A felségjelekkel mindig gond van Szlovákiában. Legutóbb a jégkorong-válogatott hokibotos címere verte ki a biztosítékot honanyáinknál és honatyáinknál. És ha már kiszabadult a dzsinn a palackból, az ügy nem maradhatott ennyiben. Megszületett a törvénymódosítás, és mivel sportemberek írták – szigorúan a fair play jegyében – túlnyúltak a hokibotokon. Beleszőtték a himnuszt is. Nehogy már a DAC-drukkerek büntetés nélkül énekelgessék továbbra is a magyar himnuszt, ha éppen arra szottyan kedvük.
Eddig úgy szólt a regula (13. §), hogy (2) Az állami himnuszt államünnepek, emléknapok, évfordulók és más jelentős országos vagy helyi jellegű események alkalmával játsszák vagy éneklik; más ország állami himnuszát akkor játsszák, ha jelen van az illető ország hivatalos küldöttsége. Mostantól, pontosabban május 15-től meg úgy, hogy: Az állami himnuszt államünnepek, emléknapok, évfordulók és más jelentős országos vagy helyi jellegű események alkalmával játsszák vagy éneklik; más ország állami himnuszát csak akkor játsszák vagy éneklik, ha jelen van az illető ország hivatalos küldöttsége. Egyetlen nyamvadt kis módosítószó, s az államnemzet újra kimutatja foga fehérét: kizárólagossá teszi, amit a törvény eddig semleges hangnemben adott parancsba. Szigorít. És megemeli a törvénysértésért – a rendezvény szervezőjére – kiróható büntetési tételt is pár száz euróval. Nincs új a nap alatt, mondhatnánk, meg hogy kutyából nem lesz szalonna, nemzetipártiból sem magyarbarát, lett légyen bármennyire látványos a Bugár–Danko összeborulás…
Az azonban mégiscsak megér egy újabb bekezdést, hogy ezúttal a vegyespárt hat magyar nemzetiségű képviselője is igent mondott a nemzetiek javaslatára, amit a koalíciósokon kívül pár kósza független és Kotlebáék támogattak (összesen 85-en a 150-ből). Nem ez az első mellényúlása a hídas magyaroknak, hiszen annak idején a bírósági anyanyelvhasználat megszüntetését is elfogadták úgy, hogy annak még a kezdeményezője is az ő miniszter asszonyuk volt (aki egyébként a Minority Safepack uniós beadvány ellen is perbe szállt az Európai Bíróságon, valamint a székelyek regionális fejlesztési kezdeményezése ellen is). Egy-egy eltévelyedés még belefér, de nem az érzékeny és kényes kérdésekben, mert ha ezek ismétlődnek, az már komoly rendszerhiba.
Parlamenten kívülről figyelmeztethetünk, hogy baj van, csak beszólhatunk, akkor is, ha nem hallják meg. Kezdeményezhetünk petíciót, tiltakozást és kereshetünk más megoldást is. Születhet egy utópisztikusnak tűnő „megoldás” is, mégpedig: talán kezdeményezhetjük egy állandó, utazó tiszteletbeli magyar konzul kinevezését a Felvidékre, akit hivatalosan köszönteni lehet minden DAC-mérkőzés elején, hogy a törvény betűje is teljesüljön, amikor felhangzik NEMZETI IMÁNK, ne csupán a kincstár hízzon a rovásunkra. Kizárólagosság ellen jó fegyver lehet a passzív rezisztencia.
A szerző az MKP OT elnöke.
