Oknyomozó, de akár sima mezei sajtómunkásnak lenni Szlovákiában manapság nem fenékig tejfel. Aki ebben a szakmában lehúzott néhány évtizedet, akár csak egy vidéki lapnál is, az már sok mindennel találkozott, és igazából nem nagyon lepődik meg semmin.
A gyilkosság természetesen mindenkit mélységesen megdöbbentett, szakmabelieket és kívülállókat egyaránt, de amilyen „kormányfőszintű” hangulatkeltés folyt és lényegében némi helycserével folyik manapság is az újságírók, mint nemkívánatos elemek ellen, annak lényegében a tragikus betetőződése volt mindez. Hiszen voltak itt az újságírók már buta hiénák, mocskos szlovákellenes prostituáltak, sajtóterroristák, bohócok, olcsó pénzért bérbe vett komédiások, hogy csak néhány jelzőt idézzünk a „klasszikus” kútfőből és voltak megfigyeltek és bizonyára volt részük számtalan fenyegetésben is a munkájuk kapcsán.
A világ boldogabbik részén újságírók, fotósok követnek hírességeket, nálunk pedig volt titkosszolgák szaglásztak egy kétes hírű vállalkozó megbízásából az újságírók magánélete, családja és felmenői után, hogy kompromittáló adatokat szerezzenek róluk, miáltal sarokba lehetne szorítani, le lehetne állítani őket, megakadályozva, hogy a munkájukat végezzék, hogy azt tegyék, amit a társadalom elvár tőlük, hogy feltárják a botrányos, törvénytelen ügyeket, ha már az arra hivatott szervek sajnos nem teszik azt meg.
Mint a Denník N révén napvilágra került, legalább másfél évig fizetett Marián Kočner több újságíró és politikus megfigyeléséért, s az erről szóló jelentéseket a Ján Kuciak meggyilkolásának megrendelésével gyanúsított vállalkozó egy USB-n tárolta, amelyet a nála végzett házkutatás során lefoglaltak.
A megfigyelt személyek között voltak Ján Kuciak mellett a Denník N napilap újságírói, Monika Tódová és férje, Mirek Tóda. A minden apró részletre kiterjedő megfigyelés és az erről szóló jelentés a régi rendszer ilyen tevékenységet végző állambiztonsági embereinek is becsületére vált volna. Minden az erre vonatkozó módszertan szerint zajlott: kora reggeltől késő éjszakáig figyelték a mozgásukat, feljegyezték, kivel találkoznak, mikor hordják a gyermekeiket iskolába, mikor térnek haza, hol parkolnak, hogyan lehet a lakásukig eljutni. Ilyen jelentések készültek a Trend volt újságírójáról, Zuzana Petkováról vagy az aktuality.sk portál riporteréről, Marek Vagovičról, ám Kočner Daniel Lipšic volt belügyminiszter vagy Milan Krajniak, a Sme rodina képviselőjének megfigyeléséért is fizetett.
Mi több, állítólag a gyilkosság előtt három hónappal azzal kérkedett egy üzenetben Ladislav Tichý volt főügyészhelyettesnek, hogy kétszázezer eurót fordított az újságírók megfigyeltetésére. Hiába költött azonban ennyi pénzt, semmilyen használható kompromittáló információt nem sikerült szereznie, ilyen alapos munka mellett bizonyára azért, mert nem voltak ilyenek, a megfigyeltek a megrendelővel ellentétben és számára elképzelhetetlen módon feddhetetlennek bizonyultak.
A megfigyelések kapcsán indított vizsgálat során a hatóságok is próbálják kideríteni, ki gyűjtött információkat az újságírókról a rendőrségi adatbázisokban. Annak próbálnak utánajárni, nem adták-e át a rendőrség belső információs rendszeréből származó adatokat Kočnernek. Márpedig ha igen, akkor a szomorú helyzet az, hogy a rendőrségről – melynek az lenne a feladata, hogy olyan emberek viselt dolgai után nyomozzon, mint amilyen például Kočner – valaki, vagy valakik neki szivárogtattak ki adatokat a törvénytelenségeket feltárni igyekvő újságírókról, azok ellen.
Most pedig a sajtótörvény Smer boszorkánykonyhájában sebtében összekotyvasztott módosításával, a „szájkosártörvénnyel“ üzenik az újságíróknak, hogy mihez is tartsák a jövőben magukat, mely javaslat pihent agyakból történt kipattanása érdekes módon pontosan akkorra datálható, amikor megjelentek az újságírók megfigyeléséről szóló információk.
Szomorú és kerek történet ez arról, hol tart Szlovákiában a sajtó és a szabadság…