Ismét bebizonyosodott, hogy a kollektív bűnösség elve nemcsak Szlovákiában máig kísértő sötét árny, a csehekben is mélyen gyökerezik. Petr Pavel cseh államfőben minden bizonnyal gazdag termőtalajra lelt, ez a „derék” ember azt találta mondani ugyanis, hogy a nyugati országokban élő oroszokat úgy kellene kezelni, mint ahogy a japánokat kezelték az Egyesült Államokban a második világháború alatt.
Tette ezt a kijelentést a Szabad Európa Rádiónak adott csütörtöki interjújában, ahol kifejtette, hogy „a Nyugaton élő oroszokat a biztonsági szolgálatoknak szigorúan figyelniük kellene”, „sokkal jobban, mint a múltban”.
Majd mintegy „használati utasítás”-ként példaként hozta fel a japán amerikaiakkal való bánásmódot a második világháború idején, amelyet „szigorú megfigyelési rendszerként” és „a biztonsági szolgálatok ellenőrzéseként” jellemzett.
Nos, akkor ha megengedik, én ezt lefordítanám mindazok számára, akik híján vannak az erre vonatkozó történelmi ismereteknek.
A cseh elnök ezzel nem kevesebbet mondott, mint hogy a Nyugaton élő oroszokat, köztük azokat is, akik netán épp politikai okok miatt, Putyin rendszere elől távoztak külföldre, internálótáborokba kéne zárni.
Azt követően ugyanis, hogy 1941. december 7-én a japánok csapást mértek az Egyesült Államok Pearl Harbor-i tengerészeti támaszpontjára, az amerikai katonai vezetés komolyan tartott egy, a nyugati part ellen irányuló átfogó japán támadástól, amelynek előkészítésében és kivitelezésében fontos szerepet tulajdonítottak a térségben élő japán származású lakosságnak. Az idegengyűlöletre egyébként is fogékony lakosság kémeknek és árulóknak tartotta az Amerikában élő japánokat, ezért
állampolgári jogaiktól megfosztva, a 9066-os elnöki rendelet értelmében szögesdróttal körülvett és amerikai katonák által őrzött internálótáborokban tartották őket fogva.
1942 augusztusára több, mintegy 80 ezer amerikai állampolgárságú japánt kényszerítettek otthona elhagyására. Sokszor még 48 órát sem kaptak, hogy összecsomagoljanak, és családostul kiköltözködjenek a házukból. Sokan nem tudták betakarítani a termést, mások a valódi érték töredékéért vesztegették el üzletüket.
A kitelepített japánokat először ideiglenes gyűjtőközpontokba vitték, ahonnan az ország elszigetelt, kopár vidékein felépített 10 telepen, barakkokban tartották fogva őket, akiket pedig kémeknek tartottak, azokat gyakran és kegyetlenül megverték.
A japánok kitelepítése a háborús években lényeges fordulat volt az Amerikai Egyesült Államok politikájában, mivel először fordult elő, hogy a vád jogi alapját nem valamely elkövetett bűn, hanem bizonyos népcsoporthoz való tartozás képezte. És ez azért is fontos, mert egyetlen japán származású amerikaira sem sikerült rábizonyítani a szabotázs vagy kémkedés bűnét. Mindezért az amerikai kormány azóta bocsánatot kért és több mint 1,6 milliárd dolláros jóvátételt fizetett.
Nos, mondanom sem kell, hogy számunkra, magyarok számára mindez fájdalmasan ismerős, azzal a lényeges különbséggel, hogy a Beneš-dekrétumok szellemében meghurcolt, elűzött, kisemmizett, kollektív bűnösséggel megbélyegzett magyarokat soha senki nem kárpótolta az elszenvedett méltánytalanságokért.
Edvard mester a purgatóriumban elégedett lehet méltó utódjával, eszméi túléltek annyi évtizedet, képviselői ma is itt vannak közöttünk és bátran hintik a gyűlölet magvát nem tettek, hanem pusztán a származás, nemzeti hovatartozás alapján.
„Ez egyszerűen a háború ára” – fogalmazott Pavel, és szavai nyomán nem hördült fel a más esetekben oly érzékeny nemzetközi közvélemény, az úgynevezett jogvédő, emberjogi szervezetek…
(NZS/Felvidék.ma)
