Nemrégiben kisvárosunk egyik taxiszolgálatának sofőrje vitt haza a Thuróczy utcába. Amikor az utca nevét meghallotta, feltette furcsa kérdését: Ez a Ság ennyire magyar város? Ezt nem is tudtam. Visszakérdezve csodálkozásának okára, azt a választ kaptam, hogy még sehol nem hallott ennyi magyar hangzású utcanevet, mint itt. Sorolt is néhányat: Petőfi, Madách, Mikszáth, Thuróczy, Rákóczi, Fegyverneki, Gyürky. Mondom neki, ezek múltunk és kultúránk, irodalmunk és történelmünk nagy alakjai. De vannak szlovák utcanevek is, például az alábbi személyiségekről nevezettek: Štúr, Hodža, Janko Kráľ, Štefánik, Lukáč.
Sofőröm erre büszkén mondta, hogy ő bizony szlovák iskolába járt, s ezért nem hallott magyarjainkról.
Hát igen: feltételezésem szerint ő magyar, s nem is állította, hogy szlovák lenne. Csak hát szlovák nyelven szerezte információit e világról, s abban bizony mi már nem igen szerepeltünk. Azért kíváncsi lennék, vajon a felsorolt szlovák személyiségekről mennyit tud emberünk? Mert ennek a városnak a magyarjai őket is ismerik.
De meglepett egy másik kijelentés is, amit a minap olvastam egyik írott sajtótermékünkben. Ismert etnológusunk és rektorhelyettesünk állította, hogy a déli részek magyarjainak és szlovákjainak kultúrája azonos, csak más nyelven beszélnek. Bizonyára sok mindenben igaza van, mint ahogyan kultúráinkban is számos közös vonás van, mint ahogyan más népekéében is. De mint láthatjuk: a gyakorlat olykor másról szól. Mint ahogyan az iménti esetben is.
Talán már büszkeség (vagy butaság?) is azzal dicsekedni, hogy bár magyarul beszélek, s talán magyar is vagyok, de szlovák iskolákba jártam, s nem tudok helyesen magyarul írni, nem ismerem múltunkat: irodalmunkat és történelmünket sem.
Akkor hogy lehet valami közös? Főleg az, amiről nem hallottunk. Például a világirodalomban is számon tartott Madáchról, Az ember tragédiájáról, vagy a Tót atyafiak és A jó palócok írójáról, Mikszáth Kálmánról. Ráadásul ott, ahol ők születtek, s ami nekünk is a szülőföldünk? Azt már meg sem merem kérdezni: a közös kultúrtársak vajon mit tudnak a szomszéd nemzet szellemi értékeiről? Hiszen a békésebb és tökéletesebb együttéléshez ez is hozzátartozna. A kölcsönös ismeret, az egymás értékeiről szerzett tudás. Mert a tudatlanság bizony nem sok jóra vezet. Pláne akkor, ha még dicsekszünk is vele!
A naiv rácsodálkozás ugyan még nem veszedelmes dolog, de a hosszú távú kiüresedés, a büszke önteltség vagy a téves informáltság bizony nem szokott jóra vezetni. Semmilyen tekintetben.
