Világot próbált egy nemzettársunk, nevezetesen Tóth Károly. Megcsillogtatta jártasságát, egy interjú erejéig. Károly keni-vágja a globálpolitikát, kellően objektív, s nem utolsósorban maradéktalanul tájékozott! Eme férfiút faggatta a napokban az egyik szlovák sajtótermék furfangos munkatársa. Újfent engedtem a késztetésnek, s cikkbe foglaltam meglátásaimat.
Lássuk, illetve olvassuk, mit sikerült kihozniuk egymásból, s mennyire lett kerek a vége. Mint ilyenkor szokás, a már-már közhelynek számító kérdésekkel indítottak. Miután belemelegedtek a társalgásba, felhívta a kedves kérdező figyelmét olyan fontos „tényekre“ (is), miszerint a magyar színészek egyszerűen nem mernek kritikusan nyilatkozni az ottani kormánnyal szemben, mert az ÁVH-s időket meghazudtoló megtorlásban részesülnének, sőt, ha netalántán úgy kívánja a kialakult helyzet, akár el is távolítják az adott „csibészt“. A helyzet szinte megkívánta a „politikai coming outot“.
Itt törhetett el a mécses az újságírónál, s ezen felbuzdulva próbálta a figyelmet a magyar belpolitikára terelni, illetve ahhoz mérten igazítani a feltett kérdések színvonalát.
Károly merész ember, s minden potenciális megtorlás ellenében, ahogy majd a továbbiakban kiderül, felvállalta, életét és egészségét nem kímélve kimondta azt, mit a kollégái nem merészelnek! Olyan neves színészek, mint Gryllus Dorka, Fullajtár Andrea, Nagy Ervin, Jordán Tamás, Gálvölgyi János, Kern András, Hernádi Judit, Alföldi Róbert, s még hosszasan sorolhatnám, mind mélységesen hallgatnak, vagy ha történetesen úgy alakul, ajnározzák a magyar kormányt, s tisztelettel, de annál nagyobb fanyalgással felveszik illetményüket is.
Erről tett tanúbizonyságot a napokban Nagy Ervin is, ki az Országgyűlés képviselőit illette néhány talán kevésbé szalonképes jelzővel. Természetesen leszögezte, hogy ez Szlovákiában szinte lehetetlen, mert itt olyannyira virágzik a szólásszabadság és a demokrácia, hogy a muskátli még a fagyban is virágzik. A helyi színészek annyira kötetlenek s szabadok, hogy nézeteiket, akár egy tüntetés alkalmával is a pódium legmagasabb pontján állva, a mikrofont magukévá téve mernek hangot adni aggodalmaiknak.
Igen, ez egy makacs tény. Irigykednek is az autokrata magyarok, híján az újságírók gyilkolászásának. Legutóbb a Kuciak-ügy alkalmával nyílt lehetőség, hogy művészeink „tüncizzenek“ egy vaskosat. A szólásszabadság fellegvára a mi kis országunk. Erről órákon át lehetne ostromolni Falath Zsuzsannát, Malina Hedviget, vagy akár Ján Kuciak szüleit, Fegyveres Oszkárt, Pavol Rýpal élettársát, Robert Remiáš édesanyját és Daniel Tupý édesapját is. De kielégítő riportalanyok lennének olyan újságírók, mint Eugen Korda, Tom Nicholson, Peter Tóth, Štefan Hríb, Naďa Šindlerová, Ladislav Ďurkovič és Miloš Majka.
Gazdasági kérdésekben is helytállt, brillírozott s nem túlzott, mikor azt állította, hogy Mark Zuckerbergnél is többet keres Mészáros Lőrinc. Ha lúd, hát legyen kövér, nem igaz? Gazdagabb az úr, mint Marián Kočner vagy Miroslav Výboh. Az előbbi állítását komolyabb analízisnek nem vetném alá, mert még viccnek is rossz lenne. Itt azért messzire gurulhatott a „tiktak“. Értjük ám, mire célzott a művész úr.
Nem szép, egyetértek, de ne tessék eltekinteni a többiektől sem! Leisztinger Tamás, Jászai Gellért, Varga Zoltán, Oszkó Péter, Veres János, Puch László, Kóka János, Dunai György, Gráf József, Simor András, Boldvai László, Felcsuti Péter és Bige László. A mai napig tevékenykednek, s nem egy közbeszerzésen szerepelnek sikeresen. Megkívánták a budapesti városházát is. De nincs minden nap karácsony! Csehül végezték, mint Katalin. Tovább gurultak, mint a dollár.
Külpolitikai kérdésekben is otthonosan mozog. Szóvá tette, hogy a nemzetiben mellőzik az ukrán színeket. Pozsonyban ez elképzelhetetlen! Haladó demokráciákban minden kék-sárga színekben pompázik. Felteszem a kérdést, mikor látjuk a pozsonyi színészeket akár szudáni, szomáliai, jemeni, palesztin, észak-koreai színekben „vonaglani“? Válogatósak kendtek!
Végeláthatatlan a színek skálája, s aki egy kicsit is használja az eszét, az tudja, hogy hol a helye egy olyan intézménynek, mint egy színház! S hogy a magyarok nem segítették az ukránokat, mert ezt is hangsúlyozta a művész úr! 2023 márciusáig 1 millió 70 ezer menekültön segített Magyarország, s csak tavaly 100 millió eurót fordított erre a célra. S a művész úrnak mennyivel tetszett támogatni mondjuk egy karitászt?
A beszélgetés végén szó esett Soros Györgyről is. A „sorosozást“ magyar találmányként állította be. Olyannyira az, hogy az USA-ban Soros-ellenes zsidó szervezetet alapítottak Josh Hammer vezetésével, s Nagy Britanniából ki van tiltva az öregúr. Túlzásba vitte a filantrópiát…
Kedves Károly, amit alakított, az kellően komolytalan és arcpirító, mint Szintiboy produkciója a Mónika showban! Új élet vár… A művész úr állításai hellyel-közzel komolyabbak a kelleténél, így az olvasó elvárná a tényszerűséget, s az esetleges példákat. Értem én, hogy az adott sajtótermék által képviselt ideológiához próbált hozzásimulni, s ezzel vizet hajtani a saját malmára, de ismervén a felvidéki magyarság konzervativizmusát, ez esetleg fordítva is elsülhet.
A magyar „sártengerben“ tengődő művészek, hogy csak a filmiparra koncentráljak, az elmúlt nyolc évben három Oscar-díjat és egy Golden Globe-ot hoztak haza. Cannes-ban is sikert sikerre halmoztak. Három különböző elismerésben részesültek filmjeink és színészeink (ott szélesebb a skála). Nem igazán véltem felfedezni mondjuk egy Deák Kristófot politizálni, habár egy ilyen kaliberű szakember nem kényszerül az ilyesféle vizekre evezni. Ott azért más a színvonal. A suszter maradjon a kaptafánál, vagy a Mátyás király téren (…)!
Kedves Károly, szíveskedjék arra koncentrálni, amihez ért. Az újságírónak pedig javaslom, hogy a következő interjúalany lehetne esetleg Fekete Pákó. Érti a szakmát ő is, a sokszínűség is teret nyerne, s nem utolsósorban talán még komolyabb anyag lenne a vége. mint az utóbbi! Hajrá!
(Urbán Zoltán)
