Lassan, de biztosan oda jutottunk, hogy a szlovákiai liberális politikai párt egyes vezető politikusainak megnyilvánulásai sokkal inkább egy kétbetűs német alakulat nevét tükrözik, mint a párt rövidített megnevezését – SAS. Sokan – egyébként jogosan – kapták fel a fejüket, az SaS-es külügyminiszter mostani posztján, de ha őszinték akarunk lenni, semmi új a nap alatt. Személy szerint péntek reggelre vártam a prüszkölést, de a jó államközi kapcsolatoknak is hála, úgy tűnik, több magyar fordítót tudtak alkalmazni, így gyorsabb a reakciókészségük. Szépen és szisztematikusan piszkálódnak a felvidéki magyar közösség irányában, mert egyfajta „zsarolási” potenciálként kezelik a közösséget, az állítólag alkotmányosan is tisztelt kisebbséget. Nem is értem ezt a kettősséget, illetve értem is, meg nem is.
Nem akarom külön leírni, hogy
az elmúlt egy évben miként butázta le a volt miniszterelnök a magyarokat, miként fúrták a ligetfalusi mészárlásról szóló film bemutatását, miként szálltak be a kisebbségvédelmi kezdeményezés elleni újabb nemzetközi perbe, miként rúgták ki (pont a liberálisok) az egyetlen magyar nemzetiségű államtitkárt,
miként mondták el, hogy hiszen itt gond egy szál se, mert ezek semmit sem nehezményeznek – kérnek, és még folytathatnám. Rendben, nem teszem, de azért illik arra visszatekinteni, hogy amikor meg kérést teszünk le az asztalra, szeretett közösségünk tagjai is szép számban nekirontanak az ügynek, mert akkor épp az a divat. Mondhatnánk azt is, hogy aktuálpolitika ez, meg azt is, hogy sokan — olcsó önérdekből — igyekeztek hosszan és mélyen bókolni a regnáló kormány tagjainak és hogy ez volt az igazi ok. Mégis, valahogy hiányzik az elvi tisztánlátás és a valós egység a mi, hangsúlyozom: a mi közösségi érdekeink vonatkozásában. Ma már megint más szelek fújnak, mert változott a módi, de ez is várható volt.
Mielőtt valaki gondolatban elkalandozna, le kell szögezni: azzal nincs semmi gond, hogy a normális jószomszédi viszonyt fontosnak tartjuk. Csak hát olyan ez, mint az egyszeri ember esete a szomszéddal.
Emberünk évente szólt a szomszédnak, hogy a diófa már veszélyezteti a háztetőjét, egy-két ágat le kellene vágni. A válasz mindig nagyon szép volt, csak a diófa meg a tető ütközése nem oldódott meg. A végén bedőlt a tető, és azóta is beesik a nappaliba az eső, de hát a jószomszédi viszony….
Komolyabbra fordítva a szót, csupán az nem látja, hogy a többségi nemzet évtizedek óta fennálló mentalitása és célja nem változott, aki nem akarja látni. Hogy mire alapozom ezt? Például a következő sorokra: „A cseh és a szlovák közvélemény számára idegen vagy ellenszenves volt a magyar kisebbség helyzetének firtatása. A csehektől – főleg 1968, a szövetségi államrendszer kikiáltása óta – a kérdés távolodott. A szlovákságra pedig a magyar kérdés felvetése – a kérdés rendezetlensége és a körülötte lévő sok elhallgatás vagy szándékos ellenszenvkeltés miatt – inkább provokációként hatott, mintsem a polgárjogok vagy a demokrácia próbájaként.” (1978-79)
A szlovák politikai elitre ezek szerint 2021-ben is érvényes, hogy az országon belüli magyar üggyel kapcsolatos megnyilvánulások, a rendezetlen kérdések felvetése és az agyonhallgatásuk ellen emelt szó provokációként hat.
A kitelepítések somorjai emlékművének leleplezésekor elmondott, nemzetrészünket máig fájdalmasan érintő tényekre adott szlovák reakciókat nézve felmerül az emberben a szándékos ellenszenvkeltés kérdése is. Pedig talán nem ártana tükörbe nézni kormánytagjainknak.
Amennyiben a tisztelt olvasó eljutott idáig, nyilván felmerül benne a kérdés, hogy a 40 évvel ezelőtti idézetet honnan is vettem.
Elárulom, a „Kutyaszorító II. – részletek” c. kiadványból, melyet az Együttélés Politikai Mozgalom adott ki választási anyagként 1990-ben. A szerző nem más, mint Duray Miklós, aki a fenti gondolatokat az 1978-79-es években írta.
A helyzet tehát az, hogy bő három évtizeddel a rendszerváltást követően is tény, hogy a magyar közösség önazonosságát megőrizni szándékozó megmozdulások a jogok és a demokrácia próbái. És a helyzet is változatlanul ugyanaz, egyes szlovák politikusok ezt a próbát újra elbukták! Ennyit fejlődött volna a szlovákiai demokrácia? Nem tudom, az viszont biztos, hogy van még mit tenni és rendezni, de ahhoz előbb tisztán kell látni…
(Őry Péter)
