Április másodikán ünnepeljük a gyermekkönyvek nemzetközi napját, melyet 1967 óta tartanak, annak tiszteletére, hogy ezen a napon született Hans Christian Andersen dán mesemondó. Az ünnep méltó magyar vonatkozása, hogy Csukás István Kossuth-díjas magyar költő, író a nemzedékeken át hódító népszerűségű mesék, a Süsü, Pom Pom és Mirr-Murr kalandjainak írója is ezen a napon látta meg a napvilágot.
Az ünnep célja, hogy a gyerekekkel megszerettessék a könyvet és az olvasást. A mai gyerekek nagy része hátrányos helyzetben van, mivel meg van fosztva a mesék megismerésének lehetőségétől. Leginkább csak olyan egyszerűsített és megszelídített változatokkal találkozhatnak, amelyek a meséből kilúgoznak minden mélyebb értelmet és jelentést – ilyenek a felszínes szórakoztatást szolgáló filmes és televíziós adaptációk.
A látott mese ugyanis nem mese, s ezt nem árt tudatosítania a szülőnek, aki elfoglaltsági vagy kényelmi szempontból előszeretettel ülteti gyermekét a képernyő elé. Amint a külső kép megjelenik, abban a pillanatban leáll a mese legfontosabb mozzanata: a belső képkészítés. A gyermek nem tud különbséget tenni a belső és külső kép között, s a tévé előtt egyre feszültebb, egyre agresszívabb lesz.
A mese ugyanakkor rendkívül hasznos és nélkülözhetetlen a gyermek fejlődése szempontjából, hiszen annak segítségével gazdagodik a fantáziája, bővül a szókincse, a mese szereplőivel azonosulva átélhet különböző helyzeteket, feloldhatja a benne felgyűlt feszültséget. A mesék nemcsak szórakoztatnak, hanem nevelnek is: az életről tanítanak, érzelmi kapaszkodókat nyújtanak és segítik a személyiség fejlődését.
A meseolvasás az egyik legjobb időtöltés, amit a szülő a gyermekkel tehet. Ezáltal a gyermek a nyelvi készségeken és a fantázia fejlesztésén túl érzelmileg is fejlődik. A mesék feszültségoldó hatással rendelkeznek, a gyermek meglévő félelmeit, szorongásait fel tudja dolgozni a mesék által. Irreális, sokszor tudattalan félelmei nevet kapnak a mesében, magára ismer a helyzetekben, s a mese megoldást kínál a problémáira. A felnövekvő gyermeknek óriási szüksége van arra, hogy átlássa az egyszerű emberi kapcsolatokat, szimpatizáljon a hősökkel, és felismerje a rosszakarókat.
A főhősök bőrébe bújva éli át a veszélyt, a megmenekülést, az örömöt, a bánatot, vesz részt kalandokban, harcol az igazságért, és nyeri el méltó jutalmát – vagy büntetését. A kicsikben így rögzülnek az erkölcsi tanulságok. A mesébe beleélve magukat a szorongásaik is oldódnak, helyes viselkedésmintákat kapnak a hős cselekvései nyomán. Sokszor felnőttkorra is kihat a mesék jótékony hatása, hiszen segít megküzdeni az élet kihívásaival, alapvető erényekre tanít.
Ha például a társai kicsúfolják, s egy mesében olvas valakiről, aki hasonlókat él át és megoldja azt, neki is könnyebb lesz a valóságban megbirkózni a helyzettel. Ha egy gyermek sok mesét hallgat, sokkal könnyebben tud kapcsolatot kialakítani a környezetével, fejlettebb szókinccsel és képzelőerővel rendelkezik, könnyebben tanul meg olvasni és nagyobb intelligenciával rendelkezik majd.
A mese fontos ősi tartalmakat hordoz, amelyekkel a gyerekek könnyen azonosulhatnak, kitágítják számukra a valóságot, felhasználhatják a problémáik megoldása során, fejlődik tőle az alkalmazkodó készségük, és megkönnyítik számukra a feszültségoldás mindennapi nehézségeit.
Elsőre gondolhatnánk azt is, hogy a mesékben megjelenő boszorkányok, sárkányok, farkasok félelmet keltőek, különösen az érzékeny gyerekek számára. De a mesékben szereplő gonosz alakoknak más feladatuk is van a félelemkeltésen kívül: a gyerekek már eleve szoronganak egy olyan világban, ami számukra nem teljesen érthető, és ahol ki vannak szolgáltatva a felnőtteknek. Így a mese lehetőséget ad nekik, hogy nehezen meghatározható érzéseiket formába öntsék, kiélhessék.
A gyermek, azonosulva a mesefigurákkal, saját problémáit éli meg a mesével, és a mesehős diadalával ezekre a problémákra és szorongásaira is megoldást talál.
Hasonló kétely merülhet fel bennünk, hogy a mesék erőszakos cselekedetei (például a Grimm-mesékben) vajon jó hatással lehetnek-e gyermekünkre. De vajon nem ugyanezt látja a tévében? A legfontosabb különbség az, hogy a mesét a szülő mondja a gyermeknek, az ágy szélén ülve. A nap folyamán felgyűlt agresszió, félelmek, indulatok a mesehős kalandjaihoz kapcsolódnak, és fel is oldódnak a mese pozitív kimenetelében, és a szülő biztonságot árasztó közelében. A szülő a mesemondással jelzi gyermekének, hogy ismeri a problémáit, és segít a mesék által megoldani azokat. Fontos, hogy minél több mesét ismerjen meg a gyermek, hogy rátalálhasson arra, amelyik leginkább illik az ő problémájához.
S nagyon fontos az is, hogy amikor mesélünk, együtt vagyunk a gyermekünkkel, érezheti, hogy számunkra is fontos a vele együtt töltött idő. A szülői esti mese a gyerekek fantáziáját, képzelőerejét fejleszti. Nem látja el sablonokkal, előre gyártott képi, vizuális élménnyel, mint a tömegkommunikációs eszközök közül a tévé, videó, mozi. A mese hallgatása lelki folyamatokat indít be nála, amelyekre szüksége van az egészséges fejlődéshez.
A mesék a gyerekek gondolkodását jelenítik meg, és érthetővé teszik számukra a világ működését. A jó mesék, például a népmesék, szimbolikus formában az élet nagy kérdéseivel foglalkoznak, súlyos problémákat járnak körbe. Nem szabad elfelejteni a mese szerepét a beszéd, és a szókincs fejlődésében sem. A gyermek hallja a szavakat, a mondatszerkezeteket. Nem kell félnünk olyan kifejezésektől, melyek idegenek lehetnek a számára. Rá fog kérdezni, s így növelhetjük észrevétlenül a szókincsét.
A mesékre, majd ezt követően a gyermek- és ifjúsági irodalomra mindig szükség volt, van és lesz, hiszen mindenki vágyik a varázslatra, a borzongásra, a csodák átélésének élményére. Ne fosszuk meg tőle a gyermekeinket!