A magyar királyi hercegnő emlékezetére a 2024-es esztendőben különleges alkalom nyílik, születésének 800. évfordulója kapcsán.
Kinga 1224. március 5-én született Esztergomban.
Emlékét, július 24-én ugyancsak megidézik égi születésnapja alkalmából, mely 1292. július 24-én következett be a lengyelországi Ószandecben, az általa épített kolostorban.
Nyolc évszázad távlatából Magyarországon, Lengyelországban, Litvániában és a szlovákiai Podolinban is emlékeznek Szent Kingára, aki életében és halálában a Közép-Európai emberek és a nemzetek szolidaritását váltja valóra, amiért kiérdemelte a nemzetek édesanyja elnevezést.
Kinga (Kunigunda) a második honalapító IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő első gyermekeként született. Testvérhúga Szent Margit és Boldog Jolán, nagynénje Szent Erzsébet volt.
Tizennégy évesen eljegyezték a nála két évvel fiatalabb Szemérmes Boleszláv krakkói és szandomiri herceggel, és Lengyelországba ment, hogy megtanulja a nyelvet. Béla kívánságára egy évvel később, 1239-ben feleségül ment a lengyel herceghez, akivel 1241-ben, amikor a tatárok Lengyelországba is betörtek, a felvidéki Podolinba, majd a lengyel-magyar határon álló Csorsztin (Czorsztyn) várába menekültek.
Lengyelország ekkor a széttagoltság korát élte, Boleszláv 1243-ban lett krakkói fejedelem. Feleségével szigorú aszkétaéletet folytatva úgynevezett József-házasságban éltek, azaz Szűz Mária és Szent József példájára házasságuk mentes volt a testiségtől, az örök szüzességi fogadalmat együtt tették le Prandota krakkói érsek előtt. Kinga egy nehéz történelmi helyzetben anyai szívvel szerette a rábízott népet, és teljes hozományát a szegényekről és a betegekről való gondoskodásra fordította.
Miután férje 1279-ben meghalt, Kinga a hercegség átvétele helyett a Nagy-Lengyelország uralkodója, Jámbor Boleszláv halálával szintén megözvegyült húga, Jolán társaságában Ószandecbe vonult vissza, ahol nem sokkal korábban alapított klarissza kolostort. Itt nővérként élt vezeklő életet, majd 1284-ben a kolostor főnöknőjévé választották.
Vagyonát az egyháznak adományozta, szétosztotta a szegények között, kórházakat és zárdákat alapított, keresztényeket váltott ki a tatár fogságból.
A kolostort 1287-ben a Lengyelországba betört tatárok támadták meg, lakói ismét Csorsztin sziklavárába menekültek, üldözőiket Baksa Simonfia György magyar vitézei futamították meg.
Az újjáépítést irányító Kinga az ószandeci kolostorban, társnői közt hunyt el 1292. július 24-én, tíz hónapi betegeskedés után. Mivel azokban ekkor cseh csapatok garázdálkodtak a környéken, a nővérek csak három nappal később hozták nyilvánosságra halálhírét.
A nép sokat beszélt csodatételeiről, a legenda szerint az ő imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól, a tatárok elől menekülve egy hajából levett szalagot dobott maga mögé, ebből lett a Dunajec folyó.
A tatárok azonban átvergődtek a vízen, ekkor fésűjét dobta maga mögé, s ebből olyan sűrű erdő kerekedett, amely megállította üldözőit.
A legendaírók lejegyezték, hogy sírjánál betegek gyógyultak meg, így Szandec hamarosan a lengyelek, magyarok és morvák búcsújáró helye lett. Kinga nevéhez fűzik Lengyelország első és legnagyobb sóbányája, Wieliczka felfedezését is.
Legenda beszéli el, hogy 1249-ben, amikor a tatárjárás után felkereste az újjáépített Magyarországot, apja neki ajándékozta az egyik máramarosi sóbányát.
Kinga a birtokbavétel jeleként, a korban szokásos hagyomány szerint az egyik tárnába dobta aranygyűrűjét, és azt kérte, egyenesen Lengyelországba vihesse a sótömböket. Visszatérve Krakkóba a IV. Béla által mellé rendelt bányászokkal ásatni kezdett, és hamarosan sóra bukkantak, az első tömbben pedig csodálatos módon megtalálták a Máramarosban eldobott gyűrűjét.
Ezt a legendát éltetik a magyarországi Küngösön, ahol az ország egyedüli Szent Kinga-temploma őrzi a magyar királylány emlékét és évente megszervezik a Szent Kinga Gyűrűje nevű gyalogos zarándoklatot.
A Krakkóhoz közeli wieliczkai sóbányában, amely Lengyelország egyik legismertebb turisztikai nevezetessége és a világörökség része is, 1896-ban száz méterrel a földfelszín alatt kápolnát emeltek tiszteletére, és sóból megfaragták a gyűrű legendáját is.
Kingát 1690-ben VIII. Sándor pápa avatta boldoggá, öt évvel később XII. Ince Lengyelország védőszentjévé tette meg.
Alakja a nemzet édesanyjaként vonult be a lengyel történelembe, példamutató, Istennek szentelt életével a lengyelek egyik leginkább tisztelt szentje lett.
A szentek sorába 1999. június 16-án II. János Pál pápa emelte Ószandecen, ünnepét július 24-én üli az egyház.
A wieliczkai sóbányában, Szent Kinga sókápolnájában hálából a lengyel pápa szobrát is felállították, az ószandeci klarissza kolostor közelében Kinga tiszteletére székelykaput állított a Magyarok Világszövetsége.
Forrás: Szentek élete, Wikipédia
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
