Nagypéntek Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének a napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra emlékezünk, hogy maga az örök Főpap mutatta be áldozatát a kereszt oltárán.
A nagypénteki szertartás az év legmegrendültebb liturgiája. A Jézust jelképező oltár, díszek nélkül, csupaszon áll. A nagycsütörtöki szentmisén megtörtént „oltárfosztás” okán az oltár üres: nincs rajta sem kereszt, sem terítő, sem gyertya. De emlékeztethet a Golgota csupasz sziklatömbjére is, ahol a megváltás áldozata megtörtént.
A nagypénteki ősi szertartás már a kezdeti időktől kialakult, és három fő részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.
A szertartás kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt. A pap földre borulása, az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg. Az oltár most maga a Golgota, lélekben odamegyünk a Golgotához, Jézus keresztjéhez.
Az ige liturgiájában olvasunk Jézus szenvedésének titkáról, majd halljuk szenvedésének történetét János evangéliumából. A passiót felolvassák vagy énekelve adják elő, drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, az Isten irántunk való szeretetének titkát. Ezután – lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Egyház, az emberiség nagy kéréseit megfogalmazva. Az egyetemes könyörgések az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.
Ezután a pap, a feketevasárnapon (nagyböjt 5. vasárnapján) letakart feszületről leveszi a fekete leplet és kezdetét veszi a kereszthódolat. A hívek csókkal illetik és térdet hajtanak a feszület előtt, amelyen ott látható az Üdvözítő, aki értünk szenvedett. A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez, mert Ő meghalt az emberekért. Ő az, aki ma is szenved Egyházáért. Meghív minket személyesen, hogy leborulva előtte megvalljuk, hogy Ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére. A szertartás a Miatyánk elimádkozása után az áldozással fejeződik be.
Ezután a hívek a szentsír előtt imádkoznak és csendben virrasztanak. A szentsír őrzése a szombati feltámadási szertartásig tart.
Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket Jézus iránt. A nap folyamán a templomokban elhangzik a lamentáció (Jeremiás siralmai) és keresztútjárást is tartanak.
Fadrusz János: Krisztus a keresztfán; szegedi dóm (Fotó: Wikipédia)
A nagyböjti időben nagypénteken történik az utolsó keresztúti ájtatosság, amikor végigjárva Jézus keresztútját biztosak lehetünk abban, hogy az utolsó szó Istené. A keresztút segít megértenünk az emberiség drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról is, hogy az utolsó nap nem a nagypéntek, hanem húsvét, a feltámadás napja. A húsvét nem más, mint jelképe a jó győzelmének a rossz felett, a szeretet győzelmének a gyűlölet felett, amikor a végtelen jóság győzedelmeskedik a halál felett. Isten végtelen szeretete megadta számunkra Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában a feltámadt élet győzelmét, mely számunkra az örök élet záloga.
(Forrás: Magyar Kurír)
