A zentai születésű Verebes György festő- és grafikusművész kiállítása a MaJel Rovás Központ FiguratiF Galériájában március 3-án, csütörtökön nyílt meg.
A Munkácsy-díjas művészt Kovács Ágnes igazgató mutatta be. Verebes rendszeresen publikál irodalmi lapokban, kiállításokat nyit meg, valamint több jazz- és világzenét játszó zenekar alapító tagja. Zongorista, mint zeneszerző színházi zenét ír.
Axis (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Aktív szervezőként a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője. Ezt a nagy hagyományú telepet az ország egyik művészeti központjává avatta, amiért öt éve Magyar Örökség díjjal tüntették ki. A Magyar Festészet Napja Alapítványnak előbb kuratóriumi tagja, majd 2017 óta elnöke. Tavaly a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjai közé választotta.
Ezután Kovács a képekről szólt.
A Kassára hozott képeinek címe: Evidentia latent, azaz Lappangó világosság, lappangó nyilvánvalóság. Ott lappang valahol, ahol csend és béke honol.
Vagy épp a csukott szemek kiegyensúlyozott, mennyei nyugalmat tükröznek, amit az arc közvetít felénk bizonyosságként. Vagy mégsem? – folytatta kérdések feltevésével. – Miféle bizonyosságról van szó? Nem tudni, kié a kéz. Egy személyé? „Vagy minden kéz más és más emberhez tartozik? Miért fest szinte már-már kényszerűségből csak kezeket? És nem lehet, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége a mondanivalójához másra, mint az emberi kéz oly kifejező képességére?” A képek címei eligazítanak minket: Szentély, Menedék… „A kéztartásokban nincs negatív, erőszakos gesztus.
Stigma (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Aztán ott a Mudra sorozat, amely cím nagyon beszédes, akárcsak a kéz maga. A mudra egy több ezer éves, ősi indiai kézgyógyítási technika, emellett az öt elemmel, a tűzzel, levegővel, éterrel, földdel, vízzel áll kapcsolatban.
„És ki az az ember, akit megjelenít? Egy bizonyos valaki? Vagy akárki? Vagy Isten teremtménye AZ EMBER? Vagy a létbe vetett ember? Vagy netán minden arc más és más emberé?”
Ítélő (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
Kovács a válaszokat a művész önvallomásaiban kereste: „Az első arc úgy jelent meg a képfelületen, mintha felhőből bújt volna elő. Nem volt semmiféle előzetes koncepció, egyszerűen csak észrevettem, hogy ott van, eleinte alig felismerhetően, de később, ahogy a szemem hozzászokott a látványhoz, egyre kivehetőbben, végül szinte sugárzón. Nem tehettem mást, minthogy elfogadom. Ahogy jöttek sorban, csak felismernem kellett őket. Arcok, kezek.”
Verebes festészete emberközelben maradhat. Majd egy írásból idézett: „Saját bevallása szerint sokáig kereste képzőművészeti útját. Először történelmi témákat festett, arc nélküli emberi formákat, torzókat.
Túl (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A test kifejező ereje érdekelte. Kidolgozott magának egy stílust, festői módszert.
Művészetét alapvetően a gondolati líraiság mind mélyebb és szélesebb feltárásának igénye szabta meg, vállalva a művészi tehetsége, küldetése által parancsolt feladatokat. Archaizálón, a festészet klasszikusainak nyelvezetén érlelte saját stílusát, megteremtve az egymásba érlelt tónusok útján a felület nemes patináját. „Zöldföld és kadmiumvörös, aranyokker és kobaltibolya, szerves és szervetlen… A színek alkímiája a látás tudomása.”
Verebes György a Jel című képe előtt (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
A gondolatban – mely szerint: „a látás tudomása a bizonyosság, ami nem kíván bizonyítást” – rejlik a tárlat címének értelmezése, olyan bizonyosság, melyet nem kell bizonyítani. Ott van a „művészetében, színlátásában, ecsetkezelésében, témaválasztásában, rajzkészségében” – fejezte be Kovács Ágnes eszmefuttatását, mellyel a kiállítást megnyitotta.
A tárlaton kinagyított kezek és csukott szemek láthatók. A művészt kérdeztem, miért. Válasza az volt, hogy ezek az emberek befelé néznek.
A kezek olyan nagyok, mint a templomi freskókon. Összekapcsolódnak, összekulcsolódnak, az ujjak szinte egymással vitatkoznak. A csukott szemű arcok meg belső nyugalmat sugároznak.
Március 29-ig lehet keresni a válaszokat az egymásba fonódó ujjak és csukott szemek előtt. Addig tekinthető meg a kiállítás.
Van min elmélkedni (Fotó: Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
