A XX. század két világégése esetében még ma is rengeteg adalékkal szolgálnak a „történelem alulnézetben” kategóriát képviselő – katonai vagy civil – visszaemlékezések, amelyek pillanatképszerűen idézik fel a háború véres valóságát, a szürke hétköznapokat és a mérhetetlen szenvedést. Az Erdélyi Szalon Könyvkiadó impozáns kínálatából ajánlunk a témába illő köteteket a Felvidék.ma olvasói számára.
A magyar katona a Kárpátokban. Élmények és tapasztalatok a világháborúból című könyv az l. világháború egyik legsikeresebb magyar tábornoka, a „katonabáró”, vagyis vitéz báró uzsoki Szurmay Sándor nyugállományú vezérezredes(1860–1945) tollából származik.
Szurmay altábornagy kényelmes honvédelmi minisztériumi állásából került a Nagy Háború keleti hadszínterére. 1914. november 25-én vette át a kolozsvári 38. honvéd gyaloghadosztály parancsnokságát, részese volt a limanowai csatának, amelynek eredményeként az orosz gőzhengert sikerrel tartóztatták fel. Alárendeltségébe került a sebtében felállított 51. honvéd gyaloghadosztály is, s létrejött a róla elnevezett Szurmay-hadseregcsoport, a későbbi XXIV. hadtest. Ennek élén küzdött az 1915. évi húsvéti kárpáti csatában, a gorlicei áttörésben, és vett részt a hadműveletekben 1917 februárjának derekáig. Teljesítménye elismeréseként számos hadi kitüntetést és címet nyert el. Ezek közül a legmagasabb volt a Katonai Mária Terézia Rend lovagkeresztje, amelynek birtokosaként bárói rangra emelkedett és győzelme emlékezetére az uzsoki előnevet kapta. 1917 februárjának második felétől az 1918-as őszi összeomlásig ő volt a magyar kormány honvédelmi minisztere.
A kötet előszavából kiderül, hogy nem hadtörténeti összefoglalóval, sokkal inkább személyes beszámolóval van dolgunk: „Nem hadi eseményeket szándékozom leírni és megörökíteni. A katonai hadműveletek, a csaták és ütközetek leírását, melyekben a vezényletem alatt álló seregtestek részt vettek, nyugodtan átengedem az okmányok alapján készülő hivatalos hadtörténelmi műveknek. Könyvem tehát nem szakmunka, csak egyszerű leírása az emberek életének és tevékenységének a hadszíntéren, a harcvonalban és a hadtápkörletben; egyszerű leírása néhány kiváló teljesítménynek, lélekemelő esetnek, néhány kedélyt és szívet érintő eseménynek, amint én ezeket az orosz harctéren és itthon is átéltem.”
A kötetben megtalálható történetek is igazolják, miszerint alárendeltjeiről a legjobb tudása szerint gondoskodó, erélyes parancsnokként tevékenykedett és igaza volt Móricz Zsigmondnak, aki a Nagy Háború egyik haditudósítójaként az alábbiakat jegyezte fel Szurmay „kegyelmesről”: „Minden katonáját látta. Egy honvéd nem került elébe, hogy meg ne szólítsa; egy emberének nem szabad fázni, éhezni, egy hőstett nem marad előtte titokban, a tenyerén viszi nekik a vitézségi érmet, a zsebébe nyúl, mikor az első vonalban, a helyszínen referálnak neki: »Nesze fiam, most nincs különb nálam!«… s a mellére tűzi az ezüstöt. Szurmay kell nekünk vezérnek, akinek híres az Arméban [azaz az osztrák–magyar hadseregben] a konyhája, akinek a lövészárkában olyan az élet, hogy én ilyen jóllakottnak, rendesnek és megbékéltnek bizony békében nem láttam a magyar »szegény embert!«. Szurmay, akiről ha ki visszakerül hozzá, ugy örvend, hogy »végre hazajöttem!« Szurmay bizony, aki mikor a legborzalmasabb harcok folynak a Dnyeszter-vonalon, azt kérdi kedves honvédjeitől: »mit ennétek gyerekek?« »Friss gyümölcsöt« mondják a magyarok. S Szurmay a miniszterét, a gazdáját kurirral, álmából vereti fel, hogy rögtön egy vaggon narancsot!”
E könyv azonban jóval több, mint az 1940-ben megjelent első kiadás reprintje, hiszen a második részében olyan Szurmay-írások és vele készült interjúk kaptak helyet, amelyek adalékul szolgálnak A magyar katona a Kárpátokban című kötethez és megmutatják Szurmay tábornok kiváló emberi és katonai jellemvonásait.
A Vészben és viharban. Hadi napló (1914–1915; 1917–1918). Ostrom napló (1944–1945) című kötet mindkét világháborúból ízelítőt ad az olvasónak. Írója, a magyar arisztokrácia tagja, gróf sárvár-felsővidéki Széchényi Viktor (1871–1945) eredetileg katonai pályára készült és a boldog békeidőkben közös 7-es huszártisztként a bécsi császári és királyi testőr lovasszázadnál is megfordult. 1902-ben főhadnagyként kérvényezte leszerelését és a közélet felé fordulva került Fejér vármegye főispáni székébe, s igen aktív társadalmi életet élt. A Nagy Háború kitörésekor felbuzdult benne a huszártiszti vér, és mint tartalékos tiszt, önként jelentkezett hadiszolgálatra. Kisebb megszakítással századparancsnokként küzdötte végig az I. világháborút és megfordult a Monarchia valamennyi hadszínterén – így a szerb, az orosz, az erdélyi és az olasz harcmezőkön – szeretett ezrede, a Vilmos-huszárok kötelékében, legvégül a császári és királyi temesvári 1. lovashadosztály parancsőrtisztjeként. Naplója révén jól megismerhető a II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő debreceni császári és királyi 7. huszárezred 1914 és 1918 közötti hadi históriája.
A csonkahon politikai-közigazgatási porondjáról 1939-ben vonult vissza végleg és amikor a megújult világháború pokla elérte hazánkat, 1944 karácsonyán családtagjaival együtt szorult a budapesti katlanba és az ostromot Úri utcai házuk pincéjében vészelte át. Az embert próbáló időkről naplót vezetett, amely az 1944. december 24. és 1945. február 12. közötti időszakot öleli fel. Az újrakezdésről már nem olvashatunk nála, ugyanis – vélelmezhetően főrendiházi tagsága miatt – a szovjetek letartóztatták és méltatlan körülmények között fogva tartották. Fia, gróf Széchenyi Zsigmond – az ismert vadász, utazó és író – két vadászpuska ajándékozásával tudta elérni szabadulását, ám a 74 éves gróf hamarosan belehalt a megpróbáltatásokba.
Széchényi gróf a Nagy Háborút tartalékos huszártisztként, míg a második világháború legsúlyosabb városostromát, a Budapestért vívott harcokat civilként élte át, és jegyezte fel a vele történteket naplójába.
Budapest 1944–1945-ös ostroma jelenünkben is politikai színezetű, hiszen évről évre a február 11-i kitörési évfordulón – főleg a baloldalról – politikai támadások érik mindazon történészeket, akik a Festung Budapest magyar és német katonáinak helytállását merészelik hangoztatni. A rendszerváltoztatás óta eltelt évtizedekben jó pár kötet jelent meg a budapesti ostromról, kutatók sora foglalkozott, foglalkozik e témával – közéjük sorolható Mihályi Balázs ostromkutató, aki naplók, visszaemlékezések közlésével igyekszik feltárni az ostrom hétköznapjait. Az idei „slágergyanús” könyvek közé sorolhatjuk a szerkesztésében megjelent Budapest ostroma. Civil naplók és visszaemlékezések 1944–1945. I–II. kötetét. Több esztendeig tartó kutatást és anyaggyűjtést követően állt össze a kézirat, amely 52 naplót, visszaemlékezést, levelezést tartalmaz. Ahogy mi láttuk – olvasható a kötetek alcímeként, amely előre vetíti, hogy az abban szereplő sorok nem a harcokban résztvevő honvédektől vagy SS-katonáktól származnak, hanem civilektől. A hadtörténetírás – amely főleg az eseményeket alakító tisztek és katonák memoárjaira szeret hivatkozni –, igen mostohán kezelte a földi pokolba rekedt nyolcszázezer budapesti vagy a fővárosba menekült polgár – felnőttek, gyermekek és idős emberek – emlékeit, akik az események ártatlan elszenvedői voltak és a fejük felett viaskodott egymással két totalitárius eszme.
Mihályi Balázs bevezető tanulmánya részletekbe menően ismerteti, milyen volt az élet az óvóhelyeken, hogyan működtek az utolsó pillanatig a közművek, vagy éppen mi volt a helyzet az élelmezéssel és a vízszolgáltatással. Azt is megtudhatjuk, hogy az anyaggyűjtés során azon – dicsérendő – elv szerint járt el, hogy a fellelt naplók, visszaemlékezések közismertté váljanak, de ezek eredeti példányai a leszármazottaknál maradjanak.
A két kötetben a Pesten történtekről tizenöt (V–X., XIV. kerület), a budai eseményekről harmincnégy (I–III., XI–XII. kerület), míg a főváros környéki történésekről (Maglód, Mány és Bia, Érsekvadkert) három személy emlékei alapján nyerhetünk hitelesebb képet. A különböző életkorú férfiak és nők naplói, visszaemlékezései részleteiben mutatják meg a borzalmakat, amelyeket az ostrom alatt és után kellett átélniük.
Mindhárom kötet olvasóbarát, jegyzetapparátussal ellátott és képmellékletekben bővelkedő. Hadtörténészként bátran ajánlom az Erdélyi Szalon Könyvkiadó e három kötetét mindazok számára, akiket foglalkoztatnak a viharos XX. századi magyar história részletei, úgy, ahogyan azokat a katonák és a civilek átélték.
(Babucs Zoltán/Felvidék.ma)
