpád vezérünk eldöntötte, itt kell élnie a magyarnak. A délután folyamán még ellátogattunk Kárpátalja egyik legszebb természeti örökségéhez, a Sipot-vízeséshez, valamint a Schönborn grófok beregvári kastélyához is” – számolt be Wirth Jenő.
Ottlétük utolsó napján sem pihentek, reggeli után Beregszász történelmébe kaptak egy kis betekintést. Várostörténeti sétájuk során útba ejtették a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, a régi zsinagóga épületét, a városi parkot, az Illyés Gyula Nemzeti Színházat, melynek helyén egykor az Oroszlán Szálló állt, ahol Petőfi Sándor is megpihent, az Úri Kaszinót, a református és katolikus templomot, s azt a helyet, ahol 1703-ban Esze Tamás kibontotta a kuruc felkelés zászlaját. Útjuk ezután a munkácsi várba vezetett. Az utóbbi években szakszerűen felújított vár a vidék egyik legnevezetesebb, legérdekesebb látnivalója. Keletkezésének, építésének, fejlődésének története, a tatár hordák, a törökök elleni harca, II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, az 1848-1849-es magyar szabadságharcban játszott kiemelkedő szerepe miatt a magyar történelem fontos helyszínévé vált.
„Büszkeség töltötte el szívünket, hogy ott állhattunk azok között a várfalak között, melyeket egykor Zrínyi Ilona hősiesen védett. Ezután a Munkácstól alig 40 kilométernyire lévő ungvári vár volt következő úti célunk” – tudtuk meg.
Az Ung folyó kanyarulata felett 25 méter magasságban található várat már a magyar történelem honfoglalás kori krónikái is említik. A Kárpátokon átkelt magyar sereg először itt pihent meg és itt adta át Álmos nagyfejedelem a hatalmat fiának, Árpádnak.
Az ungvári turulnál (Fotó: Reviczky Társulás)
A vár bebarangolása után egy rövid történelmi sétát tettek a városban. Az Ung folyó, az utcai zenészek, a főtéren sétáló, beszélgető emberek mind-mind közrejátszottak abban, hogy vasárnap délutánt a lehető legkellemesebben töltsék el Kárpátalján. „A hangulatot csak a KMKSZ nemrég felgyújtott székházának látványa rontotta, de bízunk benne, hogy a gyűlölet egyszer alábbhagy” – fejtette ki a Felvidek.ma-nak a Reviczky Társulás elnöke.
Az utazás Martin Vivient, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi Sándor Programjának lévai ösztöndíjasa szervezte meg, a budapesti Rákóczi Szövetség pedig az utaztatás anyagi költségeihez saját programja kereteiből járult hozzá.
Mindent összevetve kellemesen elfáradva, de lelkiekben feltöltődve érkeztek haza a lévaiak „otthonról”.
