Nem pusztán a Magyar Szövetség, hanem az egész felvidéki magyar közösség talpraállítása a cél, amihez a párt csupán egy keret – mondta a HírTv Napi Aktuális című műsorában Gubík László, az Esterházy Akadémia igazgatója, a SZAKC elnöke, aki nem kevesebbre vállalkozna elnökjelöltként, mint a sok évtizedes mélypontján lévő magyar érdekképviselet talpra állításán túl az emberek bizalmának visszaszerzésére.
A már nehezen számon tartható elbukott választás, megmérettetés után szinte lehetetlen küldetésnek tűnő feladathoz Gubík László nemcsak kincstári optimizussal (ez eddig minden eddigi jelölt – néha egyetlen említhető – tulajdonsága) áll hozzá, hanem nagyon konkrét tervekkel, nevesített feladatokkal és a hozzájuk szervesen tartozó – de sok, fotelhez hozzánőtt székházpolitikust elborzasztó – számonkérhetőséggel.
Vagyis mire van szükség? Az alapoktól kell építkezni – éspedig, ahogy Gubík is megfogalmazta a műsorban:
egy modern, 21. századi pártra van szükség, összetartó csapatra, amely visszahozza a napi szintű működésbe a szakpolitikai kérdéseket, amelyek az elmúlt években finoman szólva is hanyagolva voltak (tisztelet a kivételnek).
És nem, nem lehet megspórolni a terepmunkát, azt a felbecsülhetetlen értékű terepmunkát, melyet lelkes önkéntesek végeznek az emberek megszólításával, a párt üzeneteinek közvetítésével. Biztatónak tartja ugyanakkor, hogy erős alapokra lehet építeni, hiszen a magyar párt regionális beágyazottsága még mindig erő.
Tegyük hozzá, ez az a mantra, amit minden bukott országos választás után elmormol az aktuális bukott garnitúra, egyfajta gyorsan ható bódítószerként.
Jó dolog azzal nyugovóra térni, hogy nekünk van a második legtöbb polgármesterünk, de az országos döntésekre nagyjából az utána jövő álommal egyenértékű ráhatásunk van…
Az viszont kétségkívül előre mutató program, hogy jelöltünk egy országos magyar önkormányzati társulás létrehozásában gondolkodik, azaz egyetlen ernyő alá összehozni a polgármestereinket és képviselőinket, „hogy a régiókban még meglévő erő által megpróbáljuk az országosan szunnyadó erőt kicsit életre kelteni.”
De minek? Tehetnénk fel fásultan az amúgy nem alaptalan kérdést. Annyi kudarc, kiábrándító szereplés, belső civódás után – értem ezt az országos megmérettetésekre – éppen eléggé megcsömörlött már az ember a kis felvidéki magyar politikácskától, hogy azt gondolja:
túl nagy a vihar odakint a világban, hogy ilyenekre pocsékoljuk a drága voksokat.
És már jön is a “fölmenni egy szlovák párt listájára” kérdése… (Az már megvolt, hogy szlovák pártra szavaz inkább a magyar…)
Ez azonban Gubík számára nem kérdés: kategorikusan elutasítja. Mert az etnikai politizálás elengedése kishitűség – és ilyennel valóban teljesen fölösleges is lenne nekivágni. Ugyanakkor viszont egy erős magyar érdekképviselet, amely a már fent emlegetett módon végre 21.századi, profi, modern pártként épül fel és működik, emellett végre észreveszi azokat a témákat, amelyek úgy mentek el mellette az elmúlt akár csak 1 év kampányai során, mint a villanykarók a főút mellett, nos, egy ilyen, szilárd elvi alapokon és korrekt, erős vezetésen nyugvó pártot szívesen tekinthetnek partnernek a hasonló elvi alapokkal működő szlovák pártok is. A mi ügyeink mellé igenis tudunk találni olyan szlovák értelmiségieket, gondolkodókat – alkalmasint akár politikusokat is – akik látják a jövőt egy ilyen együttműködésben.
Persze e jövő és a jelen között még sok száz, vagy ezer munkaóra “tátong”, amit a leendő vezetésnek el kell végeznie. De azt nagyjából meg lehet kockáztatni, hogy
ennek a formációnak, amit most jelenleg Magyar Szövetségként ismerünk, ez a legeslegutolsó gurítása.
Ha maradnak a zörgő csontvázak, a régi barátokra is gond nélkül kardot rántó egók, vagy épp olyanok, akik miatt drága Duray Miklósunk most forog a sírjában (aki az életének egy igen jelentős részét tette fel azoknak a magyar iskoláinknak a megmentésére, melybe egynémely “elöljárónk” még a saját gyermekeit sem adják – helyette ugye az érvényesülés szent jegyében irány a szlovák suli!), nos, akkor irány a kuka.
Látott már ilyet a történelem, az identitás-, arc- és becsületvesztés okozta elmúlásról sokat tudna mesélni az MKP korábbi mindenható, hídépítő elnöke. A szeptemberi kongresszus tétje nagyjából az, hogy sikerül-e a meglévő, megbecsülendő – fent említett régiós – alapokra támaszkodva TELJESEN új életet lehelni érdekképviseletünkbe. Duray Miklós, Esterházy János “népe” nem érdemel ennél kevesebbet.
Szűcs Dániel/Felvidék.ma
